Kisgyerek

Öt labdás játék, amit az ovis kisgyerekkel játszhattok

Amellett, hogy a labdás játékok nagyon szórakoztatóak, számos területen járulnak hozzá a kisgyerekek fejlődéséhez is. Alább ajánlunk néhány labdás játékot, amit együtt játszhattok.
2024. Október 05.

A labdával való játékot tulajdonképpen már a babák néhány hónapos korától kezdve bevezethetjük – ekkor még puhább labdával, és kevésbé összetettebb játékokat tudunk játszani. A labdát pedig a későbbiekben se hanyagoljuk el, hiszen számos előnye van a kisgyerekek fejlődésére nézve. Fejleszti például a szem-kéz és a szem-láb koordinációt, az elkapós, dobálós, passzolgatós, később pattintgatós, és persze a rúgásos játékoknál. A labda szemmel követése később még az olvasás elsajátításánál is hasznos lesz, a szem-kéz koordinációra pedig olyan mindennapi tevékenységekben is szükség van, mint például a cipőkötés.

A labdajátékok a motoros fejlődésre is pozitív hatással vannak, mert az egész test, a kéz, a lábak, a fej, a hát izmainak a mozgatása is szükséges az ilyen típusú tevékenységek közben.

(Kép forrása: Getty Images)

(Kép forrása: Getty Images)

Ha ovis gyermeked van, az alábbi labdajátékokat is érdemes kipróbálnotok.

Bowling

Bábuk hiányában állíts fel műanyag palackokat, és egy labda gurításával próbáljátok meg ezeket elborítani. Kisebb gyerekek próbálkozhatnak nagyobb labdával is, például strandlabdával.

Kategóriák

Ez tulajdonképpen egy szólánc játék, amibe vonjátok be a labdát is. Ülj le a földre a gyermekeddel vagy a gyerekekkel, és válasszatok egy kategóriát, például az állatokat. Dobd oda neki a labdát, és mondjon egy állatot, mielőtt visszadobja. Ezután neked meg kell ismételned azt az állatot, és mondani egy másikat, mielőtt visszapasszolod a labdát. Meddig tudjátok folytatni a sort? Ha több gyerekkel játszotok, akkor dobálhajátok egy menetrend szerint is a labdát, vagy mindig annak, akinek gondoljátok.

Léggömb röplabda

Itt labda helyett most egy léggömbre lesz szükségetek, mert ezt jobban lebeg a levegőben. Húzzatok egy vonalat a földön például maszkoló szalaggal, és passzolgassátok át a labdát egymásnak efölött. Hányszor tudjátok egy huzamban passzolgatni, amíg nem esik le a földre? Ha nagyon jól megy a játék, és beépítenétek egy nehezítést is, a ragasztószalaggal jelöljetek ki egy-egy négyzetet is magatoknak és úgy próbáljatok passzolni, hogy nem léptek ki ebből a körből.

Gyűjtsd a pontokat

Ehhez a játékhoz egy-két kartondobozra lesz szükségetek, és egy kisebb labdára. A dobozokat fordítsátok fejjel lefelé, és vágjatok rájuk három-három kisebb és nagyobb kaput, mindegyik dobozra ugyanakkorákat: a legkisebb legyen épp hogy nagyobb, mint a labda, a közepes legyen kicsit nagyobb, a legnagyobb pedig nagyjából a duplája. Az egyik dobozon a legkisebb kapu fölé írd azt, hogy 20, a középsőre, hogy 10, a legnagyobb fölé pedig azt, hogy 5. Ha van még egy doboz, azon a legkisebb legyen 40, a középső kapu 20, és a legkisebb 10. Tedd le az első dobozt a földre, mellé a másodikat, és ez utóbbit ebben a vonalban told kissé hátrébb. Jelöljetek ki egy start vonalat, ami mögül a labdát el kell gurítani vagy rúgni – akinek ami épp szimpatikus – és betalálni vele az egyik kapun. Ha bement, írjátok fel a játékoshoz a kapu feletti pontszámot. Az nyer, akinek adott mennyiségű körből több pontja lesz.

Egyensúlyozd a labdát

Ennél a játéknál együtt kell dolgozni. Szükségetek lesz néhány kisebb labdára – vagy ezek hiányában zoknigombócokra – egy tiszta konyharuhára vagy kis törülközőre, és egy kosárra vagy dobozra. Tegyétek le a kosarat a földre a szoba egyik végébe, a kis labdákat vagy a gombócokat pedig a másik oldalra. Állíts be időzítőt, és próbáljátok ez alatt az idő alatt az összes labdát átvinni a szoba egyik végéből a kosárba úgy, hogy a konyharuhán egyensúlyozzátok. Ehhez mindketten fogjátok meg a konyharuha két-két csücskét.

(Források: gyerekszoba.hu, empoweredparents.co, sourcekids.com.au, whatdowedoallday.com, teachingexpertise.com)