Az iskolai üzenőfüzet legfőbb funkciója, hogy lehetővé tegye a szülők és az iskola zökkenőmentes kommunikációját, ezúttal azonban nem az oktatási intézmény, hanem egy kisfiú üzent az anyukájának.

Köszönjük Levi anyukájának, hogy engedélyt adott a fotó közléséhez
Egy zárt Facebook csoportban bukkant fel a napokban Levi beírásának fotója, amit az édesanyja töltött fel.
Az iskola minden bizonnyal annyit akart tudatni a szülőkkel, hogy szeptember 12-én nem lesz sem hatodik óra, sem napközi, így a tanulók az ötödik óra után akár haza is mehetnek.
Teljesül a kívánság?
Azoknak persze, akiknek muszáj, biztosít megoldást az iskola, ehhez azonban jelentkezni kell – Levi azonban nem állt meg a száraz tényközlésnél: hogy biztosra menjen, zárójelben rögtön hozzátette, „Anya, kérlek ne kérj nekem”.
A kisfiú édes beírását látva addig nem nyugodtunk, míg meg nem tudakoltuk az anyukától, meghallgatásra talált-e Levi kérése. Mindenki örülhet, a válasz ugyanis igen! A kisfiúnak nem kell a „muszájnapköziben” töltenie a délutánt, hanem otthon lehet a tesójával.
Nyitókép: Getty Images – Klaus Vedfelt