Az őszinte, nyílt kommunikáció a szülő és a gyerek között nem pusztán „szép plusz”, hanem valódi védőháló. A UNICEF 2021-es adatai szerint világszerte minden hetedik 10–19 éves fiatal mentális problémákkal küzd, a WHO pedig arra figyelmeztet, hogy a legtöbb pszichés zavar első tünetei már serdülőkorban jelentkeznek. Ha a gyerek nem érzi biztonságosnak, hogy megossza velünk, mi nyomasztja, akkor nagy eséllyel magában tartja a nehézségeit – és így sokkal később derül csak ki, ha baj van. A korai észlelés kulcsa tehát az, hogy a gyerek megtapasztalja: kérdezhet, panaszkodhat, kiborulhat, mi pedig ítélkezés nélkül meghallgatjuk. Ez az a bizalmi alap, amelyre minden későbbi beszélgetés épülhet. Az alábbi öt kérdés segít átütni a „Semmi” falát – finoman, mégis hatásosan.
1. Mi volt a legjobb dolog, ami ma történt veled?
Még a gyerek előtti “előző” életemben rendszeresen jártam egy női körbe, ahol nyitásként mindenki elmondott egy dolgot, amiért hálás az adott héten. Ha igazán rettenetes heted volt, és egyetlen pozitív dolgot sem tudtál felmutatni, akkor azt fejtetted ki, amit az elmúlt hét napban – a legutóbbi találkozás óta – tanultál. Adott esetben azt, hogy jobban ki kell állni magadért, vagy soha ne bízz olyan emberben, aki már többször becsapott – bármennyire is fájdalmas élmény volt, a megértés mindenképp gazdagabbá tett.Nos, erre a logikára épül a nap legjobb dolgára irányuló kérdés is. A gyerek figyelme így egyből egy pozitív dolog felé irányul, és ezáltal rögtön jobb kedvre derül. Ha pedig már felvillanyozódott, ösztönösen megnyílik, jó eséllyel pedig így több dolgot is megoszt veled. Egy ponton akár azt is megkérdezheted, történt-e olyasmi a nap folyamán, amivel nem annyira elégedett. Itt akár el is mesélheted a saját napod fénypontját és hátulütőjét is, elvégre itt is igaz a mondás: nincsen rózsa tövis nélkül.
Fotó: Getty
2. Ha időjárás volnál, milyen lennél most?
Egyszerű, játékos kérdés, ami egészen kicsikkel is működik, ráadásul a fantáziájukat, analogikus gondolkodásukat is fejleszti a párhuzamok keresése. A nagyobbaknál az adja a könnyebbséget, hogy nem kell rögtön megnyílniuk, egy egyszerű hasonlattal kifejezhetik, miben vannak épp. Nagy előnye, hogy a nehéz érzésekről könnyebb ilyen formában beszélni, hiszen a nagy, sötét felhőknél és a mennydörgéssel, villámlással kísért viharoknál azért már tudod, hogy jobban kell figyelned a lelkére.
Ha képes vagy játékosan megközelíteni a gyereket, akkor is, ha közben iszonyúan aggódsz, ő nem érzi úgy, hogy nyomást gyakorolsz. Az időjárást megfestő kép észrevétlenül csap át egy őszinte vallomásba, egy nehéz történet megosztásába… onnan pedig már könnyebb dolgod van, hiszen lehetőség nyílik arra is, hogy a probléma különféle megoldási módjairól is beszélgessetek. Fontos azonban, hogy ne ítéld meg az időjárás-jelentést. Ha a gyerek tornádóról beszél, légy inkább érdeklődő: nahát, egy tornádó? Gyors, nagy? Merre halad? – örülni fog, ha segítesz, hogy minél jobban meg tudja fogalmazni, hogy érzi magát.
3. Mi miatt voltál ma igazán büszke magadra?
Az iskola egyik nagy hiányossága, hogy nem minden képességkészletet osztályoz. Emellett, amikor jegyeket ad, az eredmények akkor sem feltétlenül tükrözik a valódi erőfeszítést. Mindez pedig hajlamos elkedvetleníteni a gyereket: különösen akkor, ha azt látja, hogy mindenki más sikeresebb és jobb jegyeket kap, mint ő. Ha ezzel szemben nem a jegyekre helyezzük a hangsúlyt, hanem arról érdeklődünk, mi miatt büszke magára, egy sor egyéb dolog is felszínre jöhet: például önzetlenül segített egy osztálytársának, végre megértett egy nehéz matekpéldát, amivel korábban nem tudott mit kezdeni, bátran kiállt valaki mellett, akit kicsúfoltak, jókedvre derített egy síró elsőst… egy sor olyan dolog terítékre kerülhet itt, amiért nem osztanak jegyet vagy osztályfőnöki dicséretet.
A kérdés lényege, hogy növelje az önbizalmat: fontos, hogy a gyerek ne olyasmiről számoljon be, ami megtörtént vele, hanem ami az ő érdeme, cselekedete, büszkesége. Ha rendszeresen felteszed ezt a kérdést, egy idő után látni fogod, mi az, ami a gyerekedet büszkeséggel tölti el, így a továbbiakban már bátoríthatod, motiválhatod ezeken a területen, hogy nehézt időkben is kiegyensúlyozott maradjon.
4. Mi lett volna az, ami még jobbá tehette volna a napodat?
Ez a kérdés tulajdonképpen azt feszegeti, mi nem sikerült tökéletesen, de úgy, hogy közben a figyelmet a lehetőségekre irányítja. Ahelyett, hogy rákérdeznél, mi volt rossz, ezzel inkább ablakot nyitsz arra, hogy a gyerek beszéljen a csalódásairól vagy nehézségeiről anélkül, hogy a beszélgetés negatív hangulatba fordulna. Én például egyszer így tudtam meg, hogy a lányom egész nap búslakodott, mert a barátnője hiányzott az iskolából, és nélküle üresnek érezte a szüneteket. Nem biztos, hogy magától elmondta volna, ha egyszerűen csak annyit kérdezek, hogy „Na, mi nem volt jó ma?” – így viszont ki tudta fejezni a hiányérzetét.
Előfordult olyan is, hogy ezzel a kérdéssel derült ki: egy előadás miatt szorongott, mert elrontott benne valamit, és azóta újra meg újra eszébe jutott. Azzal, hogy megfogalmazta: „jobb lett volna, ha nem bénázom el a szereplésemet”, máris közelebb került ahhoz, hogy átgondolja, mit lehetne legközelebb másképp csinálni. Nekem szülőként itt mindig emlékeztetnem kell magam: nem az a feladatom, hogy azonnal „kijavítsam” a helyzetet, hanem hogy meghallgassam, és segítsek abban, hogy ő maga találjon kapaszkodókat.
5. Mi az, amit szeretnél, hogy gyakrabban mondjak neked?
Ez a kérdés elsőre ijesztő lehet, hiszen egyfajta tükör: visszaadja, mennyire érzi a gyerek, hogy valóban látjuk, halljuk, értékeljük őt. De éppen ezért olyan felszabadító is. Egy alkalommal például, amikor feltettem ezt a kérdést, a gyerekem csak ennyit mondott: „Azt, hogy büszke vagy rám.” Egyszerre szíven ütött és meg is nyugtatott: rájöttem, hogy bár gondolatban sokszor érzem ezt, nem biztos, hogy elégszer mondom ki hangosan.
Máskor pedig olyasmi jött ki belőle, amire nem számítottam: „Azt szeretném, ha többször mondanád, hogy minden rendben lesz.” Akkor értettem meg igazán, mennyi bizonytalanság és félelem kavarog benne, amit ő sokszor nem tud máshogy kifejezni, csak így. Amikor ilyen választ kapok, tudatosan igyekszem elengedni a szülői sértettséget („de hát én mindig ott vagyok neked!”), és inkább megköszönöm az őszinteséget. Ettől érzi igazán, hogy nálam biztonságban van – még akkor is, ha olykor bizony nehéz érzéseket oszt meg.
Adj időt neki – és persze magadnak is!
A gyerek szíve sokszor olyan, mint egy lakattal zárt szelence: kívülről semmit nem mutat, belül viszont érzések, álmok és félelmek kavarognak. Ezek az egyszerű, de játékosan és szeretettel feltett kérdések lehetnek a kulcsok ahhoz, hogy bepillanthass abba, mi zajlik benne. A „jó volt”, „semmi” vagy épp – a kamaszkor előrehaladtával – „hagyjál már” válaszfalát áttörve hirtelen történetek, aggodalmak és apró örömök tárulnak fel, amelyek közelebb visznek hozzá. Persze a szülőség ettől még nem lesz könnyű és kiszámítható, de legalább egy kicsivel jobban fogod érteni, mi zajlik a gyereked lelkében.
Adj időt, ne akarj mindent egyszerre: elég, ha egy-egy kérdést dobsz be, a saját stílusodban, és hagyod, hogy a válasz lassan kibontakozzon. Lehet, hogy elsőre csak félmondatok jönnek, de ha érzi, hogy valóban érdekel, amit mond, és ítélkezés nélkül meghallgatod, idővel egyre jobban megnyílik. Ez a türelmes, bizalmon alapuló figyelem az egyik legnagyobb ajándék, amit szülőként adhatsz. És hidd el, a gyereked szerencsés, hogy van valaki, aki ennyire kíváncsi arra, mi lakik a szívében.
Kapcsolódó cikkek
