Egy lengyel család szeptemberi nyaralásának részeként betért az olaszországi Jesolo Orler Galériájába, ahol igazán gyönyörű műalkotásokat lehet közelebbről is szemügyre venni.

A mindössze 5 éves turistát teljesen elbűvölte Enrico Castellani egyik sajátos képe, ami leginkább egy fehér papíron lévő, befejezetlen rajzhoz hasonlít. Ez a körülbelül 80 millió forintot érő festmény arra sarkallta a gazdag fantáziájú gyermeket, hogy a nála lévő színes ceruzákkal kicsit feldobja a művet, ám ahhoz, hogy azt elérje, fel kellett másznia a közelben kiállításra került aranyszoborra.
Kitört az óriáspók lába
Mint kiderült, a gyermek szülei csak néhány pillanatra merültek el a kiállított alkotásokban, ami pont elég volt arra, hogy a kislány súlya alatt kitörjön a 24 karátos aranyból készült, óriáspókot ábrázoló szobor egyik lába.

Így festett a kitört lábú aranyszobor – Fotó: Carlo Pecorelli, Facebook
Ez a szobor “csak” 12 millió forintot ér, így tulajdonképpen szerencsésebb, hogy ennek esett baja és nem az eredeti terv valósult meg – azaz nem sikerült átrajzolni Castellani festményét.
A galéria dolgozói azonnal közbeléptek, megelőzve az újabb károkat. A szobor készítője, Carlo Pecorelli elmondta, hogy bár nem történik ilyesmi túl gyakran, egy kiállításra szállított műalkotással megeshet hasonló.
A szobor helyreállítása nem lesz egyszerű feladat, de szerencsére nem lehetetlen küldetés. Amíg ez végbemegy, addig egy másik alkotással pótolják az óriáspókot. „Vissza kell helyezni a kitört lábat, majd aranyozni és fényesíteni kell a szobrot, amit nem egyedül fogok megvalósítani, hanem egy erre specializálódott csapattal fogok dolgozni” – fejtette ki Pecorelli.
Úgy tudni, hogy a galéria biztosítása fedezi a helyreállítás költségeit, ugyanakkor a kárt okozó lengyel kislány családjával megállapodtak egy fájdalomdíjban, amit az alkotónak fizetnek. Azt, hogy mennyire mélyen kell a zsebükbe nyúlnia a szülőknek, nem hozták nyilvánosságra az esetről szóló cikkben.
Fotó: Getty Images – nicoletaionescu