Gyerek

Ezért is jó, ha segítenek a gyerekek a házimunkában

A házimunka hasznos dolgokra tanítja meg a gyerekeket. Mi mindenre és miben tudnak segíteni az életkoruk szerint?
2025. Szeptember 15.
gyerekek mosogatnak

(Kép forrása: Getty Images)

A házimunka több kutatás szerint is pozitív hatással van a gyerekekre. Ahogy erről itt írtunk korábban, javítja az önbecsülést és sikerélménnyel jár, ha pedig már korán megtanulják, hogy el kell végezniük bizonyos feladatokat ahhoz, hogy rend legyen az életükben, felnőttként is könnyebben tudnak igazodni a kihívásokhoz, olvashatsz erről bővebben ebben a cikkünkben.

A HuffPost UK Jason Elsom-ot, a Parentkind szervezet vezérigazgatóját idézi, aki szerint a házimunka az első lecke a csapatmunkáról, a felelősségvállalásban és az önállóságban, ami később az iskolában ellenállóképességgé, a munkában megbízhatósággá fejlődik. A szakértő hozzátette, hogy ha magabiztos és tehetséges fiatal felnőtteket szeretnénk, „a konyhában és a folyosón kell kezdenünk, világos szerepekkel, a koruknak megfelelő feladatokkal és nyugodt, következetes megvalósítással”.

A portál idézi a TikTok Kid Doc felhasználónevű gyermekorvost, aki a Minnesoti Egyetem a témában végzett kutatása kapcsán mondta el, hogy a gyerekeknek érdemes házimunkát végezniük azért is, mert növeli az önbecsülést, és segít nekik felismerni, hogy egy nagyobb ökoszisztémához járulnak hozzá. Önzetlenebbé válhatnak, jobban észrevehetik a körülöttük élők szükségleteit, a házimunka erősítheti a családi köteléket, segíthet jobb munkamorált kialakítani, ami hatással lehet az iskolai és karrierbeli sikerre is.

A gyerekek már akár 2-3 éves korukban besegíthetnek a házimunkába – természetesen a koruknak megfelelő egyszerű, játékos feladatokkal, a szülővel együtt. Ahogy nagyobbak lesznek, fokozatosan nagyobb kihívást jelentő feladatokat is vállalhatnak.

Mibe tudnak besegíteni az egyes életkorokban?

2-3 éves korban még csak nagyon egyszerű, felügyelettel végzett teendők lehetnek ezek, mint például hogy tegye el a játékait, töltsön száraz eledelt a háziállat tálkájába, tegye a szennyeskosárba a ruháit, segítsen feltörölni, ha valami kiömlött az asztalra, segítsen a portörlésben, segítsen a helyükre tenni a mesekönyveket.

A 4-5 évesek segíthetnek olyan feladatokban, mint az ágynemű megigazítása, az asztal letörlés, a virágöntözés, segíteni kipakolni a mosogatógépből az evőeszközöket, elmosogatni műanyagedényeket. A 6-7 éveseket bevonhatjuk például abba, hogy segítsenek szétválogatni a szennyest színek szerint, a padló felseprésébe, az asztal megterítésébe és leszedésébe, a tízórai csomagolásába, a kertben összegereblyézni a leveleket, rendbe tenni a szobáját.

A 8-9 évesek segíthetnek bepakolni a mosogatógépet, bevásárlás után elpakolni, a főzésnél felügyelettel segédkezni, eltenni a tiszta ruháit, reggelit, tízórait készíteni. Tízévesen segíthet porszívózásban, felmosásban, egyedül kipakolni a mosogatógépet, lecserélni az ágyneműt, rendbe tenni a konyhát, fürdőt.

Korábban arról is kérdeztünk benneteket, hogy szoktatok-e együtt sütni-főzni a gyerekekkel, hogy miben szoktak segíteni nektek a konyhában, és ebből kiderült, hogy már a kisgyerekek is szívesen végeznek egy-egy egyszerűbb feladatot. Ha kíváncsi vagy, hogy miben szoktak segíteni olvasóink gyermekei az ételkészítésnél, arról itt olvashatsz.