Család

Így használd a szódabikarbónát szagtalanításra

A szódabikarbónát sokféleképpen használhatjuk a lakás takarításánál – köztük a szagok semlegesítésében is segíthet.
2025. Szeptember 25.

A szódabikarbóna hatékony természetes tisztítószer, amit foltok eltávolítására, a konyha és a fürdő takarítására is használhatunk, de mellette a szagtalanításban is segíthet. A marthastewart.com szakértőt kérdezett arról, ez hogyan is működik pontosan: sok nemkívánatos szag savas vegyületek eredménye, amit a szódabikarbóna mint lúgos kémhatású anyag semlegesíthet, amikor ezekkel reakcióba lép.

szódabikarbóna

(Kép forrása: Getty Images)

Hogyan használjuk szagtalanításra a szódabikarbónát?

A portál szakértői szerint általában legalább egy napot vesz igénybe, mire a szódabikarbóna elnyeli a szagokat, makacsabb szagok esetén azonban több napra is szükség lehet.

A porszívózható felületekre, mint például a szőnyegekre, a kanapéra vagy a matracokra szórjuk rá a szódabikarbónát, majd hagyjuk állni néhány órát, majd egyszerűen porszívózzuk fel. Zárt helyeken, mint a hűtőszekrény vagy a szekrény, tegyük egy üvegbe a szódabikarbónát és hagyjuk bent állni, és nagyjából havonta cseréljük ki benne a port.

 

A konyhában használhatjuk a kuka szagtalanítására is, ehhez szórjuk belőle valamennyit a szemetesbe. Ugyanígy a lefolyó szagának semlegesítésében is segíthet: csak szórjunk belőle néhány evőkanállal és folyass rá forró vizet.

A különféle konyhai eszközök szagtalanítására készítsünk egy az egyhez arányban pasztát szódabikarbónából és vízből, majd ezzel dörgöljük át például a vágódeszkát vagy más eszközöket. A műanyagdobozokhoz vagy vizespalackokhoz tegyünk az edényekbe 1-2 evőkanál szódabikarbónát majd töltsük fel meleg vízzel és hagyjuk így állni néhány órát, mielőtt alaposan kiöblítjük.

A cipőket is felfrissíthetjük szódabikarbónával: töltsünk a porból egy zokniba, majd ezt tömjük a cipőbe és hagyjuk állni legalább egy éjszakán át.

Mi mindenre használhatod még ezt az olcsó és természetes tisztítószert a takarítás során? Ebben a cikkünkben írtunk erről bővebben és adtunk néhány tippet.