
Forrás: Instagram -@lovejadet33n
A közösségi médiában az utóbbi időben egymást érik a hajmeresztő történetek, azonban az, ami a közelmúltban látott napvilágot, sokat maga mögé utasít…
Mint kiderült a 45 éves édesanya, Dani és 23 éves lánya, Jade ugyanattól a férfitól várnak babát. A kicsik előreláthatólag 1 hét különbséggel jönnek majd világra, és ez különös boldogsággal tölti el az anya-lánya párost.
Hálásak a sorsnak a történtekért
A történet főszereplői elmondták, hogy Dani nagyon fiatalon szülte Jade-t, nem sokkal később pedig szakított is az édesapjával. Életébe a jamaikai Nicholas Yardi személyében tért vissza a szerelem, ami annyira intenzív volt, hogy hamarosan össze is költöztek.
Így került egymáshoz merőben közel Nicholas és Jade, ám ez az édesanyát egyáltalán nem zavarja, sőt, kifejezetten hálás a sorsnak azért, hogy egyszerre várnak babát ugyanattól a férfitól, mert úgy véli, ritkán adatik meg ilyesmi egy család életében.
Talán mondanunk sem kell, hogy a kommentelők hamar akcióba lendültek és cseppet sem fogták vissza magukat. Volt, aki azt firtatta, vajon a nagymama is anyai örömök elé néz-e a családban, míg mások azon elmélkedtek, vajon hogyan tudják majd kibogozni a szövevényes szálakat.
Hiszen az egyik babának Nicholas az édesapja, a másiknak pedig a nagyapja lesz, miközben a gyerekek féltestvérek lesznek…