„A Marokbabák között mindenki megtalálhatja azt, amivel saját magát a legjobban tudja fejleszteni”

Dorina és Lídia a Marokbaba-csapat felével: Gaborgyával, Gömböccel, Stüclivel és Geremiccel

Az első életév során minden baba hatalmas változáson megy keresztül, és ez alól bizony a Marokbaba sem kivétel. A csodálatos színekben pompázó, (gyerek)kézre eső formát öltő fejlesztőjátékokat két kivételesen tehetséges fiatal lány, Kincses-Kádár Lídia és Bárdi Dorina hívta életre, akikről túlzás nélkül állíthatjuk, hogy világra szólót alkottak.

Abban, hogy az apró szikra, ami Lidus fejéből pattant ki és lángra lobbantotta Dorcsi kreativitását, mára a világszabadalom felé száguldó üstökössé nőtte ki magát, a lányok vitathatatlan felkészültsége, inspiráló személyisége mellett több „szerencsés véletlennek” is szerepe van.

Bár a Marokbaba megálmodói még nincsenek 30 évesek, közös történetük évtizedekkel korábbra nyúlik vissza, és a napnál is világosabb: az égiek – noha a lányok nem is sejtették – már akkor elkezdték őket efelé a csoda felé terelgetni.

Lidus és Dorcsi unokatestvérek, arra azonban, hogy a két családot rokoni szálak fűzik egymáshoz, egy szomszédhoz átszökött kutya miatt kezdődött beszélgetésnek köszönhetően derült fény. Az egymásra találás öröme olyan nagy volt, hogy a kisbácsai házaik közé átjárót építettek, így a gyerekek annyit lehettek együtt, amennyit csak akartak. „Olyan volt ez, mint a mesebeli átjáró a Narnia krónikájában, Dorcsival ennek köszönhetően tulajdonképpen együtt nőttünk fel” – idézi fel az időközben építészmérnökként végzett Lidus, aki már akkor megszállottan gyűjtögette az olyan természeti kincseket, mint amilyen a vadgesztenye, a toboz vagy a csigaház.

„A nagypapám műhelyében volt egy satu, Lidussal abba beleszorítottuk és elpattintottuk a kavicsokat, azt remélve, hogy csillog a belsejük” – vette át a szót Dorina, akiből mára Red Dot díjas dizájner lett. 

Katinka néni, aki rengeteget tett hozzá a Marokbabák születéséhez, nagyobbik unokájával, Helénával

Így születtek a Marokbabák

Lidus és Dorcsi mellett van még két fontos szereplője Geremic, Stücli, Csuri, Gömböc, Kófic, Pesze, Gaborgya és Tápli, azaz a jelenleg elérhető nyolc féle Marokbaba mesébe illő történetének: egyikük Kincsesné Horváth Katinka, Lidus édesanyja, idegrendszer-alapozó fejlesztő mozgásterapeuta, óvodapedagógus, a Marokbaba módszer kidolgozója, másikuk pedig a 2 éves Luca, Lidus kislánya, aki elsők között teszteli az új fejlesztéseket és rengeteg ihletet ad a csapatnak.

„Kezdő szülőként hamar hiányérzetem támadt: azt örömmel láttam, hogy egyre több fejlesztő játék áll a mostani gyerekek rendelkezésére, ezzel egy időben azonban világossá vált az is, hogy a nagy részükben semmi személyes nincsen. Rögtön az jutott eszembe, mennyire fantasztikus lenne formába önteni azokat a természeti kincseket, amiket kicsiként mi is bodlogan forgattunk a kezünkben, észrevétlenül fejlesztve például a finommotorikánkat” – osztja meg Lidus, aki el is készítette az első terveket.

Ezeket aztán Dorina modellezte, formázta és életre hívta, az ideáig vezető út azonban nem volt kanyaroktól mentes. „Mi, építészmérnökök is dolgozunk ugyan modellező programokkal, de az ottani rendszer leginkább szögletes formákkal működik, az íves vonalvezetés távol áll tőle. Próbáltam a környezetemben dolgozóktól segítséget kérni, de egyszerűen nem értették, hogy mit szeretnék. És ekkor jött a képbe Dorina! Tudtam, hogy ő rá fog érezni az elképzeléseimre, és szerencsére így is lett” – eleveníti fel Lidus.

„Emlékszem, amikor rám írt, hogy van egy ötlete, amiről már sok mindenkinek mesélt, de senki nem érti. Nekem tényleg elsőre átjött, hogy mit szeretne Lidus, és onnantól kezdve nem volt megállás” – teszi hozzá Dorina.

Psszt! A mester alkot! – Dorina rajzolás közben

Világgá kürtölik a magyar fejlesztőpedagógia nagyszerűségét

Azt, hogy Lidus és Dorcsi szívüket-lelküket beleteszik a munkájukat példák hosszú sorával alá lehet támasztani: kezdetektől fogva fontosnak tartották a jótékonykodást (amit ők a maguk részéről jobb szeretnek társadalmi felelősségvállalásnak nevezni), és amíg el nem érték azt a rendelés-mennyiséget, amivel már nehezen tudtak lépést tartani, éjszakákba nyúlóan, saját kezűleg csomagolták és hordták a postára a Marokbabákat rejtő dobozokat. 

A tökéletesen kézre eső figurák neveit egyrészt a szívükre hallgatva, másrészt logopédusokkal együttműködve választották ki. „Mindegyik Marokbaba olyan nevet visel, ami nemcsak passzol a karakteréhez, hanem ki is fejezi a tulajdonságait. A maci formájú Csuri neve például loboncos, borzos hajat jelent, vagyis ez a csodás magyar szó tökéletesen leírja, amit ő megtestesít. Hatalmas örömmel tölt el bennünket, hogy a szép lassan egyre több országban keresetté vált Marokbabák nemcsak a magyar fejlesztőpedagógiának és természeti kincseknek viszik hírét, hanem a semmihez sem fogható nyelvüknek is” – mondja Lidus, aki soha nem felejti el azokat a szakembereket, akik az indulásnál segítettek a terveik csiszolgatásában.

„Rengeteg zseniális fejlesztőpedagógus, gyermekpszichológus, neurológus, gyermekorvos, TSMT-terapeuta, alapozó terapeuta, logopédus és hidroterapeuta csatlakozott hozzánk mérhetetlen önzetlenséggel és hatalmas szakértelemmel. Leírhatatlan volt látni, ahogy körükben egyre inkább szerteágazott a Marokbaba módszertana, és nekik köszönhetően formáltuk a rendszert” – teszik még hozzá a Marokbaba életre hívói, akik körül idén tavasszal még inkább felgyorsultak az események, miután bezsebelhették a Nemzeti Tehetség Program START fődíját.

A (jelenleg) teljes csapat, ami minden bizonnyal új tagokkal is bővül majd

Neked is van sajátod!

A Marokbaba köré az elmúlt hónapokban igazán népes közösség épült a Facebookon, ahol a lányok közvetlenül tartják a kapcsolatot követőikkel. Nemcsak a házuk táján történő eseményekről – amikből bizony igazán sok van! – számolnak be, hanem a felmerülő kérdésekre is készségesen válaszolnak. Többször is megesett, hogy valaki arra kérte őket, segítsenek eldönteni, melyik figurát válasszák a gyereküknek, amire a válasz mindig ugyanaz: úgy vélik, hogy a Marokbabák leendő használói ösztönösen ráéreznek, melyik figura illik legjobban a kezükbe, így azt érdemes a kosárba tenni, amelyik leginkább „megszólítja” jövőbeli gazdáját.

Amikor ide érkezünk a beszélgetésben, nem bírom megállni, hogy megkérdezzem, Lidusnak és Dorcsinak melyik Marokbaba a kedvence. Mindketten egyetértenek abban, hogy Csuri (a képen a felső polcon az első figura bal oldalon) kiemelt helyet foglal el a szívükben, mert ő volt az első mind közül. Rajta kívül Gaborgyát, a gesztenyehéjat (a képen az alsó polcon a második figura balról) és Gömböcöt, a kavicsot (a képen a felső sorban balról a negyedik, kék figura) említik aktuális kedvenceikként.

Szeretik bennük, hogy a szenzoros skála két végletét képviselik: míg Gömböc sima, addig Gaborgya dimbes-dombos, vagyis egészen más élményt nyújtanak, amikor a kezünkbe fogjuk. „A babákat tudatosan úgy építettük fel, hogy a legkevésbé szenzoros, sima felülettől haladjunk a legérdesebb felé, hogy minden gyerek megtalálhassa azt, amelyikhez a leginkább kapcsolódni tud, annak fényében, hogy az idegrendszerének melyikre van leginkább szüksége. Odafigyeltünk arra is, hogy az absztrakciós skálát is lefedjük: Gömböc a kavics, Pesze, a makk és Stücli, a süni elég elvontak, Csuri, a mackó viszont hordoz egyértelmű mackós jegyeket, ami miatt azok választják őt szívesen, akik kevésbé szeretnek absztahálni és jobban a földön járnak” – fejtik ki a lányok.

Dorina sietve hozzáteszi, hogy a babák alja és teteje szétszedhető és variálható, amiből igazán érdekes kombinációk születhetnek. Mind látványra, mind fogásra! „Nagy kedvencem, amikor Gömböc alját összerakom Csuri tetejével, de szeretem azt is, amikor Tápli alja találkozik Kófic felsőrészével, ezeket nagyon jó fogni. A lelkesen kísérletező gyerekek és szülők 56 különféle variációt rakhatnak most össze, így mindenki megtalálhatja azt, amivel saját magát a legjobban tudja fejleszteni” – fűzi még hozzá Dorcsi, rávilágítva arra, hogy a Marokbaba egyáltalán nem csak gyerekkézbe való!

– mondja elérzékenyülve Dorina, majd Lidus is megosztja azt a történetet, ami sok másik mellett igazán mély nyomot hagyott benne. Ennek főszereplője Ramiz, egy autizmussal élő kisfiú, aki műtét előtt állt, a beavatkozáshoz azonban szükség volt egy vérvételre is. Ez három, több órán át tartó próbálkozás után sem sikerült, így félő volt, hogy meghiúsul az operáció. Ekkor kereste meg a lányokat a kisfiú nagymamája, Hédi, aki nagyon bízott abban, hogy egy Marokbaba elvonhatja Ramiz figyelmét a félelmetes vérvételről. A következő próbálkozást siker koronázta, és a kisfiú azóta a műtéten is túl van.

„Soha nem fogjuk elfelejteni azt a látássérült gyerekeknek fenntartott ovit sem, ahonnan azt írták, hogy nagy népszerűségnek örvendenek a csoportjaikban a Marokbabák, amik valódi kapaszkodót nyújtanak az ovisaiknak a nagyvilágban” – teszi hozzá Lidus.

Lidus (kezében Kófic és Pesze) és Dorcsi (kezében Gömböc)

Utat tört magának a tehetség

A Marokbaba sikersztorijához hasonló, kivételes történeteket hallva sokan hajlamosak azt gondolni, hogy vörös bársonyszőnyegen vezetett idáig az út, ez azonban téves meglátás. Beszélgetésünk során annyira megérintett, amit Dorina mesélt, hogy semmiképp sem szerettem volna csak magamnak megtartani. Lidussal együtt mindkettejük számára lényeges, hogy mindig is emlékezzenek azokra, akik hozzátettek valamit a sikerükhöz.

Ezek közé a meghatározó alakok közé sorolja Dorina Dobi Árpád rajztanárt, akinek védőszárnyai alá igen rossz iskolai élmények után került: „Ő úgy hitt bennem, ahogy senki. Mielőtt vele találkoztam volna, többen is kinevettek, amikor azt mondtam, hogy művészeti vonalon szeretnék továbbtanulni. Akadt olyan, aki egyenesen azt mondta, meg se próbáljam, mert úgysem fognak felvenni…”  Szerencsére nem nekik lett igazuk!

Az, hogy Dorcsi akkor visszakapja az önmagába vetett hitét, kellett ahhoz, hogy a Marokbabák most itt legyenek, és kapaszkodót nyújtsanak mindazoknak, akik többször hallották: „Nem vagy elég jó, úgysem tudod megcsinálni…” 

Kapcsolódó cikkek

Család Zelend Niki, az SNI Suli alapítója: „Egy neurodivergens gyerek nem probléma, hanem lehetőség”

Család „Volt, hogy azt hittük, Gréti majd megkeseríti az életünket” – Erdei Zsolt vallomása a gyerekeiről

Család „Korunk pestise az autizmus és az ADHD” – dr. Bohács Krisztina intelligenciakutató gondolatai az elfogadás fontosságáról

Család „Autistának, ADHD-snak születünk, nem látszunk” – Neurodivergens gyerekek az iskolában