
Fotó: Getty Images – LightFieldStudios és Canva.com
A mai nap energiái minden csillagjegy számára lehetőséget kínálnak az egyensúly teremtésre: többen is lezárhatnak régebb óta húzódó ügyeket, pontot tehetnek hosszú ideje halogatott feladatok végére vagy meghozhatnak egy olyan döntést, ami elől eddig igyekeztek kitérni.
Mindezekkel együtt az új lehetőségek is megérkeznek, amiben nagy szerepet játszik az is, hogy a Plútó hosszú hátráló mozgás után végre előre indul. Különösen kedvezően hat ez azokra, akik nehezebben engedték el a múltban történt eseményeket és tartottag az új befogadásától.
Ilyen napja lesz a csillagjegyeknek
Figyelemre méltó a fentiek mellett a Hold helyzete és az, hogy a hirtelenségéről híres Uránusz és a Neptunusz olyan kapcsolatba kerülnek egymással, ami nemcsak felerősíti az intuíciót, hanem rávilágíthat néhány érdekes összefüggésre. Az sem kizárt, hogy valamilyen váratlan fordulat hoz hatalmas könnyebbséget!
Függetlenül attól, hogy milyen jegyben születtél, mély és tartalmas beszélgetésekben lehet részed, munka terén pedig meglepő helyről érkezhet olyan segítség, ami nagyot lendíthet terveid megvalósításán.
Ennek a három csillagjegynek ajándék lesz a mai nap
- Kos – A megszokottnál is lendületesebb lesz, a Hold és az Uránusz kapcsolódásának köszönhetően pedig hirtelen pozitív fordulatra, látszólag szerencsés véletlenre számíthatsz. Részed lehet egy ígéretes és örömteli találkozásban, de az sem kizárt, hogy egy világmegváltó ötlet pattan ki a fejedből!
- Ikrek – Bár alapvetően nem vagy az az intuitív típus, ma különösen jól működnek a megérzéseid, amik ma tényleg csalhatatlanok. Érdemes nyitott szemmel járnod, mert olyan jeleket kaphatsz, amik segíthetnek a jövőd pozitív alakításában.
- Skorpió – Az uralkodó bolygód, a Plútó végre irányt váltott, ami neked is szárnyakat ad, és segít, hogy miután rendet tettél a múltban, végre előre nézz és a jövőbeni eseményekre fókuszálj. Elképesztő energiákat mozgosíthatsz ma, és többször is úgy érezheted, hogy a dolgaid varázsütésre rendeződnek.