
Fotó: Getty Images – Xavier Lorenzo
Tegnap nagy örömmel számoltunk be róla, hogy a Plútó felhagyott hátráló mozgásával, és végre elindult előre a Vízöntő jegyében, ami végre ledönti azokat a gátakat, amik útját állták a belső átalakulási folyamatoknak. Minden, ami eddig akadozott vagy megfeneklett, új lendületet kaphat, az események minden téren felpöröghetnek.
A boldogságunk azonban nem lehet felhőtlen, ma ugyanis az Oroszlánban járó Hold kedvezőtlen fényszöget zár be a Skorpióban vendégeskedő Marssal. Ez érzelmi feszültséget, lobbanékonyságot, hirtelenkedést hozhat, különös tekintettel néhány csillagjegyre.
Mindegy, melyik állatövi jegyben születtél, megeshet, hogy a nap folyamán akár többször is úgy érzed, mintha minden és mindenki összeesküdött volna ellened. Próbáld ilyen helyzetekben is megőrizni a nyugalmadat és vigasztaljon a tudat, hogy holnapra tovább is áll ez a nem túl szerencsés égi szereposztás!
Ezt a három csillagjegyet ma kiborítja a Mars
A prímet ma a Skorpiók viszik, akik alapvetően nem élnek rossz időszakot, de ma többször is borsot törhetnek a bolygók az orruk alá. A Mars, amit a cselekvés, az indulatok bolygójának tartanak, kvadrátba kerül az érzelmeket megtestesítő Holddal, ebből adódóan ma a Skorpiók rendkívül feszültek és lobbanékonyak lesznek, még azok a dolgok is kihozhatják a sodrukból, amikre máskor egyszerűen csak vállat vonnak…
Nincsenek sokkal jobb helyzetben a Rák jegyűek sem, mert az ő uralkodó bolygójuk a Hold, ami rettentően erőteljes hatást gyakorol arra, miként érzik magukat a bőrükben. Nos, ma nem túl komfortosan… Nemcsak sértődékenyebbek lehetnek a megszokottnál, hanem hajlamosak lesznek arra, hogy mindent túlreagáljanak. A legjobb az lenne, ha tudatosan elkerülnék azokat a helyzeteket, amelyek konfliktushoz vezethetnek.
Az alapvetően is impulzív Kosok idegei ma pattanásig feszülnek, amiről leginkább a Mars tehet. Türelmetlenségük és ingerlékenységük az egekig ér, nagyon nehéz lesz őket elviselni, és saját magukkal sem lesznek kibékülve. Ha valaki megpróbálja őket korlátozni vagy igazságtalannak vélnek egy helyzetet, ma bizony azonnal robbannak, és eszük ágában sincs gondolkodni, mielőtt megszólalnának.
A helyzet nem ennyire feszült, de azért a megszokottnál mindenképpen paprikásabb hangulatban lehetnek a Mérlegek, a Vízöntők és a Szűz jegyűek is. Kitartás, holnap tényleg jobb lesz mindenkinek!