Egyre több a dolgozat, felmérő és házi feladat az iskolában, és a nyári lendület, motiváció már fogytán, szóval nem indulnak könnyen a reggeleink, és a délutánok is gyakran döcögősek. Bárcsak annyi ezresem lenne, ahányszor hallottam már azt, hogy „Ne már, megint leckét kell írni”. Vagy hogy „Nem akarok tanulni, olyan fáradt vagyok.”
És nem mondom, hogy nem értem meg a gyereket. Én is fáradt vagyok. Néha nekem sincs kedvem kimászni az ágyból és nekiállni a reggeli kötelező köröknek. Vagy délután elkezdeni az otthoni feladatokat, esetleg folytatni még kicsit a munkát. Ő is így érez, ezt nem kétlem, hiszen látom, mennyi dolga, leckéje van, mennyi mindent cipel a hátán – szó szerint is. Szóval van, hogy vele érzek, és megpróbálom vigasztalni, lelkesíteni. De olyan is van, hogy elszakad a cérna, és kiakadok, hogy már megint ezt kell hallgatnom.
Mit mondjak, ha nyűglődik?
Tudom, érzem, hogy a nyugodt és együtt érző anyukájára lenne ilyenkor szüksége, de nem mindig könnyű ezt az anyukát előcsalogatni a nyűgös, ingerült énem árnyékából. Ezért is örültem annyira, amikor rábukkantam Carol Kim pszichoterapeuta tanácsára egy leckeírással nyaggatós délutánon. Insta-posztjában arról ír a háromgyerekes anyuka, mit mondott a lányának, amikor azon nyűglődött, hogy nincs kedve a zongoragyakorláshoz. A vége az lett, hogy saját magam számára is hasznos motiváló gondolatokat kaptam.
Első feladat: nem kiakadni
Mielőtt elmesélném, hogyan beszélget ilyenkor a lányával a pszichoterapeuta, leszögezem: a „trükk” csak akkor működik, ha nem borulunk ki az első nyafogásnál. És hogy mi kell ehhez? Nekem általában néhány lassú, mély levegő, és a gondolat, hogy a gyerekemnek szüksége van rám.
Igyekszem tudatosítani, hogy nem azért nyivákol, hogy engem idegesítsen, hanem mert nem tudja, hogyan oldja meg a helyzetet, még nincs eszköze hozzá. A segítségemre, az együtt érzésemre, az ölelésemre, a nyugalmamra van szüksége.
És ha ezekhez kapcsolódni tudok saját magamban, akkor mindkettőnknek könnyebb lesz. Elárulom: ez nem mindig sikerül. Carol Kim módszere sajnos csak abban az esetben működik, amikor a szülő nem akad ki, hanem meg tudja őrizni a nyugalmát, és elő tudja hívni a segítő énjét. Valószínűleg senkinek sem megy ez mindig, de amikor igen, akkor jöhet a motivációs trükk.
Második lépés: validálj
Fontos, hogy a gyerek tudja: normális, hogy így érez. Senki nem rajong minden egyes feladatáért, és mindenki érzi néha azt, hogy semmi kedve ahhoz, amit csinálnia kéne. Ezt nyugodtan el lehet neki mondani. De ne álljunk itt meg.
Harmadik feladat: mesélj az érzelmekről
Ahogy a szakértő fogalmaz: „Normális, ha azt érzed, hogy nincs kedved gyakorolni. De az érzések folyamatosan változnak. Egyik pillanatban izgatott vagy, a következőben fáradt, máskor semmihez sincs kedved. Ezzel mindenki így van. De legyél ezzel óvatos. Ha hagyod, hogy minden döntésedet az érzelmeid hozzanak meg helyetted, akkor nagyon nehéz lesz elérni a céljaidat.”
Vagyis jó, ha a gyerek tisztában van azzal, hogy az érzelmek jönnek-mennek, de nem kell, hogy teljes mértékben meghatározzák, hogyan cselekszünk vagy viselkedünk. Így folytatja a pszichoterapeuta: „Tartsd észben, hogy te irányítasz, és nem az érzelmeid. Az érzések nem rossz dolgok. Gondolj rájuk úgy, mint kis jelzésekre – például arról, hogy fáradt vagy, vagy máshoz lenne kedved. De a végső döntést, hogy mit is csinálsz, te hozod meg.”
Negyedik lépés: Beszélj a célokról
Érdemes sokat beszélgetni arról, miért csinálunk olyan dolgokat is, amelyek rövid távon nem a legkellemesebbek vagy legkönnyebbek, de a hosszú távú céljainkhoz fontosak. Kérdezd, beszélgess vele arról, miket szeretne elérni: akar-e jobb focista lenni, jól játszani a zongorán, ötösre javítani matekból, jól beszélni angolul, megtanulni gördeszkázni… És aztán elmondhatod neki, hogy ezek az eredmények nem jönnek maguktól.
„De ha arra vársz, hogy kedved legyen hozzá, ha a megfelelő hangulatra vársz, lehet, hogy sosem fogsz eleget gyakorolni ahhoz, hogy elérd a céljaidat. A megfelelő hangulat ugyanis nem jön olyan gyakran, mint kellene jönnie” – folytatja a szakértő. A motiváció eleinte erősebb, aztán megcsappan, jön-egy a hangulatunktól, energiaszintünktől, a velünk történő eseményektől függően – nem igazán érdemes rábízni magunkat.
Kép: Getty Images
Ötödik lépés: Beszélgessetek a fegyelemről
A szakértő egyszerűen, a gyerekek számára is könnyen érthetően, de a felnőttek számára is inspirálóan magyarázza el a lényeget: „Minden alkalommal, amikor gyakorolsz, különösen, amikor nincs hozzá kedved, két dolog történik. Jobb leszel abban, amit gyakorolsz, és az elméd is erősebb lesz. Ezt hívják fegyelemnek. Azt jelenti, hogy megígérsz magadnak dolgokat, és bebizonyítod, hogy nehéz dolgokat is meg tudsz csinálni. És ez az erő az élet minden területén jól jön.”
És mindezt néhány érdekes kutatási eredménnyel is megerősíti, amelyek szerint a motiváció gyakran azután jön meg, hogy belekezdünk valamibe, nem pedig előtte. Sokszor a cselekvés hozza meg a lendületet. Ha elkezdjük csinálni a dolgunkat, a közben elért kis győzelmek dopamint szabadítanak fel, ami arra ösztönöz, hogy folytassuk.
Meséld el ezt a gyereknek, és kérd meg, hogy próbálja ki. Hogy néhányszor vegyen erőt magán, és ne arra várjon, hogy kedve legyen leckét írni, dolgozatra tanulni, edzeni, gyakorolni. Hanem csak csinálja, és figyelje meg, hogy hogyan viszi magával aztán a lendület. És hogy milyen érzés, amikor megcsinálta a feladatot. Röviden:
Ne várj arra, amíg kedved lesz hozzá. Kezdd el, és megjön majd a kedved. Ahogy az energia és a motiváció is.
Hatodik teendő: Segíts neki kitartónak lenni
Ne számíts arra, hogy egyetlen „hegyibeszédtől” mindig szó nélkül csinálja majd a gyerek a dolgát. Térjetek vissza többször erre a témára, és kérd meg több alkalommal, hogy próbálja ki a megbeszéltek szerint, hogy nem nyöszörög, hanem csinálja, és megfigyeli, hogyan érzi magát. Irányítsd úgy a beszélgetést, válaszd úgy meg a példákat, a kifejezéseket, hogy az a gyerek életkorának megfelelő legyen.
És alkalmazd saját magadnál is a tanultakat. El is mesélheted neki, hogy te hogyan próbálkoztál, hogy vetted rá magad valami olyasmire, amihez épp nem volt kedved – és őt is kérdezd az élményeiről, a sikereiről. És nyugodtan beszéljetek a kudarcokról is. Az én lányom szereti a saját életemből vett példákat. És nem csak azokat, amikben anya sikeres és mindenható.
Szívesen hallgatja azt is, amikor valami nem sikerült, és érdekli, hogy abból a helyzetből hogyan jöttem ki, hogyan kezeltem. És nekem is jó ezekről mesélni, mert így még többet tanulok belőlük. És néha jó az ő szemével látni a dolgaimat – ahhoz képest, hogy kiskamasz, sokkal elnézőbb velem, mint én magammal. (Kivéve persze, ha valami irtó ciki dolgot csinálok, mondjuk egy TikTok-táncot adok elő. Annak a megtanulásához bezzeg nem kell előásnom a motivációt, könnyedén jön magától…)
Kapcsolódó cikkek
