
Ha változtatni szeretnénk, akkor nem az életünk megváltoztatásának kell nekiállnunk, hanem a szokásainkat kell átalakítanunk. Fotó: Getty Images
Általában azt gondoljuk, hogy aki sikeresnek és boldognak látszik, az valamit sokkal jobban csinál, mint mi. És sokkal több energiája, akaratereje van. És amikor úgy érezzük, változtatnunk kell, mert nem olyan az életünk, mint amilyennek, szeretnénk, akkor olyan nagy horderejű változtatásokat igyekszünk véghez vinni a boldogságért. Amelyek aztán könnyen maguk alá temetnek.
Mit mond erről a boldogságkutató?
A sikeres bestselleríró, Gretchen Rubin a boldogság és az emberi természet elkötelezett kutatója. A Boldogságterv című könyve hatalmas siker volt, és azóta Happiness Project néven egy egész mozgalmat indított el. Podcastet vezet, motivációs előadásokat, beszélgetéseket tart. És ő sem hisz a nagy gesztusokban. Ő maga ezt így fogalmazza meg:
Hiszem, hogy ha az ember ismeri magát és a szükségleteit, hogy nála mi működik, akkor meg tudja változtatni a szokásait és az életét.”
És itt a lényeg: ha változtatni szeretnénk, akkor nem az életünk megváltoztatásának kell nekiállnunk, hanem a szokásainkat kell átalakítanunk.
A boldogságkeresésbe nem kell beleszakadni
A CNBC cikkében így ír minderről még inspirálóbban Gretchen: „Újra és újra lenyűgöz, akár egyetlen kis lépés is milyen nagy eredményt hozhat. Anélkül, hogy sok időbe, energiába vagy pénzbe kerülnének, ezek az egyszerű szabályok és örök érvényű igazságok boldogabbá, sikeresebbé és gondtalanabbá tették az életemet.”
Legújabb könyve, a Secrets of Adulthood – Simple Truths for Our Complex Lives (magyar fordításban: A felnőttkor titkai – Egyszerű igazságok a bonyolult életünkhöz) csupa hasznos tanácsot tartalmaz, amelyeket a szerző aforizmák formájában fogalmaz meg: ezek a rövid és velős mondatok olyan igazságokat tartalmaznak, amelyeket eddig talán nem tudatosítottunk, de olvasva őket rájuk ismerünk, és ráébresztenek fontos dolgokra.
A galériában Gretchen legjobb tippjeiből kaphatsz válogatást, nagy gondolatait sűrítette kevés szóba – inspirálódj belőlük!
15 fotó megtekintése
A lényeg, hogy csinálj bármit, ami kimozdít a tehetetlenségből.
Fotó megosztása:
Ha a legkönnyebben megvalósítható dologgal kezdesz, a sikerélmény további lendületet ad.
Fotó megosztása:
Engedd meg magadnak, hogy szükség esetén spontán legyél, ne ragaszkodj mindig a precíz tervezéshez.
Fotó megosztása:
A stratégiai félreértés „technikája” sokszor kimozdíthat a nehéz helyzetekből. Válaszolj úgy a kérdésre, ahogy szeretnél, aztán majd alakul.
Fotó megosztása:
Gretchen példája: Ne azt tűzd ki célul, hogy megtanulsz gitározni; inkább azt, hogy naponta 20 percet gitározol.
Fotó megosztása:
Csináld meg most, amit szeretnél, igyekezz rá kiszorítani az időt. Kezdd el ennek kitalálását, helyezd magadat előtérbe.
Fotó megosztása:
Egy példa, hogy érthetőbb legyen: ha szeretnél fogyni, hét elején pakold tele a hűtőt egészséges ételekkel, hogy legyen mindig mihez nyúlnod. És ha le akarsz szokni a cukros ételekről, dobálj ki minden édességet (a dugicsokikat is), és ne vegyél újat.
Fotó megosztása:
Ha átmozgatod a testedet, az nagyon sokat segít abban, hogy energikusabbnak, frissebbnek érezd magadat.
Fotó megosztása:
Ha időben gondolkodsz, akkor nem kell a „kifogytam-érzéssel” szembesülnöd, és nem kell kapkodva megoldást keresned – ami nagyon sokat tesz hozzá a közérzetedhez.
Fotó megosztása:
Az enyhe fizikai aktivitás segít oldani a stresszt és a szorongást. A mozgás fokozza az agy vérellátását, segíti a gondolkodást és a kreatví problémamegoldást.
Fotó megosztása:
De igazából ez bármire igaz, amit halogatás ürügyén végzel. Ismerd fel ezeket az elterelő tevékenységeket, és lásd be, hogy így nem segítik a boldogulásodat.
Fotó megosztása:
Figyeld meg, milyen stratégiáid vannak arra, hogy feldobd a hangulatodat vagy megszüntesd a rossz érzéseidet. És azt is, hogy ezek valóban működnek-e, hosszabb távon is. Például ha csokit eszel vagy befalsz egy csomó kaját, amikor rossz kedved van, ám utána csak még pocsékabbul érzed magad, az egy komoly figyelmeztető jel, hogy valami más stratégiát kellene keresned.
Fotó megosztása:
Ha előadást tartasz, gondold át, hogy mi az a fő üzenet vagy jó tanács, amit a résztvevők „hazavihetnek magukkal”. Legyen eze gy röviden megfogalmazható, praktikus, a későbbiekben is egyszerűen felidézhető és alkalmazható tipp, trükk, infó.
Fotó megosztása:
Így megakadályozod, hogy a kisebb feladatok felhalmozódjanak, csökkented a mentális terhelést és megelőzöd a halogatást.
Fotó megosztása:
Ez segít neki, megszünteti a kellemetlen érzést, és lendületet ad a társalgásnak – főleg, ha lazán a helyzethez alkalmazkodva akár viccesen teszed.
Fotó megosztása: