Az a szép a gyereknevelésben, hogy – még ha papíron egyet is értünk az adott nevelési helyzettel kapcsolatban – az élet időről időre simán felülírhatja a szülői megállapodásainkat. Például azt, hogy hétköznap erősen korlátozzuk a gyerekek képernyőhasználatát. Simán meginoghatunk, főleg, ha egyedül vagyunk a gyerekkel, mert mondjuk nyakig vagyunk a melóban, a bébiszitter meg lebetegedett. Máskor meg azért, mert a gyerek beteg, és egész éjjel nem aludtunk. Tudatosnak lenni nem mindig sikerül, de a következetesség és az egyszerű szabályok sokat segítenek.
Fotó: Getty
Persze megkönnyíti a helyzetet, ha apa és anya hasonlóképpen következetes, ahogy Ági és Tibor, akik négy gyereket nevelnek egy agglomerációs kisvárosban. A legkisebb hét, a legidősebb tizennégy éves. Ági szerint hét év nagy különbség, ami a digitális környezet változásait és a gyerekek igényeit illeti, másrészt a kicsik már abba nőttek bele, hogy a nagyobbak miatt a tévében rendszeresen felbukkant Bogyó és Babóca. „Amikor meglátják a telefont a kezünkben, vagy a nagyok csinálnak valamit a számítógépen, azonnal jönnek, hogy „Ugye tabletozhatunk?” Ha nem látják, jól elvannak a kirakóikkal. Olyan, mintha számukra a kütyü valami extrán triggerelő dolog lenne. Sokkal nehezebb is velük, mint a nagyokkal, állandóan az megy, hogy a tesó csinálhatja, ő mért nem. Mindig elmagyarázom, hogy ki hány éves, kinek mit lehet és mit nem. A nagyok sem csinálhattak ilyesmit ennyi idősen. És akkor duzzognak egy kicsit, aztán elszaladnak és játszanak. Minden nap benne van a levegőben ez a helyzet, és úgysem tudunk teljesen igazságosak lenni mindig.”
Ami abszolút működik Ági gyerekeinél az egyértelmű határhúzás. „Például az, hogy hétköznap egyáltalán nincs képernyő a kicsiknek. Korábban minden nap ezen ment a harc, úton hazafelé az óvodából már elkezdtek nyúzni. Ha megkapták, akkor meg a szokásos „csak még egy kicsit” szöveg. Tudtuk, hogy ez egyre rosszabb lesz, így egy huszárvágással változtattunk. Ezzel nagyon leegyszerűsödtek a napjaink. Van, hogy képernyőmentes hétvégét is hirdetek. Először persze nem örülnek neki. De aztán olyan, mintha a fejükben kikapcsolnánk valamit, amitől azon kattognak, hogy mikor lehet tévézni, gépezni. Volt, hogy négyen álltak elém szemrehányóan, egy darabig ment a könyörgés, puffogás, de tartottam magam. Miután feladták, fél napot együtt játszottak a szobájukban négyen. Boltosat, bankosat, mindenfélét. Órákon át hallgattam a vidám nevetésüket.”
Fotó: Getty
A házaspár tizennégy éves fia, Misi egy órát telefonozhat naponta. Ágiék a Google szülői felügyeleti alkalmazásán keresztül szabályozzák és szűrik a gyerekek internethasználatát. „Misinél annyi a kedvezmény, hogy ő már maga választhat tartalmakat, de az időkeretet betartatom és csak akkor képernyőzhet, ha végzett a dolgaival. Ő nagyon sokat olvas, imádja a könyveket. Sajnos kevés barátja akad, akik hasonló értékrendűek, és most már gyakran reklamál a korlátozás miatt. Nem tudnék a tükörbe nézni, ha nem szabnék kereteket. Nagyon féltem a gyerekeimet a rossz következményektől. Ha akarnak, talán ki tudnak játszani, biztos nem jelent ez sem teljes védelmet, de meg akarom tenni, amit lehet.”
Révay Dóra családkonzulens – Fotó: magánarchívum
Az egyszerűsítő nevelés koncepciója szerint dolgozó kétgyerekes édesanya, Révay Dóra családkonzulens, Egyszerűbb Gyerekkor-tanácsadó azt tapasztalja más családoknál és a sajátjában is, hogy mindenkinek (szülőknek és gyerekeknek is) sokkal könnyebb, ha a szabályok a lehető legegyszerűbbek. Pontokba szedtük azokat a fontos szempontokat és alapelveket, amelyeket érdemes átgondolni.
1. Sokkal egyszerűbb a teljes képernyőmentesség, mint a napi egy-két mese
Sok családban azt látom, hogy csak azért néz mesét a gyerek, mert máshol is így megy. Mintha ez lenne az élet rendje: egy gyereknek tévét kell néznie. Pedig semmi szüksége rá. Ezek a szülők azt hiszik, hogy tudatosak, mert korosztálynak megfelelően engedik képernyő elé a gyereket. Csakhogy épp a saját dolgukat nehezítik meg, mert a gyereknek nem lesz elég egy. Az erre hajlamos gyerkőc előbb-utóbb kiköveteli a következőt, aztán egyre többször eszébe jut napközben, aztán már azzal fekszik, azzal kel, hogy mikor láthat újra egy mesét. Ugye milyen ijesztő ez az addiktív viselkedés? Egyetlen ártalmatlannak tűnő mese miatt? Egy háromévest nevelő családban végül beszüntették a mesét évekre, és nagyon megkönnyebbültek. Tudatosak voltak, de arra mégsem gondoltak, hogy egyáltalán ne képernyőzzön a gyerek.
2. A gyerekek megértik, hogy a szabályok nem egyformák
Több gyerek esetén néhány év korkülönbség mellett kivédhetetlen, hogy a kisebbek ne lássanak képernyőt idő előtt. A kilencéves fiam érzékeny a látott tartalmakra, ezért magától elmegy játszani, ha a két évvel idősebb lányom leül a tévé elé. Ő kivételes, általában az a probléma, hogy a kicsik is követelőznek, akarják nézni, amit a nagyobbak. Türelmesen el kell magyarázni, hogy mit miért kinek szabad és kinek nem. Nekünk ebben a Waldorf is nagy segítség, ahol eleve szabály, hogy iskolanapokat megelőző napon ne képernyőzzenek a gyerekek. Ami azt jelenti, hogy csak pénteken és szombaton néznek tévét. Iskolás kor előtt pedig egyáltalán nem. Sajnos a nagyszülők közül sokan nem veszik komolyan a tévészabályt, aminek a hatását másnap a pedagógus egyértelműen látja: az óvónő nálunk simán meg tudja mondani, melyik nap vigyázott a nagyi a gyerekre, mert teljesen máshogy viselkedik másnap a csoportban, mint olyankor, amikor egy ingerszegény, nyugodt délutánt tölt el otthon a családjában. Sajnos el kell fogadnunk, hogy nem ér el mindenhova a kezünk, a lényeg, hogy az otthonunk falain belül maradjunk következetesek.
A SIMPLICITY (egyszerűsítés) mozgalom az Egyesült Államokból indult a 80-as években, ahol a túlfogyasztásra adott válaszként kezdett el terjedni a tudatos egyszerűsítés többféle formája. Az egyszerűsítő nevelés egyik alapja Kim John Payne “Egyszerűbb Gyermekkor” című könyve. A 2012-ben Magyarországon is megjelent könyv fókuszában a kis, megvalósítható (egyszerűsítő) változások állnak: ezek eredményeképp megfelelő hangsúlyt kapnak a valóban fontos, családi kapcsolatokat elősegítő minőségi együttlétek.
3. Az internet olyan, mint az óceán. Csodálatos és veszélyes.
Kim John Payne (az Egyszerűbb gyermekkor és sok más, gyereknevelési témájú könyv szerzője) az internet és a gyerekek viszonyára azt a szemléletes példát hozza, hogy képzeljük el, amikor a kicsi gyereket először visszük a tengerpartra. Minden lépését figyeljük, úszógumival visszük a vízbe, gumitalpú cipőben, nehogy belelépjen valamibe. Nem magyarázunk semmit, csak vigyázunk rá egész idő alatt. Ahogy nagyobb lesz és már tud úszni, kicsit beengedjük, de a szemünket most is rajta tartjuk, és elbeszélgetünk vele a csípős-szúrós állatokról, a tengeri áramlatokról, hogy mit kell tenni, ha veszélybe kerül valaki, vagyis megtanítjuk a biztonságos strandolásra. És amikor már a kamaszon azt látjuk, hogy képes vigyázni magára és képes felelős döntéseket hozni, elengedhetjük egyedül is a társaival. Mert a strand egy örömforrás, minden család szívesen látogatja, de meg kell tanulni a szabályait. A világháló használatának megtanulása ugyanilyen folyamat. Az lenne az ideális, ha a gyerekek kamaszkorra eljutnának oda, hogy ismerik az internet veszélyeit és felelős döntéseket tudnak hozni. Például tisztában vannak az online bullying, internetes bűnözés, képernyőfüggőség veszélyeivel, és azzal is, hogy a játékokat, közösségimédia-alkalmazásokat úgy programozzák, hogy a felhasználókat minél hosszabb időre odakössék az ismétlődő vásárlások és a reklámok miatt.
Fotó: Getty
4. A szabályalkotásba is be kell vonni a gyereket
Hasznos, ha meghúzunk egy életkori határt – az egyszerűbb gyerekkor követői szerint erre a tizennégy éves kor a legalkalmasabb –, ami alatt egyértelműen a szülő szabályai szerint működjenek a dolgok, felette pedig a gyerekkel együtt érdemes kitalálni a rendet. Persze ez nem azt jelenti, hogy a gyerek nem mondhatja el a véleményét, kiskamaszok már gyakran igénylik ezt, de a szülő dönt. Tizennégy éves kor felett pláne célszerű megfontolni a gyerekek érveit, mert sok mindenre X vagy Y generációsként egyáltalán nem gondolunk. Azok a szabályok működnek, amelyek az egész családra érvényesek, vagyis nehéz lesz azt mondani, hogy ettől eddig van képernyőidő, ha a szülők egész hétvégén a laptop vagy a telefon előtt ülnek. Kamaszokkal érdemes beiktatni egy kütyümentes napot. Ilyenkor, még ha nehéz is a kezdet, később sokan megkönnyebbülésről számolnak be: nem árasztja el őket információcunami. Nincs kísértés, nincs folyamatos háttérzaj.
5. A hasonló értékrendű közösségek segítenek
Lehet, hogy korábban megállapodtunk, hogy tizenkét évesen kaphat csak saját telefont a gyerek, de idő előtt reklamálni kezd, mert az osztályban egyre többeknek vesznek a szülei. Van, aki azért kap, mert vidékről jár be, van, aki délutáni elfoglaltságai miatt, vagy csak simán más elveket vallanak, és persze érthető, hogy a különbségek miatt feszültség lesz az osztálytársak között. Nálunk szerencsére van egy közösség, néhány család, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak. Időnként leülünk és átbeszéljük az aktuális dilemmáinkat, például azt is, hogy mikor veszünk telefont a gyerekeinknek, és így, szülő- és gyereksorstársakkal sokkal könnyebb betartani ezeket a megállapodásokat. Tudom, sokaknál a szülők között is sok a konfliktus a képernyőhasználat miatt. A gyerekek általában tudják, mi a szabály, és azt is, kinél mit lehet kikönyörögni. És vannak helyzetek, amikor a következetes szülő is belecsúszik abba, hogy többet enged. Ettől nem leszünk jó vagy rossz szülők, csak emberek.
Kapcsolódó cikkek
