
Kép forrása: Getty Images
Csodababa született Londonban: új fejezet a méhtranszplantáció történetében
Az Egyesült Királyságban először fordult elő, hogy egy nő elhunyt donortól kapott méh segítségével adott életet gyermekének. A harmincas éveiben járó Grace Bell ritka fejlődési rendellenességgel, Mayer–Rokitansky–Küster–Hauser-szindrómával (MRKH) született, amelynek következtében a méh magzati korban nem fejlődik ki megfelelően. A diagnózist 16 évesen kapta meg, ekkor szembesült azzal, hogy természetes úton nem vállalhat gyermeket.
Évekkel később, amikor párjával, Steve Powell-lel családalapításon gondolkodtak, az örökbefogadás mellett egy addig rendkívül ritkának számító lehetőség is felmerült: a méhtranszplantáció, írta meg a BBC.
Műtét Oxfordban, lombikprogrammal folytatva
Miután sikerült megfelelő donorszervet találni egy elhunyt nőtől, Bell 2024 júniusában esett át a beavatkozáson az oxfordi Churchill Kórházban. A komplex, többórás műtétet követően hónapokkal később megkezdődhetett a lombikprogram, amely végül sikerrel járt.
A kisfiú, Hugo, tavaly decemberben született meg a nyugat-londoni Queen Charlotte’s and Chelsea Kórházban. Több mint három kilogrammos súllyal jött világra, egészségesen. A szülők csodaként élik meg gyermekük érkezését, és hálájukat fejezték ki mind az orvosi csapatoknak, mind az elhunyt donor családjának, akik „rendkívüli ajándékként” tekintenek lányuk örökségére. A donor halála után öt szervével összesen négy ember életét mentette vagy változtatta meg.
Mennyire gyakori a méhtranszplantáció?
Világszerte eddig több mint 100 méhtranszplantációt hajtottak végre, amelyekből mintegy 70 egészséges gyermek született. Az azonban jóval ritkább, hogy a beültetett méh elhunyt donortól származzon.
Az Egyesült Királyságban egy kísérleti program keretében eddig négy ilyen műtét történt, és Grace Bell az első páciens, aki sikeresen gyermeket is világra hozott. Az eset mérföldkőnek számít az orvosi kutatásban és a reprodukciós sebészetben.
Nem végleges megoldás
A méhtranszplantáció nem jelent tartós szervátültetést. A kilökődés megelőzése érdekében a páciensnek erős immunszuppresszáns gyógyszereket kell szednie, amelyeket hosszú távon nem lehet biztonságosan alkalmazni. Emiatt az orvosok a gyermekvállalás után általában eltávolítják a beültetett méhet. A pár most arról dönthet, szeretnének-e második gyermeket, mielőtt sor kerülne a donorszerv eltávolítására.