
Horváth Csenge és Fésűs Nelly a Fort Boyard vetélkedőben (Forrás: RTL/ Sajtóklub)
Megszületett Horváth Csenge gyermeke
Néhány nappal a kiírt időpont után jött világra Horváth Csenge kislánya. A modell a magánkórház bejelentését osztotta meg egy 24 órán át elérhető Instagram történetben, így tudatta a hírt. Az is ebből a közleményből derült ki, hogy a friss édesanya – nemrégiben kötött házasságuk után – felvette férje nevét, vagyis hivatalosan Barabás Csenge lett.
A Blikk értesülései szerint a kislány a Jana nevet kapta. Az apuka egy erdélyi vállalkozó, egykori jégkorongozó, Barabás Ottó, akivel egy családi kiruccanáson ismerkedett meg a modell. A pár azóta is kétlaki életet él, Erdélyben és Budapesten is van otthonuk.
Fésűs Nelly a Fókusznak elmondta: „Nagyon jól vannak, együtt van az egész kis család. Hál istennek olyan helyen vannak olyan szobában, ahol mindenki együtt lehet mindenkivel: papa, mama és a pici.”
Az 54 éves színésznő boldog, hogy unokája született, de semmiképp sem egy sütögető-kötögető, otthon ülő nagymamaként képzeli el magát.
„Valószínűleg járok a kicsivel bulizni, ide-oda. Játszani fogunk, hála a jó istennek mindkét oldalról aktívak a nagyszülők, tehát lehet velünk bandázni, a szülők pedig elmehetnek, akár kettesben is, bárhová, mert az aktív nagyszülők kiveszik a részüket a kicsiben. Tulajdonképpen bármit tudok vele csinálni, amit a szülei, vagy az anyukája. Futni eddig se szerettem, ezután se fogok, de a gyerek után biztos szaladok!”
Fésűs Nelly és nagyobbik lánya kapcsolata eddig is rendkívül szoros volt, és ezután is igyekszik mindenben támogatni lányát, hogy minél jobb édesanyává váljon – bár testvérén már volt alkalma gyakorolni.
„Ő végigasszisztálta a kishúgát. Pont annyi korkülönbség van a pici meg Elza között, mint anno Csenge és Elza között volt. Csenge tulajdonképpen mindenben is segített, mindent is tudott, hogy mit kell a babával csinálni. Igazság szerint neki semmit nem kellett elmondanom, megmutatnom, mert mindent tud” – mesélte a színésznő.
Csenge a szülés előtt úgy nyilatkozott, mindig is fiatal anyuka szeretett volna lenni, és biztos abban, hogy ő lesz a szigorúbb szülő.