
A légkondi nagyon hasznos, ha jól működtetjük (Forrás: Getty Images)
Mennyibe kerül, ha egész nap megy a légkondi?
Bár a klímaberemdezés ma már sok háztartásban alapfelszerelésnek számít, a napi használat költségei jelentősen különbözhetnek attól függően, milyen készülékről van szó, mennyire korszerű, és hogyan használjuk. Nem mindegy, hogy folyamatosn működtetjük-e a berendezést, vagy inkább okosan, időzítve hűtünk, ahogy az sem, mennyire szigetelt a lakásunk, milyen hőfokra állítjuk a készüléket, és hány négyzetmétert próbálunk lehűteni.
A klímákat és hőszivattyúkat vezérlő alkalmazások anonim adatai egészen látványos változást mutattak a közelmúltban: június 19-ét követően mindössze két nap leforgása alatt megduplázódott azoknak az otthonoknak az aránya, ahol hűtésre kapcsolták a készülékeket.
Ám azon felül, hogy több klíma ment, okosabban is kezdtük használni őket. Az appos vezérlés – időzítés, távoli indítás, energiamonitorozás – néhány nap alatt kilencszeresére nőtt, ami annak a jele, hogy egyre többen próbálnak tudatosan spórolni is, és elkerülni a csúcsidős áramfogyasztást.
Nem horror összeg
A készülékek áramfelvételi adatai alapján szerint egy átlagos nap a lakás hűtése nagyjából 1,65 kWh energiát igényel, ami a lakossági tarifától függően napi 61–116 forintos költséget jelenthet. Ez elsőre nem tűnik soknak, de a kánikulai napokon a fogyasztás megugrik: ilyenkor akár napi 3 kWh-ra is nőhet az energiaigény, ami már 105–200 forintos napi kiadást jelent.
És bár ez még mindig nem horror összeg, hosszabb hőhullámok során könnyen érezhetővé válik a villanyszámlán. Ráadásul a tényleges költség rengeteg tényezőtől függ: a lakás méretétől, tájolásától, szigetelésétől, a készülék típusától és attól is, hány helyiséget hűtünk egyszerre.
No és nem mindegy az sem, hogy milyen hőmérsékletet szeretnénk csökkenti! Nem helyes az a gondolkodás, hogy „úgyis van klímám, nem szórakozom a redőnyökkel”. A napközbeni besötétítés, a tudatos szellőztetés mind segíti, hogy a villanyszámlánk vállalható maradjon, hiszen, ha ezelet a trükköket alkalmazzuk, nem egy felforrósodott lakást kell lehűtenie a légkondinak.
Bár most enyhült a kánikula, hosszú még a nyár, biztosan átélünk még ilyen hőséget – nem beszélve arról, hogy a 30 fok feletti hőmérsékletek ugyancsak indokolják a klíma használatát. De ha okosan csináljuk, a rezsi miatt se kell aggódnunk.
Hogy hány fokra állítsuk a légkondit, az az nlc.hu cikkében olvasható.