A Tisza Párt három országgyűlési képviselője „Egyes törvényeknek december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításával összefüggő módosításáról” címmel törvényjavaslatot adott be, szúrta ki a Telex.
Magyar Péter miniszterelnök is reagált a felvetésre, a Facebookon azt írta ezzel kapcsolatban, hogy „vállaltuk, teljesítjük”.

Új munkaszüneti nap jöhet 2026-ban: könnyen lehet, hogy hamarosan lesz mire koccintani! (Forrás: Getty Images)
Az Eduline.hu ehhez fűződő cikke szerint a frissen benyújtott törvényjavaslat indoklásában az áll, hogy december 24. vallási meggyőződéstől függetlenül az együttlét, a béke, a szeretet és az egymás iránti figyelem közös napja.
A változtatási kérelmet többek között a munka és a magánélet közötti egyensúly erősítésével, valamint a családi és közösségi együttlét és az ünnepi időszak nyugodtabb megélésének elősegítésével támasztják alá a Tisza Párt országgyűlési képviselői.
Már idén örülhetünk, ha rábólintanak
- Ha elfogadják a szóban forgó törvényjavaslatot, december 24. munkaszüneti napként kerül bejegyzésre több jogszabályba, köztük a munka törvénykönyvébe, valamint a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvényébe is.
- Az új törvény a kihirdetését követő napon hatályba is léphet, aminek értelmében akár már 2026-ban is hivatalos munkaszüneti nap lehet december 24-e.
- A kezdeményezés egyébként nem újkeletű: a Jobbik 2024-ben népszavazási javaslatot nyújtott be a témával kapcsolatban, ezt azonban akkor a Kúria elutasította. 2025-ben újra kezdeményezték a referendumot, ami akkor már a Nemzeti Választási Bizottság és a Kúria rostáján is átment.
- 2026-ban december 24-e csütörtökre esik, így tényleg profitálhatunk belőle, ha az Országgyűlés megszavazza.
Minden zárva lesz, ha elfogadják?
A karácsony előtti rohanásban sokakat hozhatna nehéz helyzetbe, ha az új munkaszüneti nap miatt a boltok is zárva tartanának. A riadalom nem alaptalan, a tervezet alapján ugyanis december 24-én főszabály szerint az üzletek sem tarthatnának nyitva.
Tudni kell azonban, hogy akad néhány kivétel: működhetnének például a vendéglátóhelyek, a szálláshelyek, a virág- és édességüzletek, valamint a benzinkutak. Továbbra is nyitva tarthatnak a közforgalmú vasúti és buszpályaudvarokon, repülőtereken, illetve az üzemanyagtöltő állomások területén üzemelő üzletek.