- A képzeletbeli barát a gyerekek 45-65 százalékánál megjelenhet, leggyakrabban 3 és 6 éves kor között.
- A szakértők szerint általában nem lelki probléma jele, hanem az érzelmi és társas fejlődést támogató természetes jelenség.
- Akkor érdemes fokozottan figyelni, ha a gyerek valóságként kezeli a képzeletbeli társát, vagy emiatt elkerüli a valódi kapcsolatokat.
Mi az a képzeletbeli barát?
Előfordult már, hogy leültél a kanapéra a gyereked mellé, ő pedig rögtön megkért, hogy húzódj arrébb, mert mindjárt érkezik Szuper Tom, aki az ablakon keresztül repül be hozzá? Vagy találtál kekszmorzsát a konyha padlóján, és amikor megkérdezted, ki szórta szét, a kicsi közölte: a rosszcsont Mackó volt a tettes?
A képzeletbeli barátok erősítik a gyerek fantáziáját (Forrás: Getty Images)
A képzeletbeli barát olyan kitalált szereplő, akit a gyerek úgy kezel, mintha valóban jelen lenne az életében. Lehet egy általa ismert ember, egy mesefigura, szuperhős, tündér vagy állat, de akár egy teljesen láthatatlan szereplő is. Néha egy kedvenc plüssállat vagy takaró válik a gyerek képzeletbeli társává. Ezek a barátok többnyire védelmezőként, példaképként vagy játszótársként jelennek meg, de olyan is akad, aki folyton rosszalkodik, és minden olyasmit elkövet, amit a szülők nem néznek jó szemmel.
Hány éves korban jelennek meg a képzeletbeli barátok?
A képzeletbeli társak leggyakrabban 3 és 6 éves kor között jelennek meg, és a legtöbb gyereknél körülbelül 8 éves korra eltűnnek – írja a BBC. Ez azonban nem szigorú szabály: előfordul, hogy egy 12 éves gyerek is beszámol arról, hogy még mindig van képzeletbeli barátja.
A lányoknál valamivel gyakrabban figyelhető meg ez a jelenség, de a különbség nem jelentős. Egyes kutatások szerint az elsőszülött és az egyke gyerekek körében is gyakoribb a képzeletbeli társ megjelenése.
A jelenség egyáltalán nem ritka: a kutatások alapján a gyerekek körülbelül 45–65 százalékának lehet képzeletbeli barátja valamikor a gyermekkor során. Egy 2004-es vizsgálat szerint a 7 éves korig vizsgált gyerekek 65 százalékának volt képzeletbeli barátja élete valamelyik szakaszában.
Normális-e, ha a gyereknek képzeletbeli barátja van?
Korábban tartotta magát az a feltételezés, hogy a képzeletbeli barát akár valamilyen mentális probléma jele is lehet, vagy későbbi lelki nehézségeket vetíthet előre. Erre azonban nincs meggyőző bizonyíték.
Linda Blair gyermekpszichológus szerint a képzeletbeli baráttal rendelkező gyerekek általában társaságkedvelők, fantáziadúsak, érdeklődnek mások iránt, és képesek többféle nézőpontból szemlélni a helyzeteket. Fontos azonban, hogy ezek a tulajdonságok természetesen azoknál a gyerekeknél is megjelenhetnek, akiknek nincs ilyen társuk. A szakember arra is felhívja a figyelmet, hogy a képzeletbeli baráttal rendelkező gyerekeknek nagyjából ugyanannyi valódi barátjuk van, mint azoknak, akik nem találtak ki maguknak társat. Vagyis nem kell rögtön arra gondolni, hogy a kicsi magányos, és azért teremtett valakit, akivel játszhat.
Az intelligencia és a személyiség tekintetében sem mutatkozik számottevő különbség a két csoport között. Ahogy Linda Blair fogalmaz, a képzeletbeli barát jelenléte „szinte soha nem rossz jel”, sok esetben pedig kifejezetten pozitív dolog.
Miben segíthet a képzeletbeli barát a gyereknek?
A képzeletbeli társ nem csupán játékos szereplő: a gyerek számára lehetőséget teremt arra is, hogy biztonságos környezetben próbáljon ki különböző társas helyzeteket, megoldásokat és viselkedésformákat.
Linda Blair szerint:
„A legegyszerűbben úgy gondolhatunk a gyerekünk képzeletbeli barátjára, mint valakire, akivel gyakorolhatja a nézeteltérések rendezését, a kapcsolatainak javítását és az új kihívások leküzdését.”
Ennek különösen nagy jelentősége lehet a változásokkal teli időszakokban. Ha például új testvér érkezik a családba, a nagyobb gyerek hirtelen kevesebb figyelmet kaphat, és még nem feltétlenül érti, miért kell olyan sokat foglalkozni a babával. A képzeletbeli barát ilyenkor társaságot nyújthat neki, amíg a kistestvér még túl kicsi a közös játékhoz. Segíthet abban is, hogy a gyerek elképzelje, a baba miért igényel annyi gondoskodást.
A veszteségek feldolgozásában szintén szerepet kaphat. Ha például meghal a dédnagymama, a gyerek a képzeletbeli barátjának mesélhet arról, mennyire hiányzik neki. Ha pedig a kitalált társa megvigasztalja, az megkönnyítheti számára a nehéz érzések feldolgozását.
Egy 2017-es tanulmány is megerősíti a fentieket, vagyis a képzeletbeli baráttal való játék lehetőséget adhat a gyerekeknek arra, hogy biztonságos, képzeletbeli helyzetekben gyakorolják a társas kapcsolatokat, a konfliktuskezelést, az együttműködést és az érzelmek megélését.
Mikor kell aggódni a képzeletbeli barát miatt?
A legtöbb esetben érdemes partnernek lenni a gyerek játékában. Bár a kicsi tudja, hogy a barátja nem valódi, valószínűleg nagyon örül, ha a család többi tagja is belemegy a közös történetbe. Linda Blair szerint általában az a legjobb, ha „együtt játszunk” a gyerekkel, és nem próbáljuk mindenáron megtörni a fantáziavilágát.
Vannak azonban helyzetek, amikor érdemes jobban odafigyelni. Ritkán, de előfordulhat, hogy a gyerek annyira ragaszkodik a képzeletbeli barátjához, hogy valósként tekint rá, és akkor sem akar megválni tőle, ha az már félelmet kelt benne. Ilyenkor érdemes gyermekorvossal vagy védőnővel konzultálni. Különösen fontos ez, ha más aggasztó változásokat is tapasztalunk, például a gyerek visszahúzódóbbá válik, kerüli a társas helyzeteket, vagy elveszíti az érdeklődését a korábban kedvelt tevékenységei iránt.
Sokkal gyakoribbak azonban azok a helyzetek, amikor a képzeletbeli barát egyszerűen túl nagy befolyást kap a családi életben. Ilyenkor három dologra érdemes figyelni:
- Ne engedjük, hogy a képzeletbeli barát mindenben diktáljon! Ha például Szuper Tom elfoglalja a kanapé felét, vagy nem engedi, hogy a valódi testvér leüljön az ebédlőasztalhoz, nyugodtan húzzuk meg a határokat. A játék kedvéért sem kell minden kívánságot teljesíteni.
- Ne hagyjuk, hogy a gyerek rá hárítsa a felelősséget! Ha a kicsi szerint a rosszcsont Mackó szórta szét a kekszet, attól még neki kell összeszednie a morzsákat. A képzeletbeli barát nem lehet felmentés a valódi tettek következményei alól.
- Figyeljünk arra, ha a képzeletbeli barát menekülőúttá válik! Ha a gyerek például azért nem akar óvodába menni, mert nem hagyhatja otthon a képzeletbeli társát, érdemes utánajárni, mi áll a háttérben. Beszéljünk az óvodapedagógussal is, hogy közösen találjunk megoldást a helyzetre.
A képzeletbeli barát tehát a legtöbb esetben nem probléma, hanem a gyerek fantáziájának és társas készségeinek fejlődését segítő játékos társ. Blair így fogalmaz:
„Bár előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor a képzeletbeli barát problémát jelent, az esetek többségében nagyszerű lehetőséget ad a gyereknek arra, hogy gyakorolja a fantáziáját, és felfedezze a társas viselkedés különböző formáit.”
Tehát általában nincs okunk aggodalomra: hagyjuk, hogy a kicsi élvezze ezt a különleges barátságot, miközben a való élet szabályait is megtanulja.
Kapcsolódó cikkek
