A járás tanulása összetett folyamat, amely a felállással kezdődik és a kapaszkodva járással folytatódik. Mint egyetlen nagymozgást, a járást sem szabad sürgetni, rá kell bízni a gyermekre, hogy mikor indul el magától. Vannak, akik egyévesen már magabiztosan járnak szinte segítség nélkül, mások pár hónappal később kezdik megtenni az első önálló lépéseiket. Egyik sem baj és nem vetíti előre a gyermek későbbi ügyességét illetve ügyetlenségét. A felső határa a járás megindulásának a 18 hónapos kor: ha addig nem történik meg, érdemes szakemberhez fordulni.
A kisgyerekek sokat esnek: már a kúszás, mászás időszakában is, az ülés megjelenésével sokat borulnak, a kapaszkodás nélküli állásnál lehuppanak, elindulásnál az esések száma megsokszorozódik és a külső szemlélő számára úgy tűnhet, alaposan megütötte magát. Aranyszabály, hogy egy esés akkor számít veszélyesnek, ha a gyermek magasabbról esett le, mint az ő saját testmagassága, eszméletét veszíti, hányás kíséri az esést, elájul, pupillái nem egyformák vagy nem reagálnak a fényre, nem sír fel esés után közvetlenül vagy épp ellenkezőleg: nem lehet megnyugtatni. Szerencsére ez igen ritkán fordul elő az éppen csak járni tanulgató kisgyerekekkel.
A kisgyereket annyira leköti a játéka, hogy csak megzavarnánk, ha figyelmét az elesésre irányítanánk. Sajnos az is előfordul azonban, hogy alaposan megüti magát, és keservesen sír. Öleljük meg, és simogassuk meg a fájó térdecskét, ám nem kell hosszasabban foglalkozni az esettel, ha már megvigasztalódott. Felesleges este apának is, nagyinak is elmesélni és újból átélni a kellemetlenséget. Ne ijesztgessük korábbi baleseteivel, ha újabb tornamutatvánnyal kísérletezik. Ebben az életkorban még nem tudja megítélni a veszélyhelyzeteket, a “bumm lesz” figyelmeztetgetések értelmetlenek. Nagyobb eséseknél, vérzésnél is fontos, hogy megőrizzük nyugalmunkat.
Kapcsolódó cikkeink:
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
