Hárman vagyunk testvérek, tehát ismerem a nagy család szépségét, mozgalmasságát, nehézségeit. Mikor megismertem a férjemet, négy gyerekről ábrándoztam. A terhességem, a szülésem szép volt, de valahogy nem számítottam arra, ami utána jött. Szinte a szülés óta nyomaszt a kérdés, kell-e tesó, és ha igen, mikor? Félek, hogy nem tudok megbirkózni még egy gyerek terheivel.
Ezt tetézik azok a nem lebecsülhető lelki problémák, amiket gyerekkoromból hoztam magammal. Néha úgy érzem, több tonnás súlyt tartok a fejem fölött, ami hamarosan leesik… Normális egyáltalán, hogy így érzek? Baj, ha nincs valakinek testvére? Milyenek az egykék? Mi lesz, ha később a fejemhez vágja, hogy önző vagyok, és azért nincs testvére?
J. H.
Magyarországon kevesebb mint másfél gyerek jut egy családra. Ez azt jelenti, hogy nagyon sokan nőnek fel testvér nélkül. Az egygyerekes létnek különböző okai lehetnek. Sokan hivatkoznak anyagi problémára, létbizonytalanságra.
Mások úgy érzik, szakmai előmenetelükben gátolná őket az újabb “kényszerpihenő” a baba mellett. Az ilyen érvek mögött azonban többnyire lelki problémák is állnak, amelyekkel senki sem szembesül szívesen. Hilda nagy lépést tett előre azzal, hogy meg merte fogalmazni félelmeit: retteg, hogy nem tud majd helytállni két gyerek mellett, de attól is, hogy kislánya hátrányt szenvedhet amiatt, hogy nincs testvére.
Hilda nagyon jól érzi a dolog lényegét: egy gyereket “jól” nevelni kezdetben sokkal könnyebb, mint kettőt vagy többet, de a későbbi években valamivel több buktatót tartogat az élet az egygyerekes, mint a többgyerekes szülők számára.
Az első évek
A természet eredetileg úgy alakította az ember szaporodását, hogy az utódok nagyjából háromévenként kövessék egymást, mégpedig egyenként. Az első gyereknek tehát nem kellett idejekorán feladnia a családban elfoglalt központi helyzetét. Két-három éves korig nagyon fontos, hogy személyre szóló törődést kapjon, feléje forduljon a szülők figyelme, és megerősödjék önbizalma. Manapság a szoptatási szokások megváltozása és a fogamzásgátlás elterjedése miatt nagy az esély, hogy hamarabb, sokkal később, vagy soha ne érkezzen kistestvér a családba. Pedig csak az első években van nagy szükség kitüntetett figyelemre, a későbbiekben ez már teher lehet.
Ha a gyerek középpontban marad
A nevelés igazi művészete abban áll, hogy a szülő mindig a szükséges és elégséges közelséget biztosítsa, az első években ez szoros testi-lelki kapcsolatot jelent, majd elkezdődik a fokozatos leválás, és kialakul a szülő és a gyerek közti egészséges távolság. Aki túl van már az első bensőséges éveken, nagyon jól tudja, milyen nehéz elengedni a gyereket. Ebben a folyamatban sokat segít a kistestvér érkezése. Ha a gyerek egyke marad, a szülők figyelme továbbra is rá összpontosul.
Fokozottan igaz ez az olyan családban nevelkedő egykére, ahol megromlott a szülők közötti kapcsolat, hiszen az anya vagy az apa egyedül a gyerek által élheti meg szeretet- és gondoskodásigényét. Ilyenkor sopánkodik a pszichológus: legalább egy kutyájuk lenne!
Nem ritka, hogy az egykét szülei hamar felnőttszámba veszik, és olyan problémákkal terhelik, amiket mások inkább barátaikkal, felnőtt rokonaikkal osztanak meg. Ugyanígy jellemző, hogy saját énjük meghosszabbításaként kezelik. Nem veszik figyelembe önálló személyiségét, elvárják tőle, hogy megvalósítsa mindazt, amit nekik nem sikerült. Ez főleg az idős szülők kései gyerekének helyzetére jellemző.
Gyakorlat teszi
A közösségi lét jellegzetes szabályait el kell sajátítani, hogy ne sodródjunk a társaság (és a társadalom) szélére. Az egykék ebből a szempontból hátránnyal indulnak, hiszen az ő gyakorlóterepükön csak óvó, bátorító, megértő felnőttek állnak rendelkezésre. Nem kell versengeniük, alkalmazkodniuk, nincs kivel alkudozniuk, nem tanulják meg, hogyan válaszoljanak a kortársak néha kíméletlen, máskor határozatlan viselkedésére.
Sok egyke ezért szélsőségesen viselkedik, ha közösségbe kerül: vagy gyámoltalan lesz, mert eddig mindenben kiszolgálták, vagy erőszakos, hiszen megszokta, hogy ő az úr a háznál. Egyik hozzáállás sem jó belépő egy kortárs csoportba.
Van jó megoldás?
Még ha tudjuk is, hogy beleesünk bizonyos nevelési hibákba, nehéz másként tenni. A szülői hozzáállásnak, viselkedésnek mindig sokféle oka van, lehetetlen vállalkozás volna mindet befolyásolni. Elégedjünk meg azzal, hogy a felismert problémákat megpróbáljuk végiggondolni és orvosolni. És bízzunk a gyerekben, aki nagyon alkalmazkodó, és nem ritka, hogy a szükségből erényt kovácsol.
Kapcsolódó cikkeink:
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
