Kíváncsiság és várakozás tölti el ilyenkor a kis lurkót: milyen lesz az óvó néni, mit ebédelünk majd, játszanak-e velem a gyerekek? A szülőkben aggodalom és reménység kavarog: hogyan boldogul majd egyedül, vajon mennyit lesz beteg, tudok-e igazán dolgozni tőle?
Az oviba járás előtt egy-két héttel térjünk át fokozatosan majdani “menetrendünkre”: reggel keljünk fel időben, öltözködjünk, reggelizzünk tempósan, mintha már mennünk kellene. Sétáljunk el az ovi felé olyan időben, amikor levegőznek az ovisok, így benézhetünk hozzájuk az udvarra. Neked mi tetszik? Mit játszanál, ha már itt lennél? – így kezdhetjük a beszélgetést az elképzeléseiről.
Fokozatos beszoktatás
A legtöbb helyen az első napokban anya is bemehet a csoportszobába, és néhány óráig ott is maradhat. A kiscsoportba lépők az első héten csak fél napot töltenek az oviban, ezután ott is ebédelnek, végül ebéd után ott is alszanak. Már a beíratkozáskor, de legkésőbb az óvodakezdés előtt egy-két héttel tájékozódjunk a beszoktatási rendről. Ehhez igazodva készüljünk fel erre az időszakra. A munkakezdést néhány héttel későbbre időzítsük, hiszen a délelőttöt az oviban töltjük. A kicsik hamar megbarátkoznak egymással és az óvó nénivel, ha a háttérben maradunk. Néhány nap múlva már vidáman dobnak búcsúpuszit anyának.
Elérkezett a nagy nap
Zsuzsi izgatottan ébred. Ma megy először oviba! Anya már sokat mesélt róla, hiszen régóta kérdezgeti, még hányat kell aludnia. És most már egyet sem! Jaj, de várom, jaj, de izgulok, milyen lesz – ezt fejezi ki türelmetlensége. Anya tudja, hogy a gyerektársaság jót tesz kislányának, most mégis elbizonytalanodik, hogy Zsuzsi valóban érett-e az önállóságra. A pedagógusok szerint természetes, hogy a szülő is aggódva áll az új életszakasz előtt, ám fontos, hogy belső tépelődéseit ne érzékelje a gyerek, ne ébresszünk félelmet benne.
Tipp: Tartsunk ki elhatározásunk mellett, és egyértelmű jelzéseket küldjünk neki!
Augusztus végén nyitnak az ovik, a családban pedig már minden a beszoktatásról szól.
Új barátok
A kapun belépve máris idegen gyerekekkel találja magát szemben Zsuzsi. Öltözködnek, a fogasokon jelek – ez mind ismeretlen, vajon melyik kié? És neki mi lesz a jele? Anyával bemennek a kiscsoportosok szobájába. A gyerekek már csinálnak valamit az asztalnál az óvó nénivel. Fiatal, szőke néni, mosolyogva jön Zsuzsi elé. – Örülök, hogy jöttél – üdvözli. Megmondja a nevét, kérdezgetni kezdi a kislányt. Persze tudna válaszolni, de eddig még nem nagyon volt alkalma idegenekkel megismerkedni. Az új helyzet elől inkább elbújik anya mögé. Úgy látszik, nincs baj, mert anya és az óvó néni jól beszélgetnek. Ez is jelzés a gyereknek: akit anya szeret, abban ő is megbízhat.
Tipp: Könnyebben elfogadja az óvónőt csemeténk, ha látja, hogy jóban vagyunk vele. Többet érünk el tehát, ha néhány barátságos mondatot váltunk vele, mint ha gyerekünket tologatnánk befelé.
Nézzünk körül!
A gyerekek tornyot építenek. “Gyere, mi is építkezzünk velük!” – mondja anya, és megindul feléjük. De Zsuzsi egyelőre csak álldogál, és nézi őket. Idegenek és hangosak, és nem is férne közéjük. Nem megy közelebb, inkább leül egy kisasztalhoz. Az első napokban ez természetes. Nézelődik, így ismerkedik a sok újdonsággal. A bátortalan gyereken nem segít, ha kiszemelünk neki egy játszótársat, és odatoljuk hozzá. A bizalom majd kialakul benne, hagyjunk időt a szemlélődésre.
A látszólag szerencsétlenül, elhagyatottan üldögélő manó igencsak “dolgozik”: feszült figyelemmel követi a szeme előtt zajló eseményeket. Testtartásán látjuk, hogyan válik egyre inkább részesévé a játéknak: egyre közelebb fordul, már csak a szék szélén ül, végre feláll, néhány lépést tesz a többiek felé, vagy egyszerűen csak minden átmenet nélkül velük nevet, szaladgál. Vérmérséklet kérdése, milyen gyorsan zajlik ez le, nem sürgethetjük.
A csoportban
– Itt van Zsuzsi – mutatja be az óvó néni az új kislányt a többieknek. Minden szempár rászegeződik. Zsuzsi is körbenéz, találkoznak a tekintetek. Amíg ismeretlen arcok néznek vissza, ijesztő helyzet lehet, megnyugtató, ha van köztük egy-két játszótéri barát. Könnyebb az ismerkedés, ha az óvó nénivel már megbarátkozott a kis lurkó. Ebben az életkorban még az anyjához kötődik leginkább a gyerek, az oviban pedig az óvó nénihez. Ha elfogadja őt, mint anya helyettesét, fájdalmával, örömével mer hozzáfordulni, jólesik neki a vigasztalása, bátrabb a gyerekekkel szemben is. Hiszen van egy felnőtt szövetségese, akiben megbízhat, aki megvédi, aki segít neki szükség esetén.
Először egyedül
Jó anyával oviba jönni, nyugodtan lehet nézelődni, hiszen itt van ő is. Olyan, mint a játszótéren, bármikor oda lehet szaladni hozzá. De most elmegy, és ő itt marad egyedül. Anya megígéri, hogy tízórai után visszajön. Az óvó néni az ablakhoz vezeti, kinéznek, integetnek neki. Anya mosolyog, visszaint, és már el is tűnt. A beszoktatás során különösen fontos, hogy a búcsú jól sikerüljön. Semmiképpen nem szabad elosonnunk, még akkor sem, ha csemeténk látszólag ügyet sem vet ránk, és elmélyülten játszik.
Egyszer csak abbahagyja, felpillant, és már nem talál minket. Ez rémülettel tölti el, legközelebb jobban őriz minket, vagyis éppen az ellenkezőjét érjük el, mint amit akarunk. Akkor búcsúzzunk el tőle, amikor éppen szünetet tart a játékban. Elég, ha egyszer megöleljük, számára is érthető módon megmondjuk, mikor jövünk vissza.
Tipp: Ne nyújtsuk az elválást hosszas ölelkezéssel, számtalan puszival, visszafordulással még akkor se, ha kisgyerekünk hangosan zokog, belénk csimpaszkodik.
Evés a csoportban
Mielőtt asztalhoz ülünk, a fürdőszobába megyünk. Aranyosak a kis vécék, milyen kényelmes ráülni, ez tetszik Zsuzsinak, ilyen otthon nincs. De nem jó a többiekkel együtt bejönni, és ki törli ki a popsiját? Egyedül még nem próbálkozott ezzel, de a dadus néninek sem mer szólni. Most mi lesz? A leggondosabb felkészülés után is adódnak új helyzetek. Nem baj, az óvónők ismerik ezeket, és felkínálják segítségüket. A kisgyerek egyre több tapasztalatot szerez, ezáltal nő az önbizalma.
Kezdetben nem csoda, ha nem vagy csak keveset eszik. Még az ismert ételek is másképpen néznek ki, más az illatuk. Az is vérmérséklet kérdése, mennyire vállalkozó kedvű, meg meri-e kóstolni az újdonságokat, vagy eleve elzárkózik tőlük. Az étvágy ragadós: ha a csoportban van néhány jó étvággyal, egészségesen evő gyerek, a többiek is kedvet kapnak, ám sajnos fordítva is igaz, a válogatás, turkálás, malackodás is viccesnek számít a kis betyárok körében. Sok szülő tapasztalja, hogy kisgyereke az oviban sokkal rendesebben eszik, mint otthon.
Megjött anya
Zsuzsi egy kirakójáték darabjait illesztgeti, két kislány próbálkozik vele együtt: ez a maci cipője, ez a kabátja. Ekkor érkezik anya. Először óvatosan beles, sír-e a kislánya. Megnyugodva látja, hogy egészen belefeledkezett a játékba, észre sem veszi őt. Megvárja, amíg befejezi a kirakót, és csak utána indulnak haza. “Na, milyen volt, mit csináltatok?” Ritkán érkezik szabatos válasz erre, biztosabb információt kapunk, ha az óvónőtől érdeklődünk.
Számos oka lehet, miért nem mesél kisgyerekünk az oviról. Talán még nem tudja olyan jól megfogalmazni az új benyomásokat. A nagyobbak örülnek önálló életüknek, és nem akarják mindenbe beavatni a szülőket. Vegyük figyelembe, hogy amit hallunk, az is kisgyerekünk mindenkori érzelmeit tükrözi. Valószínűleg nem sírt egész nap, ha elkeseredetten fogad, csak éppen nyűgösen ébredt a délutáni alvásból.
Előfordulhat, hogy véletlenül fedezünk fel a karján egy harapásnyomot, ő már elfelejtette, hogy délelőtt hajba kapott valakivel egy játék miatt. Meséljük el röviden, mi mit csináltunk, mit ebédeltünk, így előbb-utóbb ő is beszámol a napjáról. Lefekvés előtt, az esti mesénél, összebújásnál pedig hirtelen eszébe juthat, amit ő szeretne elmondani nekünk.
Ötletek a jó kezdéshez:
– Beszéljünk meg az óvónővel néhány látogatónapot!
– Nézegessünk az óvodai életről szóló képeskönyvet!
– Gyakoroljuk az elválást nagyival, barátnővel!
– Válasszunk ki együtt néhány ovis ruhadarabot, kistáskát, hátizsákot!
– A kisgyerekhez igazodjunk a beszoktatásnál: van, akinek hosszabb időre van szüksége.
Nem érzi jól magát az oviban
El kell gondolkodnunk az okokon, ha csemeténknél a beszoktatás időszakán túl is, tartósan tapasztaljuk az idegenkedést. Beszéljünk az óvónővel, ő hogyan látja a helyzetet. Mit látunk otthon? Reggel már felkelni sem akar, délutánonként túlpörög, agresszív? Kedvezőtlen háttér az óvodakezdéshez a kistestvér születése, a szülők válása vagy más családi probléma. Lehet, hogy ilyen esetben kisgyerekünknek nem az óvodával van baja, hanem úgy érzi, kitessékelik a családból.
Gyakran előfordul, hogy az egyik óvó nénit nem szereti, és fél, hogy reggel azonnal vele találkozik. Előfordulhat, hogy háromévesen még nem érett annyira, hogy élvezze a közösséget, egy év múlva azonban ez már nem jelentene gondot. Ha tehetjük, vigyük csak délelőttre oviba. Talán a nagymama elhozhatja már ebéd után, esetleg munkánkat úgy szervezhetjük, hogy egy pénteki vagy hétfői nappal meghosszabbítjuk a rövidnek bizonyuló hétvégét.
Nem akar oviba menni
Van, aki nehezen szokik be, más a kezdeti lelkesedés után veszti el a kedvét – átmeneti sztrájk mindig várható. A kisgyereknek is vannak rosszabb napjai, ahogy mi sem indulunk mindennap egyformán jókedvűen a munkába, még ha szeretjük is, amit csinálunk. Előfordulhat, hogy csak az egyik óvó nénit kedveli, beteg a barátja, nem szereti az egyik napirendi pontot (például az ebédet, a foglalkozást vagy a lefekvést), fél egy verekedős gyerektől, kis baleset történt (leöntötte magát, bepisilt), és most szégyelli magát.
Hallgassuk meg, mi bántja! Lehet, hogy nem tudja jól megfogalmazni, mi nem tetszik az oviban, mégis érdemes ilyen beszélgetéseket kezdeményeznünk délutánonként. Meséljünk saját munkánkról, apró sikereinkről, bosszúságainkról is. Esténként, az ágya szélén üldögélve szőjünk fejből történetet a kisteknősről (vagy más kedvenc állatkáról), akivel előfordultak a jellegzetes események. Gyűjtsünk elalvás előtti csokrot: mi volt jó a mai napban és mi nem.
Kezdetben segítenünk kell: jó idő volt, kimehettünk az udvarra, finom volt az ebéd, a kedvenc játékomat játszottuk, és így tovább. Tartsunk ki az óvoda mellett, végképp elbizonytalanítjuk ugyanis, ha egy-egy napot kihagyunk, később megyünk be. Ha tartós és mélyebb problémára gyanakszunk, beszéljünk az óvónővel, szükség esetén kérdezzük meg az óvodai pszichológus, fejlesztőpedagógus véleményét.
Kapcsolódó cikkeink:
- Természetes, ha szorong a kicsi beszoktatáskor
- Az óvoda gyereknek és szülőnek is trauma
- Óvodakezdés: hogyan segítsük az elengedést?
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
