Nem a merülés a fontos!
Mattesz Csilla, a Vízipók Egyesület elnöke:– Huszonöt éve foglalkozom a babaúszással, és azt látom, hogy a gyerekek igenis szeretnek a víz alatt lenni! Vannak, akik azt mondják, hogy nem szabadna ezt a reflexet megtartani – én azt mondom, hogy nem szabad elvenni tőlük ezt az élményt!
A Mattesz-módszert eredetileg Oroszországban tanultam, majd a saját lányom születése után rajta fejlesztettem tovább. Azt tapasztalom, hogy a víznél nincs jobb közeg a fejlesztésre egészséges és sérült babák részére. A mai napig sok a félreértés a babaúszással kapcsolatban. Nem csoda, hiszen már az elnevezés is rossz. Mi ugyanis nem úszni tanítjuk a gyerekeket. Én senkit nem nyomok víz alá, nem dobom be a vízbe. Nálunk a szülők és a gyerekek együtt vannak a medencében, verseket, mondókákat mondunk, és mindenki jól érzi magát. Ezért is figyelünk arra, hogy legfeljebb hat baba legyen egyszerre a tanfolyamon.
Így a merülés sem nehéz, hiszen én a babák nyelvén beszélek, és látom, érzem, hogy mikor állnak készen a feladatra. Amikor azt mondom: „Feladat, merülünk!”, néhány alkalom után a legtöbb megérti, mit kell csinálnia. Van olyan kisbaba, aki szereti, mosolyog, amikor felbukkan a vízből, a kicsit félősebbek pedig meglepődnek. De előbb-utóbb mindegyik boldogan lubickol víz felett és alatt is.
Az első két évben a gyerek a szülővel együtt van a vízben. Majd akik folyamatosan jártak, hároméves korban már elkezdhetik az úszáselőkészítő foglalkozásokat. Egy átlagos háromévesnek ez korai lenne, de annak, aki megszokta, hogy a vízben figyelni kell, ez nem okoz nehézséget.
A gyerekeknek semmi haszna belőle!
Lakatos Katalin gyógypedagógus, a Budapesti Hidroterápiás Rehabilitációs Gimnasztika Alapítvány elnöke:
– Huszonnégy éve foglalkozom sérült gyerekek fejlesztésével. Az utóbbi években rendszeresen találkozom olyanokkal, akik korábban bébiúszásra jártak, és azt tapasztalom, hogy nagyon nehezen tudnak lépést tartani a csoportjainkkal.
Amikor ugyanis a bébiúszás során a víz alá nyomják a gyereket, rendszeresen kiváltják a búvárreflexet. Ezzel akadályozzák ennek az ősi reflexnek a leépülését, noha ennek magától meg kellene történnie három és hat hónapos kor között. A reflex „életben tartása” megzavarja az agykéreg alatti többi terület működését is, így nem alakulnak ki a magasabb szintű kérgi tevékenységek. Az idegrendszeri sérülések jelentős százalékban épp a kéreg alatti részeket érintik.
Azért különösen fontos ez a terület, mert itt történik meg az egyensúly, az izomtónus-szabályozás összehangolása, de ugyanitt váltható ki ez a bizonyos búvárreflex is.
Ugyanilyen zavaró lehet az elemi (avagy „kutya-”) úszás megtanulása is, amely hasonlóan a mászáshoz, minden ép idegrendszerű gyerekből kiváltható kettő és hat hónapos kor között. A fejlődésneurológiai tankönyvekben nagy betűvel ott a figyelmeztetés: a valódi mászástanulás előtt két hónappal nem szabad ezt az elemi mozgásmintát még vizsgálat céljából sem kiváltani, hiszen akár már egyszeri próba is elősegítheti e mozgásminta fennmaradását és a hozzá köthető kéreg alatti területek aktivitását, s ezáltal kárt okozhat. Akkor miért lenne ez másként a vízben végzett mozgásnál?
Mi, mozgásfejlesztők, gyógypedagógusok munkánk során egyetlen ősi reflexre sem építünk, mert tudjuk, ártunk vele, ha a normálisan bekövetkező érési folyamatokat mesterségesen meggátoljuk.
Jogos akkor a kérdés, hogy kiknek jó a bébiúszás. Az oktatóknak pénzt hoz, a szülőknek szórakozást. De azt gondolom, hogy a gyerekeknek semmi hasznuk belőle.
Kapcsolódó cikkeink:
Forrás: Kismama magazin