Beszélgetést kezdeményeztünk a csevegőben az elkényeztetett gyerekekről. A válaszadó Sződy Judit pszichológus. Íme egy érdekes levélváltás.
Kedves Judit!
Egyéves kisfiam viselkedésével kapcsolatban kérném a segítséged.
Állandóan mellette kell lennem a szőnyegen, de legalábbis vele egy szinten. Asztalnál például már nem ülhetek, mert akkor ő is szeretne azonnal ott lenni. A szőnyegen nem feltétlenül kell játszanom vele, csak legyek ott, különben reklamál (a járókát sem tűrte korábban). Ez normális, vagy elkényeztettük, mert nem szoktattuk arra, hogy egyedül játsszon? Mennyi ideig kellene egyedül lennie ennyi idősen? Amerikai konyhánk van egy kis lakásban, tehát én legrosszabb esetben is két méterre vagyok tőle. Így sajnos egy vajas kenyeret sem tudok megkenni, mert azonnal rángatja a nadrágomat.
Nem mélyül el a játékokban. Megfogja, eldobja. Megfog egy másikat, és azt is eldobja, majd jön a már említett nadrágrángatás. Hogyan szoktassuk önálló játékra? Kell-e egyáltalán?
Ha Peti szeretne megkaparintani egy tárgyat, akkor hangosan visít, amíg meg nem kapja. Ha mondom neki, hogy nem szabad, akkor egyre hangosabban visít, és nem adja fel. Gondolom, ez a kor velejárója is. Vagy már a kényeztetés? De ilyen mértékben? Hogyan lehet erről leszoktatni? Eddig verbálisan nem sikerült eredményre jutnom. Ha eldugom, akkor sem hagyja abba.
Ha rajtam kívül valaki más is van a közelünkben, akkor én nem kellek neki. Ébredés után például a kezemből átugrik az apja, a nagyi kezébe, és nem is engedi, hogy visszavegyem. Ilyenkor nem az anyjához kellene ragaszkodnia inkább? A játszóházban órákig rám sem hederít, bárki idegenhez odamegy (sohasem hagytam magára, mindig mellette voltam).
Előre is köszönöm a segítséget.
Adrienn
Kedves Adrienn!
Egy egyévesnek teljesen természetes, hogy soha nem kerül ki a felnőttek keze ügyéből, szinte mindig testközelben és társaságban szeret lenni, és ez így van rendjén. Az ősi időkben csak akkor lehetett biztonságban egy totyogó, ha a felnőtt (vagy a nagyobb gyerekek) egy mozdulattal segíteni tudtak rajta, hiszen nem voltak meg a maihoz hasonló biztonságos körülmények. Nagyon sok kultúrában ma, a XXI. században is természetes, hogy a gyerek mindig a szülő körül tesz-vesz, nem kell külön játszania, hanem azokkal a tárgyakkal ismerkedik, amelyeket a szülők, a nagyobb gyerekek is használnak.
A legtöbb kultúrában, ha nem is vonják be a felnőttmunkába, de hagyják, hogy a kicsik ott legyenek a házimunkánál, a földeken, a felnőttek életterein, vagy pedig a nagyobb gyerekekkel együtt töltik az idejüket a már járni tudók, így soha nem kell nélkülözniük sem a társakat, sem az érdekes ingereket.
Sajnos ma a nyugati kultúrában ezt nem vesszük figyelembe, és azt hisszük, hogy baj van a gyerekünkkel, ha nem akar egyedül maradni, nem akar egyedül játszani, hosszan elmélyedni egy-egy tevékenységben. Pedig éppen ez a normális.
Az már más kérdés, hogy nekünk szükségünk van némi szabadságra. Sok anya még délben is pizsamában van, és nem jut el a reggeli kávéjáig, mert a gyerek leköti minden percét. Ez sem jó, mert a kicsi nem tanulja meg, hogy néha ki kell bírnia egy-két percet. De főleg azért nem jó, mert az anyák egyszerűen kiborulnak, leamortizálódnak ettől a hihetetlen igénybevételtől.
Tehát az egészben az a lényeg, hogy ne gondold, hogy elkényeztetted a gyerekedet, mert nem tud egyedül játszani. A gyereked teljesen normális. És közben az is normális, ha te kensz egy kenyeret, és közben ő a lábadat rángatva nyafog. Ne hagyd abba, készítsd el az ételedet, nem baj, ha mérgelődik.
Nem akarom ismételni magam, de nektek is ajánlanám a hordozókendőt, ha abban a hátadra veszed a kicsit, egy csomó mindent meg tudsz csinálni úgy, hogy ő közben érdeklődve figyel, vagy elalszik.
A válasz az utolsó kérdésedre: a gyereknek nem KELL senkihez ragaszkodnia. Éppen azért mászkál ilyen boldogan el tőled, mert biztonságban érzi magát, és tudja, hogy a bajban számíthat rád.
Üdv: Judit
Kapcsolódó cikkeink:
– Kötődés és kötődési zavarok gyermekkorban
Kapcsolódó cikkek
