Negyvenhez közel is gyönyörű a szülés
Első kettő és harmadik gyerekem között nagy a korkülönbség. A harmadik babát négy évig vártuk, közel sem fiatalon. 35 évesen úgy gondoltam, hogy ez az életévem az utolsó, amikor biztonsággal életet adhatok egy újabb gyermeknek – de további négy év telt el, mire megfogant.
Már nem is számítottunk rá, így leírhatatlan boldogság volt átélni. A terhességemet – ami gyakorlatilag teljesen problémamentes volt- végig beárnyékolták az idősebb kismamákat rémisztgető adatok, vizsgálatok. Megcsináltattuk a kombinált tesztet, ultrahangvizsgálatot, háromdimenziós ultrahangot – ez némileg megnyugtatott.”Idős” korom ellenére semmi egészségügyi problémám nem volt.
Sőt: a három terhesség közül ez volt a legkönnyebb. Fogalmam sincs, miért kell túldimenzionálni a késői szülés esetlegesen felmerülő problémáit! Nagyanyáink is szültek ebben a korban, azzal a különbséggel, hogy míg a mai nők gyakran az első babát vállalják későn, addig régen a sokadikat.
Lelkiekben hónapokkal a kiírt időpont előtt készültem a szülésre. Mivel nem az első szülésem, tudtam, mire számíthatok. (Az első szülésemet túlhordás miatt megindították, a második sürgősségi császár volt.) Mivel nem kaphattam epidurált, tudtam, hogy az eddig tapasztaltaknál erősebb, intenzívebb fájdalomra számíthatok.
Végül a keleti filozófia segített sokat, miszerint a fájdalom hasznos, csak a nyugati ember akarja mindenáron csillapítani azt.
A 38. héten, egy vasárnapi napon egyre rendszeresebb keményedéseket éreztem. Egyre erősebben fájtak is, tudtam, hogy elkezdődött valami, és annak ellenére, hogy kedden még hazaküldtek a kórházból, szerda délután pedig az orvosom megnyugtatott, hogy még csak jósló fájások – aznap este már benntartottak. Sajnos az erős fájások ellenére sem tágultam. Egy éjszakát még átvajúdtam, mire csütörtök reggel hétkor burkot repesztettek. Mondanom sem kell, még ennek ellenére is csak két-és fél ujjnyira voltam kitágulva.
Ekkor a világ legtermészetesebb módjához folyamodott az orvosom: nyomjak. Segített elviselni a fájdalmat, hogy a babára koncentráltam: tudtam, neki is fáj, és a fájdalom nem tart örökké. Néhány óra, és túl vagyunk rajta. Így tulajdonképpen csak az utolsó egy-két óra volt nagyon nehéz. Úgy éreztem, megállt az idő, vagy valamiféle új idő kezdődik? A végén pedig a kimerültség miatt a teljes megsemmisülés gondolata járt át: nincs tovább, nem tudom megcsinálni…
Mindezek ellenére próbáltam együttműködni a fájásokkal, az orvosommal, a szülésznővel, férjemmel (aki aktívan segédkezett), tanácsaikkal. Sikerült. A nyomásokkal tovább tágultam. Több, mint egy órás kitolási szakasszal, 11 óra után 6 perccel megszületett a kislányom, gyönyörű szép baba, a hosszú vajúdás és kitolási szakasz ellenére 10/10-es Apgarral! Párom végig mellettem volt, szinte egy percre sem hagyott magamra. A köldökzsinórt is a férjem vágta el, ismét, ahogy régen.
A hosszú szenvedés ellenére hihetetlenül felemelő élmény volt és azt mondtam a páromnak, hogy ha egy óra múlva kellene elölről kezdeni, újra megcsinálnám! Sőt: úgy gondolom, érzéstelenítéssel nem éli át senki maradéktalanul a szülést, örülök, hogy átélhettem teljes természetességével ezt a csodás élményt!
A harmadik napon hazamehettünk, de az első napokat beárnyékolta, hogy a babámnak felső légúti fertőzése lett. Eddig nem is gondoltam, hogy ilyen kicsi babánál létezhet ilyen. A szoptatás is nehezen indult; bár tudott szopizni, mégpedig nagyon ügyesen, még a kis eldugult orrocskájával is, pótolnom kellett tápszerrel.
Szerencsére a nátha elmúlt, a napi egyszeri tápszerpótlást pedig néhány héten belül elhagytuk. Most 10 hónapos, még szopizik, sőt, néha csak szopizni akar, enni nem… Első gyerekemet 1,5 évig szoptattam, a másodikat 9 hónapig (amikor sajnos egyszerűen elment a tejem). Remélem, kislányomat is sokáig tudom majd így táplálni. Amellett, hogy egészséges a babának, pihenőidő a mamának, leírhatatlanul jó érzés, amikor szopizás után a karomban alszik: ha lehetne, legszívesebben egész napokat így maradnék vele.
Persze nem lehet, hiszen két másik gyerkőcről is gondoskodnom kell, de az élet legszebb ajándékát én már megkaptam, nevezetesen, hogy közel negyvenévesen újra anya lehettem. A babázás napjai pedig minden felmerülő nehézség ellenére is csodálatosak: igazán csak most, érettebb fejjel érzem, milyen gyorsan repül az idő: az anyaság minden percét élvezni kell a baba mellett!
Kapcsolódó cikkeink:
- Amikor elmarad a segítség
- Fizetett orvosom nem volt, könnyesre röhögtem magam…
- Mosolyog? Akkor oxitocin!
- Viharos szülés – igaz történet egy édesapa szemszögéből
Kapcsolódó cikkek
