Feltűnő jelenség. Majd mindenki rácsodálkozik az arcára, hajára, alakjára, és aki csak teheti, belehallgat a beszélgetésbe. Körülöttünk zsibong a belváros, a kávézó teraszán sok alkohol is fogy. Gabka epres turmixot kér. Ügyet sem vet a söröző szomszéd asztalra.
– Ez persze nem volt mindig így. Tizenhat évesen már keményen ittam, eszméletvesztésig. De valójában nem ekkor kezdődött a kálváriám. Már a gyerekkoromban.
Függő személyiség vagyok. Mindig mindent túlzásba vittem, ami jó, intenzív érzést okozott. Ha evésről volt szó, akkor képes voltam egy kiló gumicukrot befalni. Ha ivás, akkor magában a citromot és az ecetet. Ha álmodozás, akkor a teljes felhőkben járás, mint aki sosem tud visszakerülni a való életbe. Olyannyira elvoltam magammal, hogy ha külföldre mentem, azt se tudtam, hogy hol vagyok, nem emlékszem semmire, mert csak álmodoztam.
A családommal nem volt őszinte a kapcsolatom. Hamar elváltak a szüleim, apámat istenítettem, és persze függtem tőle. Ha megkérdezte valaki a nevemet, nem a sajátomat mondtam, hanem azt, hogy az ő lánya vagyok. Pszichiáter-belgyógyász volt, szintén szenvedélybeteg. Anyunál nyugodtabb voltam, de apu megpróbálta anyu családját is kontrollálni. Bár sokat hallottam, hogy nem tudok szeretni, valójában én azt éreztem, hogy engem senki sem szeret. És semmi célom nem volt az életben.
És inni kezdtem
Gimiben aztán eljött a lázadás korszaka. Nem érdekelt semmi más, csak a hülyeség. Élveztem, hogy cigizek, hogy rossz arcú emberek meghívnak egy italra egy presszóban, és igen, élveztem, hogy tökrészegre iszom magam. De mint a gumicukornál is, nekem soha nem volt elég egy-két pohár, én egyből egy üveggel ittam meg. Egészen addig, amíg ki nem ütöttem magam. Sokan kérdezik, hogy milyen volt a másnap. Nekem nem volt másnap. Én másnap is inni akartam, és ma már tudom, így van ez általában az alkoholistáknál. Nekik jólesik másnap is az ital, én pedig eljutottam oda, hogy már részegen mentem reggel az iskolába. Innen már hamar jött a heroin.
Őrült lázadás
A heroin egyébként egy fiú képében jött, akit én hercegnek láttam, fehér lovon. Hihetetlen izgalmasnak láttam a széttetovált, függő, börtönt megjárt beteg fiút. És elindultam vele a lejtőn. Hamar szakítottam mindennel, ami a régi életemhez kötött. A családomtól például úgy váltam el, hogy egy nap nem mentem haza, odaköltöztem a fiúhoz. Persze megtalált a rendőrség, de én már nem akartam visszafordulni.
Azt hittem, hogy ez az őrült lázadás lesz majd megoldás a problémáimra, de csak az lett, hogy a heroin teljesen elvette az eszem. Hét évig tartott, csoda, hogy túléltem. A napok csak arról szóltak, hogy megszerezzem az anyagot. Alig emlékszem valamire, egyfajta víziószerű állapotban léteztem. Volt, hogy arra ébredtem, hogy pisztolyt szegeznek a fejemnek a rendőrök. Visznek a börtönbe. Kórházban vagyok. Öngyilkossági kísérletek. Autóbaleset során derül ki, hogy terhes vagyok, de nem mernek semmit adni az orvosok, mert félnek, hogy belehalok. Hol itt, hol ott lakom, főleg külföldieknél. Mindenkitől pénzt lopok. Apám öngyilkos lett, nem emlékszem, hogy milyen volt a temetése. Néha gondoltam arra, hogy le kéne állni, de mégse akartam igazán komolyan.
Az egyetlen út
És eljött a pont, amikor az életem irányíthatatlanná vált. Világos lett a számomra is, hogy vagy leszokom, vagy beledöglök. Egy orvos ajánlotta, hogy próbáljam meg az elvonót, én pedig 2000. március 30-án lekerültem Komlóra. Ezt végre komolyan vettem. Megértettem: ez az egyetlen út, hogy visszatérjek az életbe. Tudomásul vettem a szabályokat, és letettem a józanság alapköveit. Itt ismertem meg magam, és döbbentem rá, hogy én valójában függő vagyok, ami az élet minden területén megnyilvánul. Tehát a megoldás a teljes absztinencia.
Mikor két év után kikerültem az intézetből, olyan voltam, mint egy faluból városba tévedt tini. Bizonytalanul mozogtam, és nem tudtam elintézni semmit. Szerencsére az intézetből már kikerült józanok segítettek. Megmutatták, hogy kell csekket feladni a postán. Hogy kell albérletet kivenni. Hogy kell munkát keresni. Én pedig szép lassan reszocializálódtam. Szerelmes lettem, állást is találtam. Kőkeményen vettem az intézetben tanultakat, próbáltam nyitni az emberek felé, új barátokat kerestem. És tényleg, alakultak a dolgaim. Meglett az érettségi, elvégeztem az egyetemet, egészségtantanár lettem. Egészen apró lépéseknek tudtam örülni, például annak, hogy megyek az utcán, és nem vagyok beállva. Befizetek egy csekket. Képes vagyok szeretni.
Hirtelen jött terhesség
A párom svájci, de itt ismerkedtünk meg. A nagy szerelem egyértelművé tette, hogy megyek vele. Hamar ráéreztünk, hogy összepasszolunk. A baba hirtelen jött, meg is ijedtem, mikor kiderült a terhességem. Emlékszem, január volt, épp hazajöttem a szülinapomat ünnepelni. Megcsináltam a tesztet, és szinte sokkot kaptam a két csíktól. Úgy kivert a víz, hogy pólót kellett cserélnem. A barátnőim viszont majd kiugrottak a bőrükből, én meg nem értettem ezt a sok érzelmet. Több idő kellett, hogy örülni tudjak.
Úgy gondolom, a felsőbb erő akarta, hogy gyerekem legyen. Persze vannak bennem félelmek. Még csak nem is a heroin miatt – más józantársamnak is egészséges babája van –, inkább azon, hogy jó anya legyek. Hogy nehogy az történjen vele, ami velem.
De próbálok a jövőre, a szépre és a jóra koncentrálni. Élvezem, hogy itt és most vagyok. Hogy megtaláltam a saját utam.
Kapcsolódó cikkek
