– A felkészülés az orvoskereséssel kezdődik, neked hogy sikerült?
– Amikor elhatároztuk, hogy jöhet a baba, megkérdeztem az edzőteremben Nórit, akiről tudtam, hogy szülész-nőgyógyásznak készül. Az édesapját, dr. Siklós Pált ajánlotta, a Szent István Kórház főorvosát. Akkor kerestem fel először a doktor urat, amikor még csak terveztük a babát, mert szerettem volna teljes körű kivizsgálást. Olyan megnyugtató volt, hogy rögtön haza is küldött, felejtsem el a vizsgálatokat, teljesen egészséges vagyok, akkor jöjjek vissza, ha úgy érzem, várandós lettem. A terhesgondozás alatt aztán végig bátorított, mindenhez ugyanilyen pozitívan és természetesen állt hozzá.
– Ki segített a szülésnél?
– Csűrösné Gödény Erzsike szülésznőt Siklós doktor magánrendelésén ismertem meg, egyértelmű volt, hogy őt kérem föl bábának. Később bukkantam rá a Kismama kórházsorozatában a Szent Istvánról szóló részre, és igen megörültem, mikor olvastam, Erzsikének milyen úttörő szerepe volt az alternatív, természetes módszerek meghonosításában. Elolvastam A születés művészetét, közben érdekes dolgot ismertem föl. Régen tartottam a szüléstől, rosszul viseltem a fájdalmat, ám ahogy nőtt a kislányunk a hasamban, lassan, észrevétlenül elmúlt minden félelmem. A vége felé már vártam a szülést, át akartam élni minden pillanatát. Azt éreztem, úgy szeretnék szülni, mint az egyszerű népek asszonyai, ösztönösen, ősi erővel.
– Aztán egyszer csak ott volt. Mikor indultatok?
– Túlhordtam a babát, már kétnaponta jártunk vizsgálatra. Szerdán azzal engedett el az orvosom, hogy pénteken már úgy jöjjek, ott maradok, és megbeszéljük a továbbiakat. Borikám mintha tudta volna, hogy nem szeretnék semmiféle beavatkozást! Aznap éjfélkor furcsa görcsökre ébredtem. Félóránként jöttek a fájások, kettőkor felhívtam a kórházat, hogy megerősítést kapjak, ez már tényleg a szülés, csak ezután ébresztettem Ferit, a páromat. Négyre értünk be a kórházba, ötperces fájásokkal, és ettől kezdve reggel nyolcig, míg a doktor úr be nem ért, kettesben vajúdhattunk. Végig a nagy labdán ültem, és tettem, ami ösztönösen jött, ringattam a csípőmet, lélegeztem, ahogy tanították. Feri fogta a kezem, simogatta a derekam, számolta a másodperceket, segített, ahogy tudott. A fájdalom ellenére szép emlék maradt, intimnek, meghittnek éreztem.
– Hogy érkezett végül Borika?
– Kiderült, már a labdán tolófájásaim voltak. Siklós doktor benyitott, meglátott, és szólt, hogy pattanjunk le a labdáról, vége az aerobikórának, szülünk! Állítható támlájú ágyra kerültem, és éreztem, a helyváltoztatástól valami megváltozott, felgyorsult. Egyik kezemmel Feribe kapaszkodtam, másik oldalon Nóri kezét szorítottam, aki már orvosként volt jelen. A doktor úr mondta, mikor nyomjak, magyarázta, mi történik, de senki nem avatkozott be a folyamatba, türelemmel kivárták, amíg Borika megszületik: először a feje, meg is simogathattam a hajacskáját – ez óriási erőt adott! Aztán még két nyomás, és kint volt a kislányunk! Szép volt és nyugodt, ugyanakkor nagyon éber – úgy tűnt, nem volt számára trauma a születés. Boldogságot és harmóniát éreztem. Azon melegében, köldökzsinórral tette Erzsike a mellkasomra, rögtön megtalálta a mellemet, szopizni kezdett. Katartikus élmény volt! Köszönöm mindenkinek! Sosem felejtem el.
Mónika terhességéről itt olvashatsz.
Kapcsolódó cikkek
