Terhesség

Rihanna az Oscar-gálán mutatta meg pocakját

Az énekesnő fel is lépett a díjátadón.
2023. Március 14.
Rihanna (Kép forrása: Kevin Mazur/Contributor/Getty Images)

Rihanna egy hónapja, a Super Bowl félidei show-jának volt a fellépője, ahol nagy meglepetést okozott azzal, hogy gömbölyödő hassal állt színpadra, majd a koncertet követően meg is erősítették, hogy második gyermekével várandós.

Az énekesnő a hétvégén az Oscar-díjátadón is fellépett, ahol a Marvel Fekete Párduc filmjének második részéhez készült dalát, a Lift Me Up-ot adta elő, amit a legjobb eredeti dal kategóriájában jelöltek is a díjra. (Ebben a kategóriában végül a Naatu Naatu című dal kapta meg az Oscar-t, amely az RRR című filmben hangzott el.)

A fellépés során egy áttetsző, fekete, csillogó kövekkel díszített szettet viselt, ezen kívül pedig még két különleges kreációban lehetett látni aznap este. Egy fekete, áttetsző garbóból, bőr felsőrészből és szoknyából álló ruhában érkezett, míg az előadása után egy szép mentazöld színű szettet viselt, ami szabadon hagyta a pocakját is. Ezt a ruháját viselte akkor is, amikor párjával, gyermekei édesapjával, A$AP Rocky rapperrel fotózták le.

Az alábbi galériában láthatod az énekesnő Oscar-gálán viselt ruháit:

Rihanna ebben a szettben érkezett a gálára.
3 fotó megtekintése

 

Az énekesnő első gyermeke tavaly májusban született meg. Kisfia nevét nem árulta el, de nemrégiben megmutatta gyermekét, amikor családjával a Vogue magazin címlapján szerepeltek.