Mint mindenre, a családon belüli erőszak hatósági kezelésére is van protokoll, ám nemcsak a gyilkossági esetek tanulsága, de szakértők, a témával foglalkozó jogászok és szakemberek is azt támasztják alá, hogy az elméleti megoldások a gyakorlatban nem elég hatékonyak.
A kapcsolati erőszak bűncselekmények döntő hányadát nők ellen követik el, az elkövetők többsége házastársi vagy élettársi kapcsolatban van az áldozattal. Ilyen volt a héten történt szörnyű albertirsai eset. Amikor a hírekben arról olvasunk, hogy gyilkosság áldozata lett egy anya, feleség, volt feleség, esetenként a gyerek, gyerekek is, akkor szinte minden esetben hamar kiderül, hogy a családon belüli erőszak, a megfélemlítés, a furcsa, fenyegető viselkedés már jó ideje jelen volt a család életében. A közösségi médiát elárasztják a megrázó történetek, nagy nyilvánosságot kapnak hasonló bűnesetek, nők, anyák törik meg a csendet, és számolnak be arról, hogy felnőttként, olykor gyerekként milyen szörnyűségeket kellett megélniük. Ezekben a történetekben sok hasonlóság látható. A legmegdöbbentőbb talán a környezet közönye, vagy jobb esetben tehetetlensége: hogy nem tudjuk, mit tehetnénk, ha a környezetünkben családon belüli erőszakot látunk, hallunk. Kihez fordulhatunk? Mihez van jogunk?
Nagyon fontos lépés – hiszen első körben az áldozat biztonságának szavatolása a leglényegesebb –, hogy fenyegetett helyzetben azonnal eltávolíthatják a bántalmazót 72 órára, sajnos azonban nem mindig teszik meg, ezért is volt lehetősége például Aszódon gyilkolni egy elvált férfinak – a gyászoló anya felkavaró szavait is a héten olvashattuk. Ám sok esetben úgy tűnik, az sem elég, ha a rendőrség él az ideiglenes megelőző távolságtartással, és legalább ennyi időre nem engedi az erőszakot alkalmazó felet a bántalmazott közelébe. Jogosan merülhet fel a kérdés: mi lesz három nap múlva?
Amikor a rendőrség elrendeli az ideiglenes megelőző távoltartást, akkor automatikusan kezdeményezik a bíróságon az úgy nevezett megelőző távoltartást. Több történetben az is közös pont, hogy a bíróság él a maximum 60 napos megelőző távoltartás eszközével. De mi lesz hatvan nap múlva? Ráadásul a megelőző távoltartást nem lehet meghosszabbítani, amikor lejár ez az idő, a bántalmazónak újabb fenyegető magatartást kell tanúsítania ahhoz, hogy újabb megelőző távoltartás elrendelhető legyen. Meddig tarthat ez így? Hány napig, hétig vagy évig lehet rettegésben, fenyegetettségben élni? Mi kellene ahhoz, hogy a bántalmazó ne érezze nyeregben magát, és valódi következménye legyen a cselekedeteinek? Vannak olyan országok, ahol hatékonyabb az áldozatsegítés, sőt, az elkövetővel is foglalkoznak, és a hatóságok nagyon komolyan veszik, ha a bántalmazó megszegi a távoltartás rá vonatkozó szabályait. Ausztriában például a bántalmazónak azonnal mennie kell a lakásból, és eldöntheti, hogy részt vesz-e olyan foglalkozásokon, ahol megtanítják kezelni az indulatait.
Magyarországon is léteznek védett házak, de gondoljuk csak el: tudnánk folytatni az életünket, ha egyszer csak mindet egy-két táskába kéne pakolnunk, idegen városba mennünk, puritán körülmények közé, közösségi szálláson lakni, közös konyhát használni valahol, ahol nincsenek ott a barátaink, a rokonaink, ahol nincs munkánk, megélhetésünk… Ha meggondoljuk, ez is az élettől (élhetőségtől) való megfosztás, ha nem is fizikailag.
Sokat számít, ha egy társadalom tagjai nem csukják be a szemüket, nem tolerálják, ha erőszaknak tanúi, még akkor sem, ha néhány évtizede nem számított sem kirívónak, sem szégyennek, ha asszony, gyerek időnként kapott egy pofont. Ma azonban egyik sem megengedett, nemcsak morálisan, de törvény szerint sem. Mégis hetente meghal egy nő családon belüli erőszak következtében.
Az Európa Tanács 2011-ben fogadta el az Isztambuli Egyezményt, ami a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzését és felszámolását tűzte ki célul. Magyarország a többi uniós országgal együtt 2014-ben aláírta az egyezményt, de máig nem iktatta törvénybe. Az aláírással csupán annyit vállaltunk, hogy a magyar országgyűlés nem hozhat olyan törvényeket, amelyek szöges ellentétben állnak ezzel a dokumentummal.
Az Isztambuli Egyezmény fő célkitűzései:
- a nők elleni erőszak és a párkapcsolati erőszak megelőzése, üldözése és megszüntetése jogszabályokkal, szakpolitikával és nemzetközi együttműködésekkel,
- az áldozatok védelme és segítése,
- a nemek közti egyenlőség megteremtése,
- átfogó szakpolitikák és intézkedések megtervezése a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak minden áldozatának védelme és segítése érdekében,
- az érintett szervezetek és bűnüldöző hatóságok támogatása és segítése
A NANE és a Patent Egyesület számításai szerint nagyjából 226 ezer nő él olyan párkapcsolatban, amelyben fizikai, szexuális erőszak áldozatává válik.
Kapcsolódó cikkek
