Legjobb fejlesztés 1. – Szeretet születik
A történet rögtön az elválással kezdődik, hiszen a születés után testesül meg szeretetünk tárgya. Ám ez csak a látszat, hiszen már hónapokkal a köldökzsinór elvágása előtt létrejött anya és magzata között egy láthatatlan kötelék, mely a születés után minden érintéssel egyre erősebbé válik. A szoptatás bensőséges percei során anya és gyereke olyan közel vannak egymáshoz, amennyire csak két ember lehet. Az újszülött illata, finom bőre és kiszolgáltatottsága hamarosan az apát is elbűvöli.
A szülők és gyerekek közötti szeretet érzelmi biztonságot ad. Ezen az alapon fejlődik szinte minden más: észlelés, mozgás, társas kapcsolatok, kíváncsiság, tudás és tapasztalás. Szerencsére a természet mindannyiunk számára megadta a kötődés képességét: ki ne csodálná a bevásárló anya türelmét, aki kíváncsi kétévesével minden kirakatnál megáll, holott sietne? Vagy a büszke apa meghatottságát, aki késő este még egyszer megnézi alvó gyerekeit.
A pszichológusok tudják, hogy nem mindig születik meg egy csapásra ez a szülői szeretet, a kezdeti szeretethullám pedig a mindennapok nehézségei közepette ellaposodik. Az alapok szinte mindig jók, de a szeretetkapcsolatot ápolni kell. Nem mindig kedvezőek a körülmények ahhoz, hogy önműködően haladjon a maga útján. Előfordulhat, hogy saját fájdalmaink, félelmeink, lelkifurdalásunk nehezítik meg a dolgunkat. Kellő önismerettel és odafigyeléssel legyőzhetjük az akadályokat!
Ha szereted, elengeded!
A szülői tapintatra való igény nem csak az első hónapokra vonatkozik. A figyelmes szülő nem zavarja meg csörgőjével elmélyülten játszó kisbabáját. Észreveszi azt az apró elhúzódást, amellyel csemetéje kitér az iskolakapuban az osztálytársak előtt kínos búcsúpuszi elől. Megérzi, ha óvodai veszekedés nyomja kisfia szívét. Mindez bizonyságul szolgál a gyereknek: a szüleim megértenek és mellettem állnak. Fontos vagyok számukra, figyelnek rám és megvédenek engem. A szeretet azt is jelenti, hogy elengedjük gyerekünket, amikor eljön az ideje. És azt is, hogy tudjuk: háromévesünk akkor is szeret minket, amikor éppen huszadszor mondunk nemet a tévénézésre.
Azok a szülők, akik kezdettől fogva gondoskodó szeretettel fordultak gyerekük felé, hamarosan tapasztalják ennek gyümölcseit. A biztosan kötődő csecsemők már az első életév vége felé kevesebb segítségre szorulnak és bátrabban foglalatoskodnak környezetükkel. A szülőkbe vetett bizalomból a világra irányuló bizalom fejlődik ki.
Hol lakik a szeretet?
Úgy hisszük, az agyban, ám a szívünkhöz kötjük, mégis a gyomrunkban érezzük. A tudomány mai állása szerint a szívfájdalom és a gyomrunkban repkedő pillangók érzete is a fejben keletkezik.
Az agykutatók látják is, amit mi csak elképzelünk. Valójában a szeretetet érző ember agyában végbemenő idegi tevékenységről tudnak beszámolni. A szeretet által, az érzelmi biztonság hatására az agy elülső lebenyében, közvetlenül a homlok mögötti agyterületen nyugalom van. Ez komputertomográffal is kimutatható. Amikor stresszt és félelmet él át a gyerek, mert például anyja idegen helyen kis időre magára hagyja, ez a terület felforrósodik, a kép izgalmi állapotot mutat. Ez hátrányosan befolyásolja a gondolkodást és a tanulást. Az agy stresszhelyzetben túlzottan magával van elfoglalva. Csak akkor tudja teljesítőképességét kihasználni, ha ez az elülső terület újra nyugalmi helyzetbe került.
Patkánykísérletek igazolják, hogy a szeretet tartós változásokat is eredményezhet az agyban: azoknál az állatoknál, amelyek születésüktől kezdve különös törődést kaptak, a stresszhelyzetek leküzdéséért felelős agyterület fejlettebb volt, mint más patkányoknál.
Nehéz évek
Az anyai szeretet nem önműködő. Ezt bizonyítja egy 37 éves, háromgyerekes anya vallomása:
Még nincs egy éve, amikor a kislányom ágya szélén ültem és sírtam. Sírtam, mert nem tudtam semmilyen meleg érzést kibányászni a szívem mélyéről ez iránt az édes, alvó kis két és fél éves szőkeség iránt. Csak azt éreztem: idegen lett számomra ez a gyerek. És szörnyű kérdés gyötört: szeretem őt egyáltalán? Az első hónapokban közelebb voltunk egymáshoz. Sokat hordozgattam a karomban, mert így megnyugodott. De egyre gyakoribbak lettek azok a napok, amikor már délelőtt 11-kor azt kívántam, bárcsak este 8 óra lenne már, hogy végre aludjon. Nem szerettem vele lenni.
Különösen akkor lett idegtépő, amikor elkezdődött a dackorszak. Hihetetlen erővel küzdött, ha akart valamit. Nagy cirkuszokat rendezett, csak mert fel akartam tenni a sapkáját vagy be akartam kötni a cipőjét. Beszéltem hozzá, először nyugodtan, aztán hangosan, végül ordítottam. Kezdetben gyakran felvettem, később már csak félszívvel, aztán már alig. A gyerekem, úgy éreztem, az ellenfelem. Ugyanakkor tudtam, egy anyának szeretnie kell a gyerekét. De nem bírtam.
Azt kezdtem képzelni, ő az oka mindennek. Őmiatta szenved a két nagyobb és a férjem, és miatta nem tudom a háztartást sem ellátni. Ezek voltak azok az elkeseredett pillanatok, amikor az ágya szélén ülve sírtam. Közben hároméves lett a kislányunk. Ugyanaz az erős akaratú, mérhetetlen energiával rendelkező gyerek, akibe jóval több szabadságvágy szorult, mint a testvéreibe, de mégiscsak megváltozott valami. Oviba jár, és nagyobbnak érzi magát. Már nem harcol szünet nélkül. És nekem sem kell annyira megfeszülnöm. Nyugodtabb lettem, és ez szemlátomást jót tesz neki. Mintha ördögi körből szabadultunk volna ki.
És egyszeriben feltámadnak bennem a gyengéd érzelmek is. Például amikor elnézem, milyen gondosan ülteti körbe a babáit a babauzsonnához.
Most már úgy gondolom, mindig is jelen volt valahol ez a szeretet, csak betakarták a számomra nagyon megerőltető mindennapok. A kimerültségtől vak és süket lettem, nem vettem észre azokat az apró, csodálatos pillanatokat, amelyekkel gyerekeink ajándékoznak meg minket.
Kérdések a szeretetről
Túlzásba lehet vinni a szülői szeretetet?
Az őszinte, mélyről fakadó szeretetből soha nem elég. Ám a kevés is sok abból a bekebelező, külsőségekben megnyilvánuló érzelgősségből, amellyel némely szülő zaklatja a gyereket. Jobb, ha hozzászokunk ahhoz a gondolathoz, hogy gyerekünk egyre inkább leválik rólunk, vegyük észre és tartsuk tiszteletben, ha önállósodni akar, ha valamit nélkülünk szeretne megcsinálni, ha egyedül szeretne játszani. A legjobb vezérelv: a szülői szeretet mindent megtesz azért, hogy a szeretett lény egyszer önálló legyen és el tudja engedni őt. Együtt kell élnünk ezzel az ellentmondással.
Mit tegyen, aki úgy érzi, nem szereti eléggé a gyerekét?
Talán csak félreértés lapul az ilyen félelmek mögött. Egyes szülők azt hiszik, a szeretet mindig szép, kellemes, szívet melengető érzés. Korántsem. A szeretet sokszor megerőltető. Különösen azért, mert hajlamosak vagyunk saját lelki problémáinkat azokra az emberekre vetíteni, akiket szeretünk. Akik közömbösek számunkra, azokat békén hagyjuk.
Néha a körülmények sem kedveznek, van, amikor az ember idegeire mennek a gyerekek. Vannak szülők, akiknek ellenséges környezetben kell helytállniuk. Fontos tudni azonban, hogy a nehéz periódusokban sem huny ki teljesen a szeretet. Csak háttérbe szorul. Gyakran elég némi megrázkódtatás, és máris előbukkan. Betegség vagy egy fájdalmas baleset hatására például az idegennek érzett gyerek iránt is felélednek az érzelmek.
Honnan tudja, hogy szeretem?
Kisgyerekként még nem tudja, hanem érzi. Szeretetünket a legtermészetesebb módon érintésekkel mutathatjuk ki: összebújunk, megszoptatjuk, csiklandozzuk, masszírozzuk, egy ágyba bújunk vele. Ezzel azt az érzelmi melegséget adjuk át, amelyre szüksége van a fejlődéshez. Ha a szülők nagyon tartózkodóak, és nem részesítik gyereküket elegendő testi kapcsolatban, érzelmi hiányállapot alakul ki nála.
Sehol nincs leírva, naponta hány puszira, milyen szoros ölelésre van szüksége a gyereknek, sem az, hogy a repülőzés vagy a feldobálás jobb-e az egyévesnek. Csak egyvalami parancsolhat megálljt: ha gyerekünk értésünkre adja, elege van. Ilyenkor el kell fogadnunk jelzéseit.
Gyökerek és szárnyak
Egy bölcs mondás szerint a gyerekeknek először gyökerekre, később szárnyakra van szükségük. Gyökeret eresztenek, amikor biztonságban érzik magukat nálunk, a szárnybontogatáshoz pedig némi szülői biztatás is elkél.
Ezt tesszük, amikor
– hagyjuk, hogy kétévesünk irányítson játék és séta közben;
– hagyjuk, hogy háromévesünk a frissen meghódított mászókáról egyedül másszon le;
– lemaradunk, és megengedjük ötévesünknek, hogy az oviba vezető út utolsó, forgalommentes szakaszát egyedül tegye meg.
Így mutatjuk ki a szeretetünket
– pontosan megyünk érte az oviba;
– egy rövidke szakaszra is bekötjük a biztonsági övét;
– félretesszük az újságot, ha kérdez valamit tőlünk;
– nem veszünk meg mindent, valahányszor kunyerál;
– megvigasztaljuk őt, miután leesett, pedig előtte vagy ötször figyelmeztettük;
– számára is jó elhelyezésről gondoskodunk, amikor visszamegyünk dolgozni;
– nem éreztetjük csemeténkkel, hogy rosszkedvünk van;
– nem sértődünk meg rá;
– nem tartunk vele haragot.
Kapcsolódó cikkeink:
- Legjobb fejlesztés 6. – Nyissunk a világra!
- Legjobb fejlesztés 3. – Csak lazán!
- Hogyan fejleszd a gyerekedet? – Légy hű magadhoz!
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
