Szülő, gondviselő, anya, apa, „jó anya”, rossz anya”, „elég jó” anya, kiváló szülő, professzionális szülő – sorolhatjuk a gyermeknevelési kompetenciaskála állomásait. Egy nevelőszülőnek meg kell próbálnia a valószínűleg nem létező „professzionális” szülőnek lennie. A Kecskeméten élő Varga Károlyné Marika végzett pedagógusként immár negyvenegy gyermek „anyukája”, akiket rövidebb-hosszabb ideig Karcsival, a férjével együtt neveltek. Ők már mindannyian kialakították a maguk kis zugát a szívükben, de még mindig akad ott hely…
–Látod, mennyi orchideám van? Mind a gyerekeimtől vannak, ilyen-olyan alkalmakra. Majdnem mindig virágzik az összes. Csak a múltkor… szóval megsirattam egy virágomat, amit az egyik kicsimtől kaptam, mert egyszerűen nem tudtam életben tartani, bárhogy áztattam, spricceltem, simogattam – sóhajt Marika. Kicsit úgy érzem, ezek a virágok képzeletbeli szálakkal kötnek kislányokhoz és kisfiúkhoz, biztos furán hangzik.
Közben leülök a vajszínű ebédlőszékre, melynek makulátlan tiszta hátulján golyóstollal készült gyerekrajz virít. – Ó, nemcsak itt van rajz, nézd, a falon is kipróbálta tudását a mi kis szeleburdi szöszi angyalkánk! Majd mesélek róla, mert nem véletlen, hogy ezeket a rajzokat, írásokat nem súroljuk le.
Különféle élethelyzetek, történetek vezetnek ahhoz, hogy valaki nevelőszülővé váljon. A Varga családban már három fiúgyermek is cseperedett, de vágytak nagyon egy kislányra is. Ám a természet másképp döntött. Ekkor született meg bennük az elhatározás; mi lenne, ha örökbe fogadnának egy kislányt? Hiszen kicsattannak az energiától, egészségesek, szép házuk is van.
– A legidősebb fiam tizenhárom, a középső hat-, a legkisebb pedig hároméves volt ekkor. Építkeztünk, és már a fejünkben volt akkor is, hogy szeretnénk több gyermeket, szóval figyeltünk a szobaszámra. A férjem egyik bátyja már nevelőszülő volt, és a kicsiket látni, beszélgetni velük szívszorító volt. Akkor éreztem meg, milyen szerencsések az én gyerekeim, hogy családba születhettek! Amikor már teljesen rendben volt a házunk, jelentkeztünk nevelőszülő-jelöltnek. El kell végezni egy képzést, amin meglepődtünk, hiszen mi szülők voltunk, azt hittük, pont eleget tudunk. De ma már azt mondom, nagyon hasznos volt az a képzés. Arra sarkallt, hogy még tovább fejlesszem magam; azóta is egyfolytában tanulok. Többnyire azt látom magam körül, hogy ösztönből vagyunk szülők. Ki így, ki úgy…
Befejeződtek a képzések, meglett a minősítés: a zöld jelzés a feladathoz. Az évek során sokszor érkezett a Varga családba csecsemőként egy-egy újabb családtag, néha a kórházból egyenesen, máskor családból, ahol nem megfelelően gondoskodtak róla. – Megesett, hogy a Gyermekfalu portájáról szóltak, hogy van itt egy csecsemő, aki nagyon sír, kellene egy kis tápszer. Míg kiszaladtam érte, Karcsi már keverte is az ennivalót. Egy rongyokba csomagolt baba volt, akit először megetettünk, mert annyira sírt, de nem hagyta abba. Elkezdtük átpelenkázni, és akkor derült ki, hogy telis-tele sebek borítják a testét… Sok-sok történet, megannyi élet, akiket később – felnőttként – látva mindig bepárásodik a szemünk. Vagy amikor az anyukát kisbabával a hasában bántalmazta a férje, és amikor megszületett, súlyos epilepsziás volt. Szerencsére, mivel időközben megszűnt a bántalmazó kapcsolata, három hét múlva hazaadhattam őt az anyukájának. De olyan is volt, hogy szenteste hívott a főnököm. Megfőztél, megvacsoráztatok? Mondtam, igen, miért? Csak mert lenne itt három gyerek, akikért el kellene jönni. Az egyik legszebb karácsonyi ajándékom volt, hogy újabb három életről gondoskodhatok.
Vajon mennyire stabil házasság és családi háttér kell ahhoz, hogy jó nevelőszülővé válhasson valaki? Egymást támogatva az eredeti család egy folyton mozgásban lévő, aktuális örömökkel, bánatokkal és napi gondokkal küzdő egységgé kovácsolódik. Ahhoz, hogy mindennel megbirkózzanak, szükség van folyamatos lelki és fizikai támogatásra. – A mi nevelőszülői hálózatunkban az SOS Gyermekfalvaknál nagyon sok segítséget kapunk. Életkori szakaszokhoz kötött képzéseink vannak, de az elengedési folyamatról is létezik tanfolyam. Tanultunk a sok gyermeket érintő autizmusról, ADHD-ról, de akár a drogprevenció is a témák között van azért, hogy a traumák feldolgozásában is képesek legyünk hathatósan támaszt nyújtani. Ezt úgy hívják: traumatudatos szülő. Szükség van rá, hiszen a legtöbb kicsi olyan környezetből érkezik, amely sérülésekkel járt. Tulajdonképp közel tizennyolc évet annak a kutatásával töltöttem, hogy miért is mások a mi gyerekeink? Miért nehezebb az ő beillesztésük a társadalomba? Milyen nehézségekkel érkeznek erre a világra? Sokan már a pocakban is traumákat szenvednek el, sokszor olyanokat, amelyeket mások csak filmeken látnak.
Marika azt mondja, amikor befogadnak egy gyermeket, az a legfontosabb, hogy el tudják fogadni őt minden problémájával együtt. – Igyekezzünk segíteni neki felfejlődni, utolérni a kortársait, mert általában sok lemaradással érkeznek. Van, aki bezárkózik, van, aki nem hajlandó enni. Nem úgy kell elképzelni, hogy sírnak és toporzékolnak. Attól, hogy a helyzetük nem volt jó a szakemberek megítélése szerint, mégiscsak az az igazi családjuk, és ez a hiány kiszakad belőlük. Attól, hogy itt mindenük meglesz, nem feltétlenül lesznek azonnal boldogok. Nekünk abban van a nagy feladatunk, hogy segítsünk feldolgozni az ő traumáikat, beilleszkedni ebbe a családba, megismertetni őket a napirendünkkel, az elvárásainkkal.
Ki lehet nevelőszülő?
- Büntetlen előéletű férfi vagy nő, családi állapottól függetlenül
- életévét betöltötte
- A gondozott gyermeknél legalább 18 évvel és legfeljebb 50 évvel idősebb
- Bérelt vagy saját tulajdonú lakásában él (bérelt ingatlan esetén hozzájárulást kell kérni a tulajdonostól)
- Gyerekenként legalább 6 nm területű szoba áll rendelkezésre az ingatlanban
- Elvégzi a 60 órás nevelőszülő tanfolyamot
A köztudatban sokszor keveredik az örökbefogadás és a nevelőszülőség fogalma. – Az elején még én sem tudtam, hogy ezek pontosan mit is jelentenek. Úgy láttuk, hogy az örökbefogadás egy kemény és hosszú procedúra, és nem is az a célja, amit mi szerettünk volna. Nekünk hatalmas öröm az, hogy születhetett három saját, egészséges gyermekünk, így arra jutottunk, hogy nem vesszük el a lehetőséget azoktól, akik éveket várakoznak, hogy gyermeket fogadhassanak örökbe. Ma már jól tudjuk, ilyen ez, hiszen mióta nevelőszülők vagyunk, már tizenötödször történik meg, hogy átsegítünk örökbefogadó szülőkhöz egy általunk gondozott kisgyermeket. Átgondozni, átszeretgetni abba a másik puha, gondoskodó fészekbe.
Egy nevelőszülő – azon kívül, hogy a gondozására bízottakról a lehető legjobb tudása, szándéka szerint gondoskodik – a gyermek családjával is tartja a kapcsolatot. – Ha olyan babát hozunk haza kórházból, akiről lemondott a szülő már születése után, akkor tudjuk, hogy örökbe adható a kicsi. Ilyenkor pár hét, vagy hónap múlva el kell búcsúznunk egymástól. De olyan is van, amikor hazahoztunk csecsemőket, és akár két-három évig nagyon szépen látogatja a szülő, aztán egyszer csak eltűnik. Legtöbbször azonban – szimbolikusan persze – rokonaivá is válunk ezeknek a vér szerinti családoknak. Hiszen a gyermek miatt szoros együttműködés alakul ki közöttünk. A nevelőszülő mindent megtesz azért, hogy egy jól működő kapcsolat alakuljon ki, hiszen elsődleges célunk, hogy hazagondozzuk azt a kisgyermeket.
Milyen juttatásai vannak egy nevelőszülőnek?
- A nevelőszülői jogviszony foglalkoztatásnak minősül.
- A nevelőszülő jogosult társadalombiztosítási ellátásra, nyugdíjszámításnál évei figyelembe vehetők.
- A nevelőszülő alapdíja havonta 69.600 Ft. Kiegészítő díja gyermekenként 46.400 Ft.
- Ellátmány a gyermekek után: 53.500 Ft (különleges szükségletű gyermek után: 62.400 Ft).
- január 1-jétől a nevelőszülőnél elhelyezett 2 év alatti gyermek után GYED-et vehet igénybe.
- Az SOS Gyermekfalvaknál egyedülálló módon 13. havi fizetés és belső elismerési rendszer is létezik további lehetséges juttatásokkal.
Aki a pénzkereset miatt, csupán a biztos állás reményében választja a nevelőszülőséget, az sok szempontot figyelmen kívül hagy. Marikáról olyan elhivatottság sugárzik, amit valószínűleg lehetetlen megfizetni. Ki gondolná, hogy adott pillanatban oroszlánként küzd egy-egy gondozottjáért? – Elkezdtem mesélni a csodálatos kislányunk történetét, aki összerajzolta a széket, amin ülsz. Nagycsoportos óvodásként a pedagógiai szakszolgálat vizsgálata alapján szegregálni szándékozták, mint értelmi sérültet egy ennek megfelelő intézménybe. Én akkor nagyon-nagyon büszkén – merthogy éppen akkor végeztem a főiskolán egy olyan kurzust, ami a sajátos nevelési igényről szólt – megkérdőjeleztem ezt a vizsgálati eredményt. A hivatalban ülő hölgynek, aki éppen megírta volna a javaslatot, megállt a toll a kezében, mikor azt mondtam, hogy ne merje leírni. Utána persze gondolkoztam, hogy hoppá, én megfenyegettem egy szakembert… Gyorsan felhívtam a gyermekvédelmi gyámot, elmondtam neki a helyzetet és az álláspontomat. Hogy ezt a kislányt mi nem lefelé fogjuk nyomni, hanem felfele fogjuk tolni! Tudom, hogy több van benne annál, mint amit itt most ebben az egy órában megállapít róla egy pillanatnyi állapotot rögzítő szakértő. Hosszú a történet, de magánfejlesztésekre jártunk, és itthon is rengeteget foglalkoztam vele. Ma már ír, olvas, úszni és táncolni jár. Minden percét le kell kötnünk, de sikerült! Utolérte a kortársait, és hallatlanul büszkék vagyunk rá! A széken és falon az ő első íráspróbálkozásai vannak. Ott is maradnak.
Szerző: Keszán-Dopita Tünde
Fotók: Fülöp Máté
Kapcsolódó cikkek
