Múlt héten bejárta a magyar sajtót és mi is megírtuk, hogy rendőrségi nyomozás indult Budakeszin, mert valaki(k) gyereket akart(ak) magával vinni. A hírt maga a polgármester posztolta, a rendőrségi nyomozásról is ő írt, sőt, az esetről tájékoztatás jelent meg a budakeszi német önkormányzat oldalán is, lemondták a város Márton-napra tervezett rendezvényét, a hír tehát súlyosnak és igaznak tűnt. Később a rendőrség cáfolta, hogy bármilyen emberrablási kísérlet történt volna, közleményükben azt írták, hogy egy anya tett bejelentést arról, hogy egy ismeretlen férfi el akarta vinni a gyermekét az óvoda udvaráról. Mint kiderült, egy férfi valóban érkezett egy kisfiúért az óvodába, ám rossz csoportban kereste először. Mivel az abba járó, azonos keresztnevű gyermek nem volt jelen, ezért a férfi elment addig a csoportig, ahol megtalálta az általa keresett kisfiút, majd a szülők előzetes hozzájárulásával elvitte mozgásfejlesztésre. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság arra kért mindenkit, hogy felelősségteljesen használja a közösségi médiát, mert az ellenőrizetlen, torz információk továbbítása félrevezető, és alaptalanul okozhat pánikot.
Gyerekrablás óvodából?
Olyan eset, hogy kisgyereket intézményből valaki elrabolt volna, tudomásunk szerint még soha nem történt Magyarországon. Mégis – ha kis gyanakvással is talán – elsőre elhisszük, hogy ilyesmi előfordulhat. Pedig elméletben az óvodákba, bölcsődékbe természetesen nem mehet be bárki. Egy korábbi cikkünkben már foglalkoztunk azzal a kérdéssel, hogy szabad ki-és bejárás van-e a gyermekintézményekben: akkor átnéztük egy sor intézmény házirendjét, egytől egyik az összesben hangsúlyozva volt, hogy a kapukat zárni kell, és erre nagyon oda kell figyelni minden szülőnek és pedagógusnak. Ám a gyakorlat sokszor más: elég csak kipróbálni, meddig jutunk kísérletképpen. Más persze bemenni a kapun, és más távozni egy gyerekkel – utóbbi hajmeresztő lenne, hiszen írásban kell nyilatkozniuk a szülőknek arról, kinek van joga elvinni a kicsiket, és az óvópedagógusok sem adják oda bemondásra a gyerekeket egy általuk soha nem látott személynek.
Évente több mintkétezer gyerek távozik ismeretlen helyre Magyarországon, ez hatalmas szám, egy is sok lenne. Harminc százalékuk azonban huszonnégy órán belül megkerül, a következő harmad egy héten belül, harmincöt százalék pedig egy hónapon belül – hiszen többségük maga indul el, vagy épp félreértés történik. De ebbe a kategóriába kerülnek a gyermekotthonból igazolatlanul távozók is. Öt százalékuk azonban sajnos kilencven napon túl sem lesz meg, őket tekintjük eltűnt személyeknek. A legalább kilencven napja eltűnt gyerekek esete mögött is sokszor az elvált szülők elmérgesedett viszonya áll, amikor a gyereket az egyik szülő külföldre viszi – erről Oláh-Paulon László, az ORFK Bűnmegelőzési Osztályának vezetője beszélt korábban az Infostartnak. Hangsúlyozzuk: egy gyerek eltűnése is sok, fájdalmas, felfoghatatlan tragédia, de azért érdemes tudni, hogy valójában sokkal kevesebb gyerek tűnik el nyomtalanul, mint amennyit a fenti számokból gondolnánk. Nem véletlenül járta be a világsajtót Madeleine McCann eltűnésének esete is, mert – szerencsére – igen ritka, hogy egy gyermeket csak úgy elvigyenek egy üdülő apartmanjából, mialatt a testvéreivel egy szobában alszik, a szülei pedig tőlük néhány száz méterre vacsoráznak.
Magyarországon rendkívül ritka a bizonyított gyerekrablás (tehát amikor nem rokon vagy elvált szülő viszi el a gyereket, hanem vadidegen), utoljára 1995-ben történt ilyen eset egy tizennégy éves lánnyal – váltságdíjat követeltek érte vállalkozó apjától. Az elkövetőkről kiderült, hogy ismerték az apát, neki dolgoztak korábban. A lányt végül elengedték, így szerencsésen végződött a történet. Amikor felbukkan egy-egy gyerekrablásról szóló hír, érdekes módon azonnal megjelennek hasonló sztorik, kommentekben most is olvasható volt, hogy például valaki tudni vélte, hogy a szülők akadályozták meg a gyerekrablást, valaki más pedig azt írta, hogy egy férfi több óvodát is felkeresett, tehát olybá tűnt, gyerekekre “vadászik”. Ilyen a híresztelés (és az ember) természete. De a múlt heti budakeszi történet arra is felhívja a figyelmünket, hogy attól, hogy több megszólaló is van, nem biztos, hogy hitelesebb a hír, valós a fenyegetés, még akkor sem, ha köztiszteletben álló, magas pozícióban lévő vezető posztolja tényként a hírt.
Féljünk vagy megijedjünk?
Mindezzel természetesen nem azt szeretnénk sugallni, hogy vegyük félvállról a gyerekek biztonságát, sőt… Fontos, hogy ha a gyerekeinket másokra, iskolára, óvodára, táborra bízzuk, akkor biztonságban tudjuk őket, és ennek érdekében mi magunk is mindent megtegyünk; az összes erre vonatkozó szabályt betartsuk és betartassuk. Azzal, hogy kinyílt a világ, rengeteg a információ és tudás mellett bizony a borzalmak is eljutnak hozzánk, akár a világ másik végéből is szinte pillanatok alatt. Ez pedig gyanakvóvá tesz mindannyiunkat, különösen akkor, ha a gyerekeinkről, az ő biztonságukról van szó.
Kapcsolódó cikkek
