„Nézze, itt éppen vajúdunk. Nikolett, jöhet egy fotós? Biztos? No, jöjjön!”
Alig egy órája beszéltük át a szerkesztőmmel, hogyan lehet és érdemes etikusan fotózni egy szülészeten: engedélyt kérve, kíméletesen, intimszférákba nem behatolva, különös tekintettel a kiszolgáltatott, vajúdó anyákra. Ehhez képest alig szerencsétlenkedtem magamra a lábzsákot és az egyszer használatos köpenyt, már integetnek is a szülésznők, hogy menjek csak bátran a szülőszobába.
Fotó: Neményi Márton
Nikolett hősiesen küzd, a fájdalmak közt már alig van szünet, szívszorító, ahogy így is mosolyog a fényképező láttán. „Volt némi komplikáció, nem volt magzatvíz, meg kellett indítani a szülést, de egyelőre minden rendben” – magyarázza a rezidens, dolguk most éppen nincs, megfigyelnek, a természet végzi a többit. Nikolett párját is megkérdezzük, rendben van-e a fotó, „ha neki oké, nekem is oké”, mondja, majd mögé áll, támogatja, kezét a hátára teszi, együtt rándul az arcuk, ha jön a fájás, teljes az empátia.
Fotó: Neményi Márton
Most éppen két várandós nő vajúdik az osztályon, egyébként lassú, nyugodt napjuk van, a szülészeten nincs „karácsonyi őrület”. Ez persze nem jelent semmit. „Teljesen kiszámíthatatlan az élet. Lehet, hogy pár óra és négyen lesznek, lehet, hogy két napig senki.” Ezt már Gyarmati Béla, a Budapesti Uzsoki Utcai Kórház osztályvezető főorvosa meséli. Harminckét éve dolgozik itt megszakítás nélkül, tizenkét éve osztályvezető, végignézte az egészségügy – ahogy ő fogalmaz diplomatikusan – átalakítását. „Jóval több a fiatal kolléga, mint korábban, az idősebbek másfelé tendáltak. Sokan még szakvizsga előtt állnak, az idősebbek közül pedig többen részmunkaidősként maradtak; nélkülük működésképtelen lenne a rendszer.” Mint sok más intézmény, az Uzsoki szülészete is szakorvoshiánnyal küzd: „a már tapasztalattal rendelkező korosztály bizony máshol keresi a boldogulást.” Minden feladatot ellátnak így is, annak pedig, hogy átrendeződtek a viszonyok, azért pozitív hozadéka is van. „Aki maradt, mind optimista szemléletű, vidám, dolgozni szerető, a szakma iránt elkötelezett fiatal. Emiatt is nagyon szeretek bejárni.”
Segít a technológia is: Gyarmati doktor látta, ahogy a teljes eszközparkot lecserélik, megjelennek az ultrahang-készülékek, a modern műtéti eszközök, illetve bevezették az egyszerűbb, de a szülést megkönnyítő „trükköket”, mint a bordásfal és a tágas fürdőkád. Ez utóbbi hihetetlenül népszerű, egy ponton szinte minden anya igénybe veszi, a személyzet a lelkemre köti, hogy mutassam meg.
Azaz csak majdnem volt teljes a technológiai forradalom. Az újszülöttek, miután – természetes, hüvelyi szülés esetén – két órát töltöttek az anya mellkasán, elindulnak a kötelező körre: hallás- és egyéb vizsgálatok, általános állapotfelmérés, a súlyukat azonban a hetvenes évekből ismerős mérlegeken mérik, sebaj, pontos, megbízható céleszközök ezek, „retrósnak retrósak, az igaz”, jegyzi meg egy nővér.
Fotó: Neményi Márton
Apropó, természetes szülés. „Országszerte évről évre egyre kevesebb császármetszést végeznek, nálunk az arány ehhez képest is jelentősen csökkent” – folytatja a főorvos. „Részben a szakmai elkötelezettség miatt, de a munkarend átszervezése is szerepet játszott.” Nem arról van szó, hogy korábban „biztos, ami biztos” alapon, szükségtelenül császározták volna az anyákat, de tény, hogy több volt a rutinszerű beavatkozás: ha egy nő korábban császárral szült, nagyobb eséllyel így jött világra a második-harmadik gyereke is. „Utólag persze nehéz vitatni, hogy ki miért hozott meg egy-egy döntést. Arról nem is beszélve, hogy ha vita van egy-egy szülés körül, rögtön az az első kérdésük, miért nem császároztunk, hiszen lehet, hogy más lett volna a végeredmény. Ilyen jogi körülmények közt dolgozunk, ezzel nincs mit tenni.”
Magyarországon így is több császárt végeznek az európai átlaghoz képest, „visszatérő téma ez, foglalkozni kell vele”. Az Uzsokiban csak komoly megfontolás után döntenek a beavatkozás mellett, egyébként a természetes szülést támogatják.
Klaudia is császárral szült; lábadozás közben, mesél, miután kétnapos fiát hallásvizsgálatra vitték. (Az eredményt nem vártuk meg, de a hangja rendben van, az biztos.) Párjával a folyamatos konzultációktól a szülésfelkészítő tanfolyamokig igyekeztek bebiztosítani magukat, de mégis így alakult; senki sem tehet róla. A fóliára emlékszik, amely elválasztotta őt a történésektől, fiát csak ezen keresztül látta a születés pillanatában, de most már minden rendben.
Fotó: Neményi Márton
„Borzasztó volt, ezeket a fájdalmakat senkinek nem kívánom.” Tímeának is fia született, első gyerek. Nem készült különösebben, a természetre bízta a terhességet és a szülést, igaza volt, természetes úton, komplikációmentesen jött világra a kicsi. Amikor ott jártunk, már boldogan hajolt a bölcsőre, azt azért kérte, hogy az arcát ne mutassuk.
Fotó: Neményi Márton
„Népszerű az osztály, nagy az érdeklődés, ezt elismerésnek vesszük” – folytatja a főorvos. „Hivatalból nem veszünk részt a közösségi médiában, de érezzük a kommentek, posztok hatását: sok területileg nem ide tartozó anya érkezik, mi pedig kapacitástól függően fogadjuk őket, ha a vezetőség jóváhagyja a befogadó nyilatkozatot.”
Ha már közösségi média: az Uzsokiban is érzik a változást, egyre több – valódi vagy fals – információval felvértezett, öntudatos kismama érkezik, az online információáramlásnak azonban két oldala van. „Az egészségtudatos gondolkodásra nevelést az általános iskolában, vagy még előbb kellene elkezdeni, de más a választott életmód, és más az, amikor szakmai kérdésekben kell dönteni. Nagyon jó, ha az ember sportol, jól táplálkozik, szűrővizsgálatokra jár. Az is érthető, ha támogatást, biztos hátteret szeretnének a szüléshez, és ezért az internethez fordulnak, ahol léteznek hiteles és nem hiteles források is. Sok múlik azon, mennyire veszi készpénznek az ember az első keresési eredményt. Ilyen a világ, ezzel számolni kell; nagy felelősség véleményt megosztani, azt tényként előadni az interneten. Mindent, ami hiteles, tárt karokkal fogadunk, de a szenzációs, sok reflexiót kiváltó, nagy érzelmeket kavaró, de a szakmai meggyőződésünknek nem megfelelő megnyilatkozásokat nagyon nehéz cáfolni. Így mindenkinek az egyéni felelőssége, hogy mit fogad el tényként.”
Fotó: Neményi Márton
Ezért fontos szülésfelkészítőre járni, és járnak is. Az osztály évtizedek óta dolgozik klinikai szakpszichológussal, és több pszichológus is dolgozik itt, többen más munkakörben is. Az orvosok, szülészek is hálásak nekik, a szakpszichológus szervezi a felkészítő előadásokat: „igyekszünk optimalizálni, hogy mindenki beférjen, de a legnagyobb előadó is rendszeresen dugig telik”. Megszólal ilyenkor szülész-nőgyógyász, neonatológus, és mivel az ismeretek is folyamatosan újulnak és minden szülés (és minden gyerek) más, nem csak első szülés előtt ajánlják. „Az első várandósság a legnagyobb ugrás az ismeretlenbe, de minden szülő tanulhat valami újat.”
Gyarmati főorvos búcsúzóul a lelkemre köti, hogy hangsúlyozzam: a még itt dolgozó szakemberek viszik a hátukon az intézményt sokszor erejükön felül, önszorgalomból. A közösség ereje tartja egyben az osztályt – enélkül és nélkülük lehetetlen lenne a napi munka.
Kapcsolódó cikkek
