A szülők körében igen megosztónak számít a kérdés, hogy „jár-e” ajándék az óvónőknek, tanítóknak, tanároknak Pedagógusnap és/vagy az utolsó tanítási nap alkalmából.
A nemet hirdetők egy jelentős része úgy érzi, nincs köszönet abban, ahogy a pedagógusok bánnak a gyerekeikkel, ezért már magát a kérdést is furcsállják, hát még az ajándékozást… Sokan pedig azért nem érzik szükségét annak, hogy ajándékkal hálálják meg a pedagógusok munkáját, mert ők sem kapnak semmit a jól elvégzett feladataikért, például fodrászként, patikusként, felszolgálóként vagy buszvezetőként.
Hálás vagyok, és ki is mutatom
Én személy szerint azt a tábort erősítem, amelyik az igen mellett teszi le a voksát, több okból is. A kisfiam osztályát, az általános iskola alsó tagozatában nem megszokott módon hat tanítónő terelgeti, az én megítélésem szerint kivételesen nagy türelemmel, szeretettel és szakmai felkészültséggel. Emiatt végtelenül hálás vagyok nekik, amit ki is szoktam fejezni.
A célom egyáltalán nem az, hogy „bevágódjak” ezzel a pedagógusoknál, ha csak ennyin múlna, bőven osztályelső lehetne a gyerekem minden tantárgyból, de nem az.
Eleinte nem tudtam félvállról venni, hogy mit szól majd ehhez a többi szülő, de mostanra már cseppet sem érdekel. Egyebek közt azért nem, mert az osztály három év alatt nem jutott el odáig, hogy valamilyen „rendes ajándékkal” rukkoljon elő legalább az utolsó tanítási napra, ha már karácsonyra vagy épp Pedagógusnapra nem jön össze.
A forgatókönyv eddig minden évben az volt, hogy az évzáró előtti este felvetette valaki (aki soha nem a Szülői Munkaközösség vezetője volt…), hogy készültünk-e valamilyen ajándékkal a tanítóknak, ami nagy felbolydulást keltett.
Az addigra csaknem teljesen elfogyott osztálypénzből, vagy „majd holnap odaadjátok”-alapon páran gyorsan elugrottak a virágpiacra, és szereztek tanítónként egy-egy primulát műanyag kaspóban, amit aztán „jobb, mint a semmi”-stílusban a pedagógusok kezébe nyomtak a vakáció előtti végső búcsút megelőző ötödik percben. Nem könnyű megállapítani, hogy ez nekünk, szülőknek, vagy a szegény tanítóknak kínosabb-e…
Ennek fényében úgy gondolom, semmi okom a pironkodásra azért, mert már hetekkel korábban elkezdek gondolkodni azon, hogy mivel köszönjem meg a hat tanító munkáját, anélkül, hogy vagyonokat költenék (idén például fejenként kevesebb mint 3000 Ft-ból kijött), mégis emlékezetes meglepetést adva. Fontos szempont még az is, hogy ne akarjam berendezni a lakásukat és ne elcsépelt ajándék legyen, hanem valami kedves, frappáns, amiből aztán nem lesz porfogó vagy szemét.
Ti mondtátok: „Aki megérdemli, annak viszünk, aki nem, annak nem!”
Igazán kellemes meglepetés ért, amikor a napokban a Gyerekszoba-olvasókat is arról kérdeztük, hogy készülnek-e valamilyen ajándékkal a pedagógusoknak, és a túlnyomó többség igennel válaszolt. Rita az elsők között szólt hozzá a felvetett témához, és nem festett túl pozitív képet az aktuális helyzetről:
Amíg a gyerekeim általános és középiskolások voltak, figyeltem erre. Most, hogy tanárként dolgozom, max pár szülőtől kapunk köszönetet az egész iskolából.
Niki szintén gyerekekkel foglalkozik, és csak megerősíteni tudta, amit Rita írt: „Szinte senkitől nem kapunk mi már. Gyermekkoromban erre anyukám figyelt és vittem virágot a tanáraimnak.”
Klára egykori pedagógusként nem a szülők odafigyelését kevesli: „Jó olvasni a kommenteket, mint nyugdíjas tanító. Bárcsak a munkáltató is így gondolná!”
Mutatunk még néhányat az elgondolkodtató válaszok közül:
Nyitókép: Getty Images
Kapcsolódó cikkek
