Bagaméri Viki
Hol laktok? Ilyen lesz az idő felétek hétvégén!
Előre szólunk: nemcsak esernyőre, hanem melegebb kabátra is szükség lehet ezen a hétvégén!Különleges nevet választott gyermekének a várandós Rihanna
A sztárpár első gyermeke tavaly május 13-án látta meg a napvilágot, az anyuka pocakja pedig ismét szépen gömbölyödik.Az iskolában kellett újraéleszteni egy 13 éves gyereket Salgótarjánban
Miután sikerült visszahozni az életbe és stabilizálták az állapotát, mentőhelikopterrel szállították kórházba.Nem akart több gyereket, de imád terhes lenni, ezért béranyának állt a fiatal nő
Az első felkérést az Instagram-oldalán keresztül kapta Samantha, és azóta sem bánta meg, hogy igent mondtott.5 dolog, ami csak az egykék kiváltsága
Hiába szeretnénk, ezekben a dolgokban csak addig van része egy babának, amíg nem születik testvére. A nála kisebbek sem feltétlenül csak hírből ismerik, de az garantált, hogy jóval kevesebbszer jut nekik az egykék kiváltságaiból.Ebben az 5 dologban rejlik egy Kos jegyű anyuka szuperereje
Egy Kos anyuka tele van életörömmel, elszántsággal és energiával, amit elsősorban a Marsnak köszönhet. A gyerekek mellett szükség is van erre a lendületre és fáradhatatlanságra, amihez jól jön a spontaneitás és a játékosság.Ezt a 6 dolgot imádják a babák, amíg az anyukájuk hasában vannak
Csupa olyan tevékenység, ami az anyukát is boldoggá teszi!SNI-s gyerek jönne a táborba? Köszönjük, de inkább ne!
Sok szempontból új időszámítás kezdődik a családok életében, amikor véget ér a tanév, és beindul a táborszezon.Ha tehetné, plasztikáztatná 3 hetes babája orrát egy anyuka, mert olyan, mint a férjéé
Ha hiszed, ha nem, van olyan szülő, aki nem látja szépnek a kisbabáját. De ez azért tényleg túlzás!Sikerre született, aki ezt a lánynevet viseli, mégis alig kapják a mai gyerekek
Volt idő, amikor kétféleképpen is bejutott a Top100-ba, ma viszont csak elvétve találni ilyen névre hallgató kislányokat.Van visszaút? Így lehet megváltoztatni egy gyerek nevét Magyarországon
Jóval kevesebben beszélnek róla, mint ahányan úgy érzik, mégsem jó a gyereküknek választott név. Ha te is ebben a cipőben jársz, most megtudhatod, hogyan hozhatod helyre a dolgot.Anyák napja – Mesés fotók a múltból
Az Anyák napját a világon mindenhol megünneplik, az azonban eltér, ki mikor köszönti az édesanyákat. Nálunk május első vasárnapján bevett szokás, de nincs ez így mindenütt!Csodás könyveket írt a gyerekeknek, pedig szívszorító élete volt a Gőgös Gúnár Gedeon szerzőjének
Varga Katalin lírában és prózában is maradandót alkotott, meséinek, verseinek révén generációk ismerkedtek meg játékos keretek között az olvasás varázslatával és a nyelvtan játékosságával.Müller Attila: „A feleségemtől és a kutyusunktól gyerek nélkül is megkapom a család-érzést”
Eredetileg tanárnak készült és mint mondja, szereti a gyerekeket, sajátot mégsem szeretne sem ő, sem a szerelme. Azt sem rejtette véka alá, hogy miért.Ha vettél ilyen sajtos, köményes tallért, ne fogyasszátok el!
Nem jelölt gluténtartalom miatt hívnak vissza több gluténmentes terméket, a Nébih arra kéri a gluténérzékeny vásárlókat, hogy ne egyék meg a tallérokat.