
Gyerekszoba.hu
4 híresség, aki 40 év felett lett anyuka
Sokan vagyunk, akik a negyedik X-en túl éljük át az anyaság csodáját. A hírességek között is akadnak olyanok, akik 40 éves koruk után vállalták be az első babát, és nem is álltak meg ennyinél.
Tévében látott trükkel mentette meg kishúgát a fulladástól egy kisfiú
A 8 éves kisfiú egy gyerekeknek szóló tévéműsorból tanulta meg a technikát, amellyel megmentette kishúga életét.
“Mindig az én pici fiam leszel”
Legyen fiúnk vagy lányunk, néha felsóhajtunk: bár sose nőnének fel! Pedig ők nem a mi tulajdonaink, útjukra kell engedni őket. Az első közös évek azonban mindig megmaradnak nekünk - erről ír egy fiús édesanya nyílt levelében.
Az EJEB elutasította a gyermekeik kötelező beoltását megtagadó szülők keresetét
Az Emberi Jogok Európai Bírósága elutasította több csehországi szülő keresetét, akik azért fordultak a strasbourgi testülethez, mert pénzbírsággal sújtották őket gyerekeik kötelező oltásainak megtagadása miatt, és az ovik megtagadták a felvételüket.
A fülzúgás is lehet a hosszú-COVID tünete
Hosszú-COVID-ról beszélünk, ha a koronavírus-fertőzés tünetei hat hétnél tovább tartanak.
Csaknem hatvanévesen szült egy asszony, de nem ő a csúcstartó
Régebben extrémnek számított az, aki negyven felett szült. Ma akadnak ötven, hatvan, sőt hetven évesnél idősebb várandósok is...
Kismamák osztották meg, milyen meglepő terhességi tüneteket tapasztaltak
Émelygés, hányás, késő esti éhség. Néhány a terhesség tipikus tünetei közül. Néhány édesanya azonban sokkal meglepőbbeket is tapasztalt ezeknél.
Fantomsírás: ezért szoktak az anyák babasírást hallucinálni
Hogy miért hallják az anyák babájuk hangját akkor is, ha békésen alszik? Bizony, agyunk néha furcsa dolgokra képes a fokozott utódfókusz miatt.
Mi, nők itt vagyunk – üzeni a megújult Nők Lapja
A külsőleg és tartalmilag is megújuló Nők Lapja huszonegy nőnek tette fel a kérdést, milyen 2021-ben nőnek lenni Magyarországon.
Farfekvésű a babád? Így lehet megfordítani
"Farfekvésű a babája" - szól az a mondat, amit senki nem hall szívesen. De azért ez nem a világvége, sőt, az így induló babák többsége végül "szabályosan" születik.
Videó: így változik a női test a terhesség alatt
Milyen nagy horderejű változások zajlanak a női testben a várandósság során? Nézzük részletesen!
Dolgok, amiket ne mondj egy egyedülálló szülőnek
Akár ha tanácsnak is szánjuk, vagy a jó szándék vezérel is minket, a következő mondatokat jobb kerülni.
Mikor kóros a dagadás a terhesség alatt?
A terhesség alatt kellemetlen tünetek egyike a vizesedés, a végtagok puffadása, a bőr feszülése. Mi az oka és mikor kóros ez az állapot?
Mit lehet arra válaszolni, hogy miért akarunk gyereket?
Mitől család egy család? Megnéztük az Anyáim története c. dokumentumfilmet és kiderült.
Mit kennek magukra a hírességek striák ellen?
Terhességi csíkok, striák! Akár akarjuk, akár nem, a várandósság 9 hónapja alatt nagy valószínűséggel megjelennek. A fórumok tele vannak tipikus, "ez tuti beválik" házi praktikákkal, de mire esküdnek a sztárok?