
Gyerekszoba.hu
Karrier helyett most már anya szeretnék lenni
Amit szerettem volna, megtettem. Amit el akartam érni, elértem. Vagyis majdnem mindent. Mert gyermekem még nincs. A munkám mellett bakteriális hüvelyfertőzések voltak az állandó társaim. És a biológiai órám fülsüketítőn ketyeg...
Az út szélén szülte meg a babáját egy nő, miközben a többi gyereke az autóban várakozott
Azt hinnénk, hogy ilyen csak a nagyon eltúlzott filmekben van, pedig ez az eset tényleg megtörtént.
Várandósan duplán számít
Miért mesélek el egy ezeréves történetet, ami Klárival kapcsolatos? Mert örök hálával tartozom neki. Így, a 3. gyermekemmel a szívem alatt a minap eszembe jutott, hogy mindez a boldogság talán nem lenne, ha nincs ő.
5 bántó mondat, amit ne mondj egy többgyermekes anyának
Vannak, akik nem fogják vissza magukat és talán bele sem gondolnak ilyenkor, hogy miről is beszélnek
5 dolog, amit senki nem mond el az újszülöttekről
Amikor babát várunk, sok-sok intelmet és jótanácsot kapunk. Egy részük aztán semmit nem ér a valóságban, mert persze a mi babánk pont mindent teljesen másként csinál majd...
Anyapercek podcast: Dániel Andrással beszélgettünk
Pofánka, Fityirc, Bélabá, Kicsibácsi, Kicsinéni, a nyúlformájú kutya... - Vajon hogy születnek a sokak számára kedves figurák, rajzok és történetek? Milyen meséket olvasott előszeretettel a gyerekeinek? Mit várhatunk még Kufli-fronton?
Miért nem szeretik a babák a füvet?
Két dolgot tudunk biztosan: az egyik, hogy a babák nem szeretik a füvet, a másik pedig, hogy az emberek imádnak olyan videókat nézni, amikor a baba először érintkezik a fűvel.
Inkontinencia szülés után – van megoldás, ha nehéz visszatartani…
Sok nő egész életében küzd vele, másoknál szülés után alakul ki vagy súlyosbodik a jelenség. Körülbelül minden negyedik nő küzd vele: ez a vizelet-visszatartási nehézség.
Hyperemesis gravidarum: nem hiszem, hogy vállalok több gyereket
Egy anya mindkét terhességét beárnyékolta a hyperemesis gravidarum, a terhességi vészes hányás. Annyira megszenvedte, hogy nem vállal harmadik terhességet.
Az egyik családtámogatást meghosszabbítják év végéig
Meghosszabbítja a kormány a falusi csok igénylési határidejét, június 30. helyett december 31-éig lehet majd kérni a támogatást - írja az MTI a Magyar Nemzet nyomán.
13 egykor népszerű lánynév, ami az elmúlt 10 évben kikopott a babáknál
Sajnos előbb-utóbb minden népszerű névtől el kell búcsúznunk. Sebaj, jönnek helyettük még szebbek!
Vándorvirág lett a pedagógusnapi ajándékból
Hetven tanár egy cserepes virágot kapott pedagógusnapra a budapesti XVIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Ének-Zenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnáziumban. A virágot vándorvirágnak nevezték el, és csak egy-egy napra tarthatja magánál mindenki.
Életveszélyes állapotban vittek kórházba egy óvodást, miután egy buszban felejtették
Buszban felejtettek egy négyéves kislányt kedd reggel Tomajmonostorán, csak délután találtak rá, életveszélyes állapotban. A busz mindennap gyerekeket szállít az óvodához közeli településekről.
Magyar sztárok, akik ikreknek adtak életet
Egyik nap az egyik nagymama főz, másik nap a másik nagymama.
Visszahívta az Ikea az egyik termékét, mert balesetveszélyes
Szétrobbanhat az Ikea kávéfőzője, visszahívják a terméket.