
Gyerekszoba.hu
A szoptatás alatt is fontos a tápanyagok pótlása!
A várandósság nagyon sokat kivesz a nők szervezetéből, a szülésről már nem is beszélve. Ráadásul ezek után sem dőlhet hátra a kismama, hiszen következik a szoptatás időszaka, ami szintén nem éppen könnyű a szervezet számára!
Évről évre nehezebb a teherbeesés
Hazánkban évről évre kevesebb az abortuszok száma, ami egyrészt nagyon örvendetes adat, másrészt azonban elgondolkodtató, főleg ha azt is nézzük, hogy ennek ellenére a népességcsökkenés is folyamatos.
Új magán egészségügyi klinika nyílt Budapesten
Az Affidea Diagnosztika és a Főnix-Med június 22-én ünnepélyes keretek között nyitotta meg új, közös magán egészségügyi klinikáját, a Váci Greens Egészségközpontot.
Hol lakjon a gyerek válás után?
Milyen kapcsolattartási formák léteznek válás után? Melyik jó a gyereknek és melyik az, amit nem javasolnak a szakértők?
Már egy nappal szülés után hazamehetne az anya és a baba
Szülés után, ha minden rendben van az anyával és a babával is, akkor egy új rendeletmódosítás értelmében már egy nappal később elbocsáthatják őket a kórházból.
Ezért fontos a gügyögés
A babákat a saját gügyögésük hallgatása segíti a beszéd- és nyelvi fejlődésben.
A legtöbb anya tisztában van vele, mekkora segítség a jó probiotikum
Az anyák többsége rendszeresen ad probiotikus készítményeket gyermekének, és a prebiotikum fontosságával is tisztában vannak - derült ki (nem reprezentatív) házi kutatásunkból, amit a Babaszoba.hu látogatóinak részvételével végeztünk.
Miért jön fel terhesség alatt a gyomorsav?
Főleg a terhesség végén, a harmadik trimeszterben jelentkezhet a gyomorsavtúltengés. Miért jelentkezik és tehetünk-e ellene bármit?
Az ételfertőzés és ételmérgezés tünetei és kezelése gyerekeknél
Ételmérgezést, ételfertőzést több minden okozhat - baktérium, vírus, gomba és parazita is. Lappangási ideje 1-2 órától akár 7 napig is terjedhet. Mik a tünetei és mivel lehet segíteni a gyógyulást?
Anyaszégyenítés: az anyák nagy része megkapja, hogy rossz anya
Tízből hat amerikai anya megkapta már, hogy nem jól gondozza, neveli gyerekét. Az angol szakirodalom ezt "mommy-shaming"-nek, "anyaszégyenítésnek" nevezi.
A járványos agyhártyagyulladás tünetei és kezelése
Az agyhártyagyulladás azon típusát nevezzük járványosnak, amit a Meningococcus baktérium okoz. Rendkívül gyors lefolyású, gyakran végzetes betegség, amelynek pár óra alatt kialakulnak a tünetei, és szélsebes pusztítást képes végrehajtani a szervezetben.
A hüvelyi mikrobiomban beállt változás koraszülést okozhat
A Washington Egyetem Orvosi Iskolájának szakemberei afroamerikai nők körében végeztek vizsgálatot, és megállapították, hogy nagyobb a koraszülés aránya azoknál, akiknél az első és második trimeszter között a hüvely mikróbájában eltérés mutatkozott.
Nagy baj, ha ennél többször eszel sült krumplit egy héten
Egy európai kutatócsoport eredményei szerint azok, akik heti két alkalomnál többször fogyasztanak sült krumplit, kétszer nagyobb eséllyel halnak meg korán, mint azok, akik nem fogyasztanak ilyen gyakran a kedvelt köretből.
Ezért kell minden nap ugyanabban az időben lefeküdni
Sikeresebbek és egészségesebbek azok az emberek, akik minden nap ugyanabban az időben térnek nyugovóra - állítják a Brigham University munkatársai.
Kullancshelyzet: veszélyben a szülők
Egyre több szülő dönt úgy, hogy a kullancs által terjesztett vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás ellen a magas hatékonyságú védekezést választja gyermekének:a védőoltást.