
Kempf Zita
8 dolog, amin kár volt stresszelnem az első gyereknél
Az édesség kerülésétől a mérföldkövek rögzítéséig itt vannak azok a szülői döntések, amelyek miatt az anyukák és az apukák kevésbé aggódnak a második babánál.
Nevek, amiket ma szinte csak nagypapák viselnek, pedig kisfiúknak is jól állnának
Ami régi, az nem feltétlen elavult. Néha pont azzal lehetünk vagányak, hogy más nevet választunk, mint ami épp nagyon divatos.
Költözködsz kamaszgyerekkel? 5 dolog, amire fel kell készülnöd
Kamaszkorban van elég baja az embernek, nem hiányzik még egy költözés is. Olykor azonban elkerülhetetlen. És még jól is elsülhet!
Nehezen tudod lefektetni a gyereket? Ezek a dolgok segíthetnek
Nem megy az altatás? Küldünk néhány segítséget.
Ezen múlik, hogy milyen haja lesz a gyerekednek
Szőke lesz, barna, fekete vagy vörös? Nem tudni - mondják. De valószínűsíteni azért lehet.
Ezek a legjobb ételféleségek várandósság alatt
Sok tanács található arra vonatkozóan a neten, hogy mit nem ehetsz a terhesség alatt. Most azt írjuk le, mit lehet enni.
Már ilyen nagyok Sandra Bullock örökbefogadott gyerekei
Már tinédzserek a színésznő gyermekei.
10 dolog, amire azt mondtam, én sosem teszem anyaként, mégis becsúszik
Évekkel ezelőtt volt néhány egészen konkrét elképzelésem arról, hogyan fogom felnevelni a gyerekeimet. Hááát…
Ennek a személyiségtípusnak a legnehezebb szülőnek lenni
Egyszer megkérdezték tőlem, mit szerettem volna előre tudni, mielőtt anyává válok. „Azt, hogy két évig le sem szállnak majd rólam” – válaszoltam volna legszívesebben.
Ezért nem mondom a gyerekemnek, hogy kérjen bocsánatot
Nem, én nem javaslom a gyerekemnek, hogy mondja ki a „varázsszót”, amikor szomorúságot okoz másnak. Nem kényszerítem, hogy kérjem bocsánatot.
9 ok, ami miatt örülök, hogy ikreim születtek
Nem egyszerű ikrek, pláne többszörös ikrek szüleinek lenni – és akkor még finoman fogalmaztunk. Viszont van egy csomó pozitívuma is!
Csodás női keresztnevek, amiket népszerű könyvek hoztak divatba
Melyik könyv szereplőjének a nevét adnád szívesen a gyermekednek?
Meglepetés baba? Így kezeld a helyzetet!
Bárkivel előfordulhat a legnagyobb gondosság mellett is, hogy bár nem szeretné, teherbe esik. Ám a "meglepetés baba” sokkját és örömét is lehet jól kezelni.
Ezen múlik, milyen testalkatú lesz a gyereked
A genetika és az életmód is számít, de nem egyformán.
Egy anya szuper uzsonnaötlete – így készül a könyvszendvics
Ennek az anyának a szendvicsei szórakoztató kiegészítői lehetnek a gyerekek uzsidobozának.