Terhesség

Ezen múlik, hogy milyen haja lesz a gyerekednek

Szőke lesz, barna, fekete vagy vörös? Nem tudni - mondják. De valószínűsíteni azért lehet.
2022. November 08.

Vércsoport, szemszín, magasság… csak néhány olyan dolog, amit leginkább vagy kizárólag a génjeink határoznak meg, vagyis mindaz, amit a szüleinktől öröklünk. Így van ez a hajszínünkkel is, ám attól még, hogy ezt tudjuk, nem is olyan egyszerű megmondani, hogy kinek milyen színű és szerkezetű lesz a hajkoronája.

A genetika csak az alap, valójában a hajszínt a hajszálakban lévő pigmentek, a melanin mennyisége befolyásolja, ráadásul ez életünk során is változik. Pigmentből is többféle létezik; Az eumelanin hatására barna vagy fekete lesz a haj, a mennyiségétől függ, hogy mennyire sötét – kisebb mennyiségnél még szőke is lehet. A pheomelanin pedig a vörös hatást adja hozzá a hajszálakhoz. Ebből is található minden emberben, csak a vörös hajúaknál nincs jelen más anyag, ami ezt ellensúlyozza.

A génkészletünk sem egyszerű: huszonegy különböző gén befolyásolja, hogy milyen lesz a végső hajszín. Egy részüket édesanyánktól, más részüket apánktól kapjuk. Ám hogy mely géneket kitől, abban már van némi véletlenszerűség. Vannak erősebb és gyengébb gének, így például ha az egyik szülő haja sötétbarna, a másiké szőke, akkor többnyire sötétebb lesz a baba haja is, mert az erősebb szín „elnyomja” a gyengébbet, illetve a sötéthaj-kromoszómák gyakoribbak.

Léteznek már hajszín-előrejelző táblázatok is, ám azért ezek működése nem száz százalékos. Ugyanakkor van néhány olyan szabályosság, ami általában érvényesül. Például ha mindkét szülő szőke, akkor jelentős az esélye a szőke utódnak, de nem kizárólagos. Ha csak az egyik szülő szőke, akkor már csak akkor fog szőke baba születni, ha a sötétebb hajú felmenő is hordozza a szőke hajú allélt (génvariációt).

hajszínek

Fotó: familyeducation.com

A vörös haj a legritkább: minden századik gyermek büszkélkedhet vele. Általában ugyanis keveredik egy szőke vagy egy barna kísérő alléllal, így a végeredmény inkább szőke vagy vörösesbarna lesz. Ha világszinten nézzük, akkor elmondható, hogy a fekete haj a leggyakoribb, hiszen domináns mind szőke, mind barna pár esetében. Ez sem jelenti azt, hogy ha az egyik szülő fekete, akkor a pici is az lesz, mindenesetre jóval nagyobb az esélye ennek, mint a világosabb színeknek.

Azt persze valószínűleg minden nem elsőgyerekes szülő tudja, hogy nem az a lényeg, hogy hogyan érkezik meg egy baba a világra, hiszen a haj színe – hasonlatosan a szeméhez – csak hosszabb idő múlva válik véglegessé (vagy majdnem véglegessé, hiszen mint írtuk, életünk során is változhat).