
Kempf Zita
Szabó Mariann: Fogtündér
Anya vagyok, de nem csak az - szólt idei novellapályázatunk címe. Szabó Mariann szerint például természetfeletti lények is tudunk lenni, ha épp arra van szükség. Hol sikerül varázsolnunk, hol csak kis késéssel. De a gyerekek pontosan értik az olykor hibázó tündérek szeretetnyelvét is.
Miskolci hármas ikrek: Liza, Maja és Veronika jól vannak
2021 és 2023 után ismét hármasikrek születtek a miskolci Központi Kórházban.
Mély gondolatok, mindennapi nehézségek és önirónia – ők nyerték a Gyerekszoba.hu novellapályázatát
Kétszáznyolcvan érvényes pályamű érkezett a Gyerekszoba.hu idei novellapályázatára, amelyet 'Anya vagyok, de nem csak az' címmel hirdettünk meg. Arra voltunk kíváncsiak, mi minden van bennetek - túl a mindennapi szerepeiteken. És ti elmondtátok: gyönyörűen, őszintén, tehetségesen. Íme, a nyertesek listája.
Pénteken kezdődik a karácsonyi vásár a Bazilikánál és a Vörösmarty téren
Két karácsonyi vásár nyílik november 15-én, pénteken Budapesten; a Szent István téren az Advent Bazilika, a Vörösmarty téren pedig a Vörösmarty Classic Xmas.
Magyarország melyik részén születtél? Ez is számít a sorsod alakulásában.
Elindult a ’Gyermekesélyek Magyarországon’ aloldal csupa fontos témával, jó cikkekkel, videoriportokkal. Hogy egyre több kisgyerek legyen, aki szüleinél jobb esélyekkel indul az életben.
Sulikezdő szorongás: hogyan segíthetsz a gyermekednek?
Mitől szorong tanévkezdéskor a kisiskolás, a kiskamasz és a tinédzser? És vajon hogyan segíthetsz nekik szülőként? A szakértő tanácsokat a HáziPatika cikke gyűjtötte össze.
Viharos szél, jégeső is előfordulhat – lesz tűzijáték?
Augusztus 20-án sem fogunk fázni a szabadtéri programokon.
Fa dőlt egy játszótérre Budapesten
Nagy vihar volt hajnalban, sokféle kár derült ki a délelőtt folyamán.
Sad beige: egyhangú színek a gyerek körül – lehet káros?
Bár nem terjedt el tömegesen, megjelent egyfajta trend a gyerekruhák és -játékok terén használatos színekben. Az úgynevezett „sad beige” anyukák minden gyermekruhát, bútort, kiegészítőt és játékot kizárólag a bézs és a barna árnyalataiban szereznek be. Vajon mi állhat az élénkebb színek elutasításának hátterében, és lehet-e ez káros a kicsik fejlődésére nézve?
“Itt fogtok éhen dögleni” – A Gyerekszoba.hu novellapályázatának legerősebb írásai
Végéhez ért a Gyerekszoba.hu „Gyermeked voltam, anya lettem – anyaság generációkon át” novellapályázata. Több mint kétszázharminc pályamű érkezett, mind egytől-egyig értékes. Most a (szerintünk) legjobb ötöt mutatjuk be - vigyázat, igen kemény írások is találhatók köztük, mégis, lélekemelő, ahogy a szeretet, a tehetség legyőzi a fájdalmat.
3 dolog a párunktól és 3 a társadalomtól, amit anyaként kérünk nőnapra
Nőnap… Valaha munkásmozgalmi ünnep volt, 1857-ben negyvenezer textilpari munkásnő lépett sztrájkba a béregyenlőség érdekében New Yorkban. Manapság forró téma a nők elleni erőszak, a családon belüli abúzus, a munkahelyi egyenlőtlenségek… miközben számos olyan dolog van, amely alighanem minden nőt érint, különösen az anyákat.
,,Gyermeked voltam, anya lettem” – Indul a Gyerekszoba.hu novellapályázata
Írd meg a családod, anyaságod történetét, töltsd fel a Gyerekszoba.hu/entortenetem oldalra és nyerj értékes ajándékokat. És persze önismeretet! Várjuk novelláitokat!
Orvos-Tóth Noémi: „A köldökzsinóron keresztül nem csak tápanyagok, de anyai érzelmek is érkeznek”
Örökölt sors, Szabad akarat - Orvos-Tóth Noémi könyvei pillanatok alatt lettek bestsellerek. Hirtelen mindenki nyomozni kezdett a családfája után, és próbálta megfejteni: mit okoznak saját életében az ősök élményei, traumái, tabui. Noémi nagy örömünkre elvállalta a Gyerekszoba.hu "Anyaság generációkon át" című novellapályázatának zsűrizését - írjátok meg minél többen a történeteteket, amelyhez most ad egy kis útmutatót mindannyiunknak.
Berg Judit: „Az íráshoz kell ötlet, fantázia, dramaturgiai érzék, de főleg bátorság”
Több mint hetven gyerekkönyve elképesztően népszerű (legismertebb a Rumini-sorozat), és most már „felnőttkönyve” is van, amely női generációkról szól. Ugyanakkor még emlékszik az elsőkönyves izgalmakra – neki is volt mit legyőznie. De nemcsak emiatt kértük fel a Gyerekszoba.hu „Anyaság generációkon át” című novellapályázata zsűritagjának, hanem mert négy gyermeke (Lilla 25, Bori 21, Dalma 20, Vilmos 16 éves) van, tehát többszörösen szakértőnek számít a témában.
Dupla májátültetés: húsz hónapos kisfiú életét mentették meg a magyar orvosok
Nemrégiben érkezett a hír, hogy hazánkban először a Semmelweis Egyetem Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinikáján hajtottak végre olyan májtranszplantációt, amely egy magyar donorszerv kettéosztásával két személy – egy kisgyermek és egy felnőtt férfi – életét mentette meg. Azóta pedig újabbak követték.