Illusztráció: Getty
Elaludt a fogtündér. Hogy tehette? Mégis mit képzel magáról? Hiszen az a feladata, hogy ébren
megvárja, ameddig a gyermek elalszik, kivegye a fogacskát a párna alól, helyére pedig az
ajándékot tegye. Nem nagy kunszt. Oké, hogy most sokkal fáradtabb volt a szokásosnál, de a
feladat az feladat. Ő az egyetlen, aki el tudja végezni, nincs helyettese, a szerződés pontosan
húsz tejfogacskára szól gyermekenként. Az idősebbik gyermeknél hiba nélkül megcsinálta mind
a húsz küldetést, de most, a fiatalabb gyermek esetében a hatodik küldetés kudarcba fulladt.
Pusztán azért, mert fáradt volt, és elaludt. Talán hamarabb is, mint a célszemély. Ilyet nem tehet
egy fogtündér!
A gyermek reggel keservesen zokog, átkutatta már az egész ágyát, még a matrac alá is benézett,
hátha csak elcsúszott a boríték a párna alól. De nem, nem talál semmit, csak a fogacskát, amit
este tett a párna alá. Gondosan zsebkendőbe csomagolta, hogy a fogtündér biztosan
megtalálja. Üres tekintettel réved maga elé a semmibe, időnként édesanyjára pillant
szemrehányón. Nincs pardon, nincs ölelés, könnyes szemek vannak és elfordulás. Látni sem
akar senkit.
A bűnbánó tündér meg csak toporog előtte, a könnyeivel küszködve, de a gyermek észre sem
veszi, átnéz rajta, nem látja őt. A fogtündér kétségbeesetten keresi szárnysegédje tekintetét, de
az lesüti szemét, ő sem néz rá. Valójában a szárnysegéd már jó ideje nem teszi a dolgát, más
dolgok foglalkoztatják, a kapcsolatuk nem más, mint társas magány.
Nincs bocsánat fogtündér, ezt csúnyán eltoltad!
Pedig figyelmeztette a fogtündért az egész környezete, még a tündértársai is, hogy sok lesz ez
így, nem kell a névre szóló tündérkártya, nem kellenek a színes tündérképek, meg a cirádás,
személyes hangvételű sorok. Két gyermek, az összesen negyven fogacska, ennyiszer csont
nélkül megcsinálni a küldetést lehetetlenség, előbb-utóbb hibázni fog. De a tündér fittyet hányt
mindenkire, mert azt hitte, hogy ő a világ legeslegjobb tündére. Meggyőződése volt, hogy ő is van
olyan penge, mint a Jézuska, a Mikulás meg a Húsvéti Nyuszi. Most meg aztán jól pofára esett.
Itt áll, és csak egy apró testi hiba választja el attól, hogy tökön szúrja magát.
A gyermek szomorúságáért és csalódottságáért egyes-egyedül ő felelős. Senki más a világon. A
helyzet kilátástalan.
És akkor a tündérnek támad egy ötlete. Gyorsan gépelni kezd, segélykérő üzenetet küld
tündértársainak a tündérklubba. A tündérek azonnal reagálnak, hiszen már évek óta
kapcsolatban állnak, gyakran segítették át egymást krízishelyzeteken. Ők négyen is
rendszeresen járnak a kihullott kis tejfogakért, ki egy gyermekhez, ki kettőhöz, ki háromhoz.
Biztosítják a tündért, hogy mind hibáztak már, nem dől össze a világ, holnap is felkel a nap, nem
jött el az armageddon. Kifejezik együttérzésüket, nem korholják, nem hibáztatják, még mosolyt is
csalnak arcára a saját történeteikkel. Miután ügyesen megnyugtatják, egyöntetűen javasolják az
ilyenkor bevett szokást: a kamatot. Ha késik a fogtündér, akkor kamatot kell fizetni.
Szívében hálával a tündér lázasan munkához lát, elkészíti a tündérkártyát, mellé teszi az
ötszázast, amit már hetek óta magánál hordott, és mindvégig kényesen ügyelt, hogy el ne költse,
mert tudta, hogy szükség lesz rá. Ettől a gondolattól újra kissé könnybe lábad a szeme, de nem
húzhatja az időt, ez most nem róla szól. Kamatnak pedig készít egy kupont, mely bármikor
beváltható lesz a gyermek számára egy mozizásra édesanyjával.
Halkan feloson a lépcsőn, a gyermek szobájának küszöbére helyezi a borítékot, majd kissé
tovaszáll, és megbízható távolságból figyel. Sokáig kell várnia, mire végre kinyílik az ajtó. Az
aprócska kezek a borítékért nyúlnak és az ajtó újra becsukódik. A fogtündér a konyhában
várakozik tovább. Hosszú a csend az emeleten, nem szűrődik ki hang a gyerekszobából. Úgy
félóra elteltével mégis kinyílik az ajtó, és a gyermek lassan megindul a lépcsőn lefelé. Tétován a
konyhába megy, és megáll édesanyja előtt, aki palacsintát süt neki reggelire, hogy egy kicsit
enyhítsen a szomorúságán. A gyermek könnyes tekintete kérdőre vált, háta mögül bátortalanul
előveszi a kupont, és megkérdezi édesanyját: ma esetleg elmehetünk moziba? Édesanyja
félrehúzza a tűzről a serpenyőt, kezét megtörli a konyharuhába, és megöleli gyermekét. Mélyen
beszívja hajának illatát, miközben szinte hallani véli a mázsás kő robaját, ami elhagyja a szívét.
Persze kincsem – súgja gyermeke fülébe.
Tudom, hogy te vagy az! – súgja vissza a gyermek.
Nagyon szeretlek! – suttogja az édesanya.
Én is téged! – csilingeli a gyermek.
Kattints IDE, és olvasd el a pályázat legjobb írásait! (folyamatosan frissül)
Kapcsolódó cikkek
