Baba

30 fölött is van még esély a babaváróra (X)

Az idei évben még a korábbi feltételekkel igényelhetik a családalapító házaspárok a babaváró hitelt, jövő évtől azonban változnak a feltételek. 2024-ben az átmenti szabályok szerint még a 30 és 41 év közötti nők esetében is van esély a hitelfelvételre.
2023. November 24.
Fotó: Getty images
Fotó: Getty images

Az idén júliusban megjelent módosítások 2024. január elsején lépnek hatályba, így az idei évben még a korábban megszokott feltételekkel igényelhetitek ezt az állami kamattámogatású hitelkonstrukciót. A két legfontosabb változás, hogy jövő évtől 10-ről 11 millió forintra nő a folyósítható összeg mértéke, ugyanakkor 41-ről 30 évre csökken a hitelt igénylő családok hölgy tagjainak életkorára vonatkozó feltétel.

Az új szabály szerint 30 éves kor alatt lesz igényelhető a babaváró hitel, azonban sokan nem tudják, hogy a 2024-es év e tekintetben átmeneti időszak. Amennyiben az igénylő házaspár hölgy tagja elmúlt 30 éves, de még nincs 41, és igazolják a várandóságot, 2025. januárig még jogosultak a babaváró hitelre. Ilyen esetben az igényléssel egyidejűleg kérhető a törlesztés szüneteltetése is három évre.

– hívta fel a figyelmet az MBH Bank sztenderd kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese, Ginzer Ildikó.

A hitelintézet felsővezetője azt is kiemelte, hogy bár a jogszabályi feltételek azonosak, a bankok egyedi bírálati gyakorlatában jelentős eltérések lehetnek. Ilyen például a jövedelem terhelhetőségének vizsgálata, ami hatással lehet a maximálisan felvehető hitelösszeg mértékére. Az MBH Bank a babaváró hitel bírálata során mindig igyekszik a család számára legelőnyösebb jövedelemmel kalkulálni abban az esetben is, ha az igénylő a várandósság miatt táppénzes ellátásban részesül.

Fotó: MHB Bank

Fotó: Getty images

Annak ellenére, hogy a Magyar Nemzeti Bank elemzése szerint a babaváró-hitelkihelyezés volumene jelentősen csökkent az első félévben, az MBH Bankban töretlen az érdeklődés az államilag támogatott hitelkonstrukció iránt, közel ugyanannyian igényeltétek a babaváró hitelt, mint a korábbi évek hasonló időszakában. Ginzer Ildikó arra számít, hogy az év végén az igénylők száma emelkedni fog a jövőre hatályba lépő változások miatt.

TUDTAD? Teljesen mentesülhetsz a babaváró hitel visszafizetése alól! Mutatjuk hogyan.

Ha akkor igénylitek a babaváró hitelt, mikor már úton van a baba, az igényléssel egyidőben rögtön kérhetitek a törlesztés felfüggesztését 3 évre. Ha ezt követően a szünetelés ideje alatt megszületik a második gyermek a családba, a törlesztés újabb 3 évre felfüggeszthető, majd a harmadik gyermek érkezésével a fennálló teljes tőketartozást elengedik, vagyis megszűnik a hitel.

 

Fotó: MHB Bank

Fotó: Getty images

Jelen tájékoztatás nem teljes körű. A Babaváró támogatás részletes jogszabályi feltételeit a babaváró támogatásról szóló 44/2019. (III.12.) Kormányrendelet tartalmazza. További tájékoztatás a http://www.csalad.hu/csaladvedelmiakcioterv honlapon található. A hirdetésben szereplő kölcsönt a Magyarország Kormánya által biztosított babaváró támogatással nyújtjuk.

A Bank a THM (teljes hiteldíj mutató) meghatározása során a Babaváró kölcsönről szóló aktuális Hirdetmény hatálybalépésének napján érvényes, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. által közzétett 5 éves aukciós átlaghozam 130%-át veszi figyelembe. A THM érték meghatározása az aktuális általános, illetve a teljes hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és közzétételéről szóló 83/2010. (III. 25.) Kormányrendeletben meghatározott feltételek szerint, valamint azzal a feltételezéssel került megállapításra, hogy a kölcsön a Babaváró kölcsönről szóló aktuális Hirdetmény hatálybalépésének hónapjában folyósításra kerül. A feltételek változása esetén a THM mértéke módosulhat. A THM értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát.

 

A THM számításakor figyelembe vett díjak / költségek:

  • visszafizetett kamat
  • törlesztési számla havi számlavezetési díja – 0 Ft. A kölcsön törlesztéséhez a Bank a 2009. évi CLXII. törvény (a fogyasztónak nyújtott hitelről) 14/A. § (3) a) pontjának megfelelő, 0 Ft havi számlavezetési díjú Bázis J számlacsomagot írja elő kötelezőnek. Az igénylő (adós) választhat ettől eltérő számlacsomagot a kölcsön törlesztéséhez, de a Bank a THM számítása során az általa kötelezőnek előírt Bázis J számlacsomag díjmentes havi számlavezetését veszi figyelembe.
  • megfizetett kezességvállalási díj

THM (kamattámogatással): A kölcsön összege 10 000 000 Ft, futamideje 20 év, kezességvállalási díj mértéke a kezességgel biztosított fennálló kötelezettség összegének 0,5%-a. A teljes futamidő alatt az állami kamattámogatás fennáll.  Az első gyermek a 60. hónapban megszületik, több gyermek a futamidő alatt nem születik. Az ügyfél a 60. hónapot követően él a 3 éves törlesztés szüneteltetése lehetőségével. A THM 0,43%, a havi törlesztőrészlet 41 667 Ft, a kezességvállalási díj induló havi összege 4 167 Ft, a kölcsön teljes díja 523 710 Ft, a fizetendő teljes összeg (törlesztőrészletek és kezességvállalási díjak összege) 10 523 710 Ft.

A kölcsön összege 10 000 000 Ft, futamideje 20 év, kezességvállalási díj mértéke a kezességgel biztosított fennálló kötelezettség összegének 0,5%-a. Kamatozás típusa: 5 éves kamatperiódusokban rögzített kamatozású. A kölcsön ügyleti kamata ötévente változhat, kivéve, ha a kamattámogatásra való jogosultság megszűnik, mert a megszűnésével új kamatperiódus kezdődik. A gyermek a 60. hónapig nem születik meg, ezért az addig igénybe vett állami támogatást az ügyfél egy összegben köteles visszafizetni. Az ügyleti kamat mértéke a 61. hónaptól 13,71%-ra módosul, a 2023.11.01-jén hatályos feltételek szerint. A THM 11,71%, a havi induló törlesztőrészlet 41 667 Ft, a havi törlesztő részlet a 61. hónaptól 98 885 Ft, a kezességvállalási díj induló havi összege  3 125 Ft, a kölcsön teljes díja 15 771 293 Ft, a fizetendő teljes összeg (törlesztőrészletek, a kezességvállalási díj és a visszafizetendő kamattámogatás összege 25 771 293 Ft.

A hirdetésben szereplő kölcsönt a Magyarország Kormánya által biztosított babaváró támogatással nyújtjuk.