A (számomra) rossz dolgok a gyesben:
1. Unalom
A csed, gyed (a gyermekgondozással otthon töltött első két év) nekem sokszor olyan, mint egy olyan munkahely, ahol főként “ott kell lenni”, de a feladatok nem töltik ki a nyolc (tíz, tizenkét, akárhány) órát. Ha elfogy a feladatod, akkor is ott kell lenni. Vigyázni. Mondjuk egy objektumra. Egy portára. A telefonra, hátha csörög. Ilyesmik. Igen, az alvás-evés-pelenkázás-fürdetés-levegőztetés-játék-stb. körforgás sokszor durva gyorsasággal követi egymást, nagyon összetorlódnak a dolgok, máskor viszont vége: már minden technikai jellegű feladatot megcsináltál a gyerek és a háztartás körül, és most csak úgy “lenni kell”. Lenni vele. Sokakat sokáig leköt a mondókázás, éneklés, várépítés, autózás, babázás, engem mondjuk mérsékelt ideig. Tudom, ez nem erről szól, hanem a gyerek szórakoztatásáról. De most őszinte leszek veletek: meg tudom unni. Szívesen csinálnék valami jót, érdekeset, hasznosat, mintsem csak ülni a szőnyegen és mókázni (akkor is ha nincs épp fényes jó kedvem). De nem lehet. Itt kell lenni, ezért fizetnek (más kérdés, hogy mennyit).
- Kapcsolódó: Anyaság: egyszer fent, egyszer lent
2. Gépiesség
Ezt az imént már említettem: etetés-pelenkázás-altatás-fürdetés-etetés-pelenkázás-altatás-fürdetés. Nagyjából ennyi, közte, ha sikerül, egy kis séta, egy kis játék. De ne szépítsük: szolgálatot teljesítünk az első néhány évben: egy másik ember életben tartása a feladatunk – kizárólagos figyelemmel. Mellette persze a háztartás ellátása, és mindez nagyjából be is tölti a napunkat. Teljes önátadás, teljes lemondás. A legkeményebbek az éjszakák, merthogy e mellé a nappali igénybevétel mellé nem jár ám alvás, éjszakai pihenés és hasonló luxus. Éjszaka szintén etetés, altatás – már aki nem olyan szerencsés, hogy a babája átalussza az éjszakát. Aki szoptat, az még fizikailag is kizsigerelve érzi magát. De hát ezt vállaltuk, tudom.
3. A szellemi kihívás hiánya
Nincs nagy szükség az agyunkra ebben az időszakban. Persze, kell játszani, meg mondókázni, meg vicceskedni a babával, fejleszteni őt, és ezerrel koncentrálni, hogy ne legyen semmi baja. Igen, ez is szellemi tevékenység. De azért nagyon más, mint azelőtt, ezt állítom. Nem kell szervezni, szerkeszteni, dolgozni a gépen, telefonálni, elintézni dolgokat, kommunikálni, word-doksikban és táblázatokban mozogni, számolni, számítani (kinek mi volt a munkája). Van, aki azt mondja: szerencsére. Nekem hiányzik.
4. Aggodalom
Szorongás, félelem, aggódás, izgalom amiatt, hogy ne legyen semmi baja. És állandó figyelem, hogy valóban ne legyen, mert higgyétek el, ha nem figyelünk, bizony lesz. Mert ez tényleg rajtunk múlik. Menni kell utána, ott lenni, elkapni, felemelni, kivédeni, az utolsó pillanatban rákiáltani… A totyogók egyfolytában veszélyeztetik magukat, mintha csak ez lenne a hivatásuk. Bekapja, lenyeli, lerántja, megrázza, megvágja, megégeti, elesik, leesik, kiesik… nincs megállás. Engem kiborít a gondolat, hogy valami baja lesz, mert én nem figyeltem eléggé. Egyszerű lenne persze azt mondani erre: hát figyelni kell. De nincs az a száz százalékos koncentráció, ami képes kivédeni minden bajt, amikor valaki járni tanul…
5. A programlehetőségek beszűkülése
Millió dolgot lehetne csinálni, és igen, csak lehetne. Mert a végén marad a játszó. És senki ne jöjjön nekem azzal, hogy de igenis, lehet kirándulni, meg biciklizni, meg evezni, meg világot járni kisgyerekkel. Egyévessel biztosan nem, és ha igen, az egy külön életforma, egy olyan társsal, minden mást feladva, és még akkor is nehéz. Aki szoptat, annak bizony kimaradnak a borkóstolók, a gasztrofesztiválok, de igazából minden, ami pár órás körzeten kívül esik – térben és időben. Amúgy meg minek menne az ember bárhová, hiszen ha sikerül is oda jutni, vagy azért nem tud ott kikapcsolni, mert valaki visít, vagy mert valakinek fogni kell a kezét, aki húzza az embert valami tök más irányba teljesen más céllal, mint amit az ember csinálna. Na ezért tényleg felesleges. Úgyhogy ezekről (is) le kell mondani – persze már említettem: tudtuk, amikor gyereket vállaltunk. (Ettől még nem könnyű, és az első év végére kicsit belefásulhat az ember.)
6. Végeláthatatlan dzsuva
Ezt nem tudom szebben mondani. Minden mocskos. Mindig. Na jó, periodikusan. Azon, ahogy az etetőszék és környéke kinéz étkezés után, simán sírni tudnék. Sajnos nem sírhatok, mert úgy nehezebb takarítani, márpedig senki nem takarítja ki helyettem, amit nem is csodálok, mert ritka gusztustalan, amikor valaki nemcsak a saját arcát, fülét, nyakát, haját, ruháját keni össze bármilyen állagú étellel, de a környezetét is. A főzelék, a párizsi, a vajas kenyér, a leves, MINDEN áll az etetőszék ráncaiban, bele van kenődve a huzatba, a résekbe, a biztonsági csatokba… még látványnak is durva, nemhogy hozzányúlni. Ugyanez a padlón. Azt gondolnánk, hogy egy év alatt se lehet tisztára mosni, ehelyett tíz perc alatt sikerül – napi háromszor. De egy nagy tortúra minden alkalommal – nekem legalábbis. Az meg a halálom, ha a ragacsos, csokis, vajas, májkrémes, akármilyenes kézzel elkezdenek a gyerekek rohanni, és senki nem tudja megmondani, pontosan mibe fogják mindezt belekenni. Nyilván megpróbáljuk elkerülni ezt sok (baromi sok) nedves törlőkendő használatával. Van, hogy sikerül.
- Kapcsolódó: Az ételdobálás valójában fejlődési mérföldkő
7. Az énhatáraim eltűnése
Húzzák a hajamat, marják, harapják a bőrömet, rángatják a ruhámat – évek óta. Gyerekek. De attól még, hogy gyerekek, nem könnyebb elviselni, hogy úgy érnek hozzám, ahogy nem szeretem, ahogy idegesít. Lökdösnek, ütögetnek, összeborzolják a hajam, persze játékból. Van, aki bírja ezt – én, introvertált típusként kevésbé. A szoptatás ennek egy alesete: elég keményen túl van a komfortzónámon az, hogy valaki odajön, és tépi, rángatja a mellemet, amikor neki tetszik. Tudom, az én hibám, hogy még mindig szopik, és hogy igény szerint. Mert a másik dolog, amit nehéz elviselni (introvertáltaknak különösen), az az állandó zajkeltés. Visítás, sivítás, nyávogás, hisztizés, ordítás. Vagy csak dobolás, kopácsolás, dübörgés. A gyerekek valamiért imádnak hangosak lenni. Én mondjuk rosszul viselem ezt, de nem vagyunk egyformák.
- Kapcsolódó: Anyarobot nem lázad
8. Kevesebb a pénz
Nagyszerű, hogy az állam Magyarországon biztosítja a lehetőséget arra, hogy három évig otthon maradjunk a gyerekkel. Hogy azonban ez adomány vagy elvonás, az nézőpont kérdése. Hiszen a bevételünk mindenképp kevesebb, akár a fele is lehet az eredetinek, a harmadik év néhány tízezer forintnyi összegéről inkább ne is beszéljünk. És miért is van ez a csökkenés? Mert gyereket szültünk. Miért nekünk csökken a pénzünk? Mert biológiailag csak mi tudjuk kihordani a magzatot. Oké, de a szülés max egy napig tart. Akkor miért is van az, hogy három évig alig keresünk? Már persze, ha a népességnövekedés a cél…
De mindegy is, a lényeg az, hogy el kell fogadni: amíg gyerek van, addig más nincs. Vagyis a bevételt pont elviszi a havi létfenntartás (főként, ha albérlet vagy lakáshitel is van). Nem kellemes úgy élni – még pár éven át sem – hogy másra nem jut, hiába tanult és dolgozott valaki rengeteget “az előző életében”. Ruhára, cipőre, nyaralásra, új mosógépre, egyebekre ne nagyon gondoljon. Vagy majd a párja kifizeti (ha kifizeti). Nem tudom, van, akinek ez sem jó érzés.
A (számomra) jó dolgok az itthonlétben:
1. Nincs külső kontroll
Semmit nem KELL. Megírni, leadni, készen lenni, elmenni, tárgyalni, elintézni… – a munkabérért végzett munka kényszerei átmenetileg kikopnak az ember életéből. Nincs főnök, aki számon kér, aki leszúr, nem lehet nagyot hibázni. Illetve dehogynem. Mindez van, és mindent lehet, csak nem áll ott valaki, aki kirúghat érte. Persze egy gyerek gondozása, nevelése sokkal nagyobb felelősség, sokkal fontosabb dolgokban lehet hibázni és sokkal több kényszerrel jár. De azért ennek nagy részét elrendezhetjük magunkban, senki nem fog felelősségre vonni, pellengérre állítani, kritizálni (anyánkon és a párunkon kívül persze). De nekem már ez is felszabadító.
2. Nincs mozgáskényszer
Nem kell bemenni reggel, nem kell bent lenni, nem kell elmenni és letárgyalni, elintézni, megcsinálni. Persze, vannak ügyek, dolgok, amit ilyenkor is szervezünk, de ha csak holnap megyünk el a védőnőhöz, nem dől össze a világ. Ha egész nap csak otthon lennénk: lehet. Ha a plázában lődörögnénk: lehet. Ha a környéken tologatnánk a babakocsit: lehet. Dönthetünk. Még akár ágyban is maradhatnánk, ha a baba hagyná.
3. Könnyű lerázni mindent, ami kellemetlen
“Bocs, de most gyerekkel vagyok” – na, ez a jolly joker mondat: szinte mindenre jó. Nem akarok találkozni egy régi ismerőssel? Bocs, a gyerek miatt nem megy. Nem akarok elmenni egy hivatalos eseményre? Bocs, a gyerek miatt nem tudok. Nem érdekel a századik meghívás, a sokadik könyv, amit valaki megírt és kiadott? Bocs, tudod, nemrég szültem, cseden vagyok. Nagyon jó. Mindenre jó. A tartalma bizonytalan, de ugyan ki kérdőjelezné meg, hogy ha gyereket gondozol, akkor mellette senki és semmi nem fér bele?! Nem várhatnak el tőled semmit, te most ennek szentelted magad, és kész.
4. Tagja vagyok egy kasztnak
Anya vagyok. Ezáltal valakinek érzem magam. És a többi anya is valakinek érez engem, ez nyilvánvaló a tekintetükből. Az emberek egyből egy csomó jót feltételeznek rólam, csak mert anya vagyok. Összemosolyognak velem. Tartozom valahová. A szülők kasztjába. Mehetek mindenféle közösségbe, ahol barátokat szerezhetek, ha akarok. A játszótéren, a bölcsődében, az óvodában… Még sosem volt ilyen könnyű ismerkedni. Egyből befogadnak, egyből van bennünk valami közös. Ha egyébként semmi nincs, akkor is.
- Kapcsolódó: A kisgyerekek szeretetnyelve
5. Annyit dolgozom, amennyit én akarok
Negatívumként említettem, hogy nem dolgozhatok. Pedig igen. Ha, ha és ha. Ha van munka, ha elalszik a gyerek, ha időben alszik el, ha eleget alszik, ha én sem vagyok hulla fáradt, ha az apja nem ellenzi, ha, ha, ha… de ha minden teljesül, akkor igen, akkor dolgozhatok, akkor kereshetek pénzt a gyed, a gyes mellé, és akkor annyit vállalok, amennyit én gondolok. Mennyivel jobb ez, mint a “vagy tíz órát robotolsz vagy nincs állásod” helyzet, nem? Az úgynevezett home office, a vállalkozói lét. Persze azért nem ilyen egyszerű. Hiszen ha kicsit vállalsz, akkor mindjárt több lesz, meg még több, nem könnyű így sem szabályozni. Ha pedig a gyerek nem hagy dolgozni, akkor se a munkát nem végzed el rendesen, se a gyerekre nem figyelsz eléggé. Szóval, ha szerencséd van, akkor tök kényelmes lehet az életed a gyed, gyes alatt. Ha nincs, akkor… máris előreugorhatunk az első listára.
Kapcsolódó cikkek
