Baba

A babámnak szívzöreje van, nagy a baj?

A legtöbb szülő teljesen kétségbe esik, amikor azt hallja a gyermekorvostól, hogy valami kis zörejt hall a baba szívének vizsgálatakor.
2015. Június 16.

A csecsemőkori szívzörejt azonban a legtöbb kicsi maximum néhány éves korára kinövi. „Teljesen kétségbeestem, amikor a kórházban a gyermekorvos megmondta, hogy az újszülött kislányomnak szívzöreje van. Gyógyíthatatlan? Meg kell műteni? Veszélyben van az élete? Ezek a kérdések kavarogtak bennem” – meséli Angéla, az egyéves Luca anyukája. „A diagnózist később a házi gyermekorvos is megerősítette és szakorvosi vizsgálatra küldött el minket.”

A kisgyermekkori szívzörej elsőre nagyon ijesztően és veszélyesen hangzik, pedig meglepően gyakori a kisbabáknál, illetve a kisgyermekeknél, a becslések szerint a hét éven aluliak 80-90 százalékánál érzékelhető legalább egyszer a szívzörej. A jelenség önmagában nem jelent betegséget, fejlődési rendellenességet, a kialakulásának az oka az anatómiában keresendő.

A szív két kamrából, két pitvarból és az ezeket elválasztó billentyűkből áll. A vér meghatározott sorrendben áramlik át ezeken, a szív „dobogása” tartja fenn a véráramlást a szervezetünkben. A jellegzetes szívdobogás nem más, mint az a hang, melyet a billentyűk „csapódása” kelt. A szívzörej pedig egy olyan plusz hang, mely emellé a dobogás mellé társul.

A szívzörejt többféle módon is lehet osztályozni, például az erőssége, intenzitása alapján (vagyis, hogy mennyire hallható), hogy a mellkas melyik részén hallatszik a legjobban, milyen jellegzetességei vannak, illetve, hogy a szívverés ciklusában pontosan hol lehet azt hallani. Ezek a fontos információk mind segítséget nyújthatnak abban, hogy a szívzörej okát megállapítsák.

A szívzörej oka lehet valamilyen strukturális eltérés a szívben (például ha a billentyűk nem zárnak elég jól, vagy ha a szívhez vezető erek egy kicsit szűkebbek vagy tágabbak a normálisnál), de a gyermekeknél nagyon gyakran a szíven kívüli fiziológiás okokra vezethető vissza a zörej – egészen egyszerűen a vér áramlásának hangja okozza a zörejt.

Természetesen, annak megállapítása, hogy pontosan milyen jellegű szívzörejről van szó, szakorvos feladata, mint ahogy annak eldöntése is, hogy a panasz igényel-e bármilyen beavatkozást vagy gyógyszeres kezelést. Az esetek legnagyobb részében azonban a szívzörej önmagától elmúlik.

A szívzörej legtöbbször nem igényel semmilyen speciális kezelést, a gyermeknek nem kell speciális diétát tartania. Azonban érdemes azokat a tüneteket figyelni, mely a szív állapotának romlására utalhatnak: a kicsi könnyebben kifárad, kifullad, elkékül a szája, lassabban fejlődik. Ilyen esetekben mindenképpen a szív alaposabb vizsgálatára van szükség.

Lucáék is a gyermekkardiológustól kapták meg a megnyugtató választ: egy olyan apró rendellenességről van szó, mely néhány hónapon belül elmúlik, és semmilyen kezelést nem igényel. „Azt tanácsolták, hogy figyeljem a babámat, különösen amikor eszik vagy mozog, nem kékül-e a szája, illetve azt, hogy rendesen hízik-e. Szerencsére, semmilyen bajra utaló tünetet nem tapasztaltam, Luca pedig nagyon stramm, okos, ügyes egyévessé nőtt.”

Kapcsolódó cikkeink:

  • Újszülöttkori veszélyek
  • Az anya étrendje összefügghet a baba szívproblémáival
  • Gyermekkori szívbetegségek