Baba

Vékonyak és gömbölyűek

Vajon mikor kezdődik a felnőttkori túlsúly karrierje? A génjeinkben hordozzuk? Már a csecsemőket is fogyókúráztatni, esetleg hizlalni kellene? Lássuk, mit tud ma a tudomány a gyerekek testsúlyának alakulásáról, mi a normális, hol kezdődik a kóros?

A babák súlygyarapodása nem egyenletes és nem mindenkinél ugyanolyan ütemű

Nincs még egy olyan életkor, amikor a megfelelő táplálásnak, a jó súlygyarapodásnak olyan nagy jelentősége volna, mint az élet első évében. Ez érthető is, hiszen ilyen mértékű növekedésre többé nem kerül sor, hihetetlen iramban fejlődik a test és az értelem is. A szülők ugyanakkor kudarcként élik meg, és csalódottak, ha a gyerek nem akar enni. Másfelől a kisgyerekkori kövérséggel az a baj, hogy gyakran felnőttkori kövérség következik belőle.

Mihez képest?

Terhes anyáknál, szoptató nőknél, gyerekeknél és nagy izomtömegű embereknél a BMI- (testtömegindex-) meghatározás pontatlan eredményt ad. Nagyszámú egészséges gyerek súlyát alapul véve szélső határértékeket állapítottak meg. A felső érték fölötti testsúly esetén kövér gyerekről, az alsó érték alatt pedig kóros soványságról beszélünk. Vagyis:

Kor Lány (felső határ) gramm Lány (alsó határ) gramm Fiú (felső határ) gramm Fiú (alsó határ) gramm
1 hónap 5200 3200 5500 3200
2 hónap 6000 3800 6400 4000
3 hónap 7000 4400 7400 4800
4 hónap 7800 4800 8000 5200
5 hónap 8400 5200 8800 5800
6 hónap 9000 5800 9400 6200
10 hónap 11 400 7000 11 450 7800
1 év 12 400 7600 12 400 8400
2 év 15 500 9000 16 000 10 500
3 év 19 000 11 500 18 000 12 000

FONTOS! A táblázat adatait nem szabad mereven értelmezni, hiszen a kor szerinti súlyt erősen befolyásolja a születési súly és az egyéni különbségek.

Átlagos születési súly esetén jó közelítéssel alkalmazható az a szabály, hogy a babák féléves korukra megduplázzák, egyéves korra pedig megháromszorozzák a testtömegüket. Annál viszont, aki ötkilósan születik, más testsúly várható egy hónapos korban, mint azoknál, akik három kilóval kezdtek. Az én három gyerekem 4-5 kiló közötti súllyal jött világra, pár hónap után szinte alig gyarapodtak, és egyévesen már a vékonyak közé tartoztak.Lássuk kicsit részletesebben, legalább mekkora gyarapodást várunk:

– az első hónapban 400 grammot, ezt követően

– 6 hónapos korig heti 150-250 gramm között, vagyis havi 600 gramm felett,

– a második fél évben a gyarapodás üteme lelassul, már csak havi 500 grammal számolhatunk.

Mi várható később?

A születési súlynak semmi köze a későbbi testsúlyhoz. Gyakran találkozhatunk olyan apró és sovány felnőttel, akinek ez 5 kiló fölött volt. Ennek az ellenkezőjére is találhatunk számos példát. Amennyiben a végső testmagasságra és testsúlyra vagyunk kíváncsiak, a gyereket vesszük szemügyre. Kire hasonlít, melyik szülő, nagyszülő alkatát örökölte? Kettő- és hétéves kor között a várható testsúly becslésére egyszerű képletet használhatunk: 2 x évek száma + 8 = kg. Például egy ötévesnél: 2 x 5 + 8= 18 kg.

Az anyatej és a fehérjetartalom

Régóta tartja magát az a hit, hogy a tápszerrel táplált gyerekek jobban gyarapodnak, mint a szoptatott társaik. Ennek sok oka lehet, hiszen tápszerrel sokkal egyszerűbb túltáplálni, mint akkor, mikor a mell szívásával jobban meg kell dolgozni a “betevőért”. Az a kezdetektől világos volt, hogy a tápszerrel táplált babák nem egészségesebbek, hurkásságuk semmiféle előnyt sem jelent a betegségek leküzdésében.Az anyatej alacsony fehérjetartalma viszont az egyik legfontosabb tényező az elhízás, a szívinfarktus és a magas vérnyomás megelőzésében. Nem véletlen, hogy az emlősök közül az ember tejében van a legkevesebb fehérje, ez biztosítja az optimális szükségletet és fejlődést, a legkevésbé megterhelve a veséket.

Melyik hizlal jobban: cukor, zsír, fehérje?

A szervezetünkben zajló bonyolult biokémiai folyamatok eredményeként a táplálékok (cukor, fehérje, zsír) mindegyike két szénatomos (acetil) alapvegyületre bomlik le. Ebből épül fel fölösleg esetén a zsírszövet. Így magyarázható az is, hogy fehérjedús táplálással is el lehet hízni. Természetesen intenzív sportolással ezek a fehérjék az izomszövet felépítésével megelőzhetik a zsírszövet gyarapodását (body building).Mivel a zsírszövet kevésbé mobilizálható, mint a cukor vagy a fehérje, az étrend magas zsírtartalma könnyebben hizlal. Azonban a hizlaló hatás elsősorban az étel kalóriatartalmától függ, és nem a táplálékféleségtől. Időnként hallhatunk olyan speciális fogyasztó ételkombinációról, amelyek a kalóriatartalmuk ellenére nem hizlalnak. Sem ezek, sem a csökkentett energiatartalmú ételek, zsírszegény tejtermékek nem valók kisgyereknek, csecsemőknek.

Ezért hízunk!

A dolog egyszerű: sokat eszünk és keveset mozgunk. A speciális diétáknak, ételkombinációknak lehet fogyasztó hatásuk, de sokkal fontosabb, hogy odafigyeljünk az egészséges összetételre és az adott étel kalóriatartalmára. Ha például a rántott húst nem krumplival, hanem salátával esszük, akkor az kevésbé hizlal, és még kevésbé fog, ha nem rántjuk, hanem grillezzük a húst. Ez így van, de nem azért, mert így csökken a húsban levő táplálék összetevők felszívódása, hanem azért, mert a salátának jóval kisebb a kalóriatartalma.Másfelől újabb ismeretek igazolták, hogy a zsírszövet igen aktívan működő szerv, amely bonyolult neurohormonális szabályozás segítségével vesz részt a szervezet egészének energiaháztartásában. Ennek egyik fontos eleme a zsírsejtek által termelt leptin, amely a központi idegrendszerre hatva szabályozza a táplálékfelvételt.A közelmúltban mutatták ki, hogy a leptin gén genetikai hiánya súlyos elhízáshoz vezet. Ez a génhiba azonban csak nagyon ritka mutáció, és nyilvánvalóan nem ez az oka a tömeges elhízásnak. A genetikai tényezők sokféle egyéb úton is “segítik” a táplálék raktározását a zsírszövetben, de fő felelősnek környezeti tényezőket tekintünk: a kövér szülők gyerekei elsősorban azért kövérek, mert otthonukban, gyerekként a sokat evő, de keveset mozgó szüleiket látják, és a család étrendje is nagyon gyakran egészségtelen, hizlaló!Kapcsolódó cikkeink testsúly témában:

Forrás: Kismama magazin