Biztos szilikonos a melle, azért ekkora!
Ez az aranymondás csecsemősnővértől származik, aki messziről nézve a szoptatási nehézségeket és a bömbölő újszülöttet így értékelte a tejbelövellés után kibontakozó helyzetet. És ha tényleg szilikonos? Akkor mi van?
Te jó ég, mekkora még a hasad!
A méret a lényeg – sugallja ez a tapintatlan kérdés, amely rendszerint a szülés utáni néhány napban hangzik el, babanézés közben odavetve. A belső szervek visszarendeződése azonban jó néhány hétig eltart, még akkor is, ha épp csak minimális mennyiséget híztál. Az a legjobb, ha elereszted a füled mellett. Mi mást tehetnél?
Na és szopik szépen a gyerek? / Van tejed?
Ne engedd, hogy ilyen és ehhez hasonlító kérdésekkel ringbe lökjenek a “Jó anya vagy te egyáltalán?” házi versenyben. Nyugodtan válaszolhatsz úgy is, hogy a ti családotokban ez titok, ezért sajnos nem beszélhetsz róla, bármennyire is szeretnél elbüszkélkedni a sikereiddel.
Ez a kérdés különösen olyankor veri ki a biztosítékot, amikor még jócskán küzdesz a kezdeti nehézségekkel, és mondjuk nagyon fájdalmas vagy szokatlan még a szoptatás, ráadásul sok mindenben bizonytalan is vagy, esetleg már rég tápszert kap a gyerek. Ha elárulod, milyen nehézségeid vannak, semmi sem ment meg a jó tanácsok özönétől. És mivel a szoptatáshoz mindenki ért, felkészülhetsz a legrosszabbra. Vagyis az a legjobb, ha mosolyogva bólogatsz, és a problémáidat azzal beszéled meg, akinek adsz is a véleményére, tapasztalataira.
Kellemetlen kérdések időnként előfordulnak
Ejnye, szeretni kell ám a kistestvéredet!
Ez akkor hangzik el, amikor az újszülöttet csodáló vendégsereg figyelmét szeretné kiharcolni a mellőzött nagy, ezért behajít egy építőkockát a kiságyba, vagy más hasonló akcióra szánja rá magát. Ez a megjegyzés persze egyáltalán nem oldja meg a problémát, sőt. Ezért pedagógiai okokból az a legjobb, ha megkéred a kedves beszólót, hogy fogja kézen a nagyot, és játsszon vele egy kicsit, nézze meg a legújabb építményeit, bújócskázzon vele egy sort, esetleg bábozzon neki valami vidámat.
Hű, látom, hogy hasfájós. Úgy látszik, túl erős a tejed!
Nyugtasd meg, hogy hasfájás mint olyan nem is létezik, legalábbis a ti családotokban teljesen ismeretlen fogalom, a tejed pedig tökéletesen megfelel az előírásoknak, se nem erős, se nem gyenge.
Legjobb úton haladtok, hogy teljesen elkényeztessétek…
Hát persze! Bólogass csak lelkesen, és mondd meg, hogy még a nevét sem találtátok ki, amikor már sziklaszilárdan eltökéltétek, hogy kényeztetős szülők lesztek. És most örömmel látod, hogy sikerült a terv, hiszen már másnak is feltűnik a dolog.
Nem nézel ki valami üdén és frissen!
Bár könnyen lehet, hogy az illetőnek igaza van, igazán nem sportszerű ilyet mondani. A kisgyerekekkel, kicsi csecsemővel otthon töltött évek alatt jócskán előfordulhatnak olyan időszakok, amikor az jut legutoljára eszedbe, hogy sminkelj, hajat száríts formára, és valami nagyon csinosat vegyél fel. Elég néhány rosszabb éjszaka, vagy csak az, hogy egyszerre beteg a gyerek és párod, miközben mondjuk te épp csak kilábalóban, és máris látványos a lepukkantság. Rá se ránts! Annál nagyobb lesz majd az elismerés, ha magadra is jut majd egy kis időd.
És ne búsulj, ez az idő is elérkezik, talán már holnap! Néha pont az ilyen tapintatlan megjegyzések jelentik a legnagyobb lökést ahhoz, hogy mondjuk éppen őt kérd meg arra, hogy vigyázzon a gyerekeidre, amíg elmész fodrászhoz, kozmetikushoz, sőt felajánlhatod neki, hogy akár minden héten bébiszitterkedhet nálatok, amíg tornázni mész. Lehet, hogy csak erre várt, de az is lehet, hogy máskor alaposan meggondolja, hogy kritizáljon-e.
Eszik már valami értelmeset is?
Ezt általában a kitartóan és sokáig szopizó gyerkőcök anyukájának szokták újra és újra nekiszegezni. Ha szívesen beszélgetsz erről a témáról a kérdezővel, kérd meg, hogy részletezze, mit ért értelmes/rendes/normális ételen. Aztán a válasz birtokában elkábíthatod a kendőzetlen igazsággal. Olyan ételt adsz a babának, aminek a világ összes étele közül a legjobb a biohasznosulása, ráadásul véd a betegségek ellen, csökkenti többek között az infarktus, a diabétesz és a magas vérnyomás kockázatát, finom, édes, mindig megfelelő hőmérsékletű és minőségű, egyszerre étel és ital is, serkenti az agy fejlődését, annyi van belőle, amennyi csak kell, ráadásul teljesen ingyen van. Ha valaki tud ennél értelmesebbet, szóljon!
Átalussza már az éjszakát?
Valószínűleg ez az a kérdés és témafelvetés, amelyre a legtöbbször születik khm, “kozmetikázott” válasz, mégpedig azért, mert egyesek a szülői rátermettség fokmérőjének tekintik a gyerek alvási szokásait (“Az én gyerekem kezdettől fogva átalussza!”). Pedig az első életévekben teljesen átlagos és normális a többszöri éjszakai felébredés, és természetesen, mint minden más hasonló jelenségnek, ennek is megvan a maga értelme és célja evolúciós szemszögből nézve. Vagyis döntsd el, felveszed-e a kesztyűt, és beszélgetsz vele az élet jelenségeinek mélyebb értelméről, vagy némi fekete humorral ütöd le a labdát:
– Szerencsére nem alussza át, de így legalább nem kell aggódnom, hogy beteg!
– Nem alussza át, mert kiderült, hogy hordoz egy speciális bagolygént, amely miatt a fél éjszakát ébren tölti az apjához hasonlóan. Nálunk ez genetikai adottság.
Mikorra tervezitek a kistestvért?
Ha úgy ítéled meg, hogy túlságosan intim területeket feszeget az illető, egy gyors fordulattal kérdezz vissza: És ti? Vagy: Nálatok mi befolyásolta a gyerekek születése közti idő hosszát?
Nem kéne már állnia ennek a gyereknek? Az én kisfiam már félévesen szaladt!
Tulajdonképpen mindegy is, hogy a te gyereked mikor kezd el járni/mászni/ülni, az biztos, hogy vagy túl korán teszi, vagy túl későn. Ha úgy hangzik az ítélet, hogy túl korán, akkor a kérdés inkább így szól: vajon mitől ilyen hiperaktív ez a gyerek? Hiszen ezt nem lehet győzni energiával! Vagy: normális ez, hogy előbb áll fel, mint ahogy mászna? Ebből lesz a későbbiekben diszlexia!
Szóval, ahogy láthatod, mindenki született fejlődésszakértő, és a saját gyereke fejlesztésében élen jár. Viszont addig, amíg be nem vezetik, hogy az érettségin pluszpontokat lehet kapni minden egyes hónapért, amivel a gyerek megelőzte átlagos kortársait a mozgásfejlődésben, nincs min aggódnod, akkor sem, ha született paramami vagy.
+1 díjnyertes kérdés saját praxisból
“Mondja, kedveském, anyukája vagy nagymamája ennek az ennivaló kicsi lánynak?” – kérdezte a néni a piacon, egy egész családot letaroló influenza utáni első bevásárlás során, amikor Ilonka lányom (negyedik gyerek, akkor voltam 43) a hátamra kötött hordozókendőből incselkedett vele sorbaállás közben. Na ez az, amit garantáltan sosem fogok elfejteni. Ütött, mint a rozsdás vasrúd. Kár, hogy csak kábé öt évvel később jutott eszembe, hogy ezt kellett volna válaszolnom: “Köszönöm a hízelgő feltételezést, de én a dédi vagyok! ”
Kapcsolódó cikkeink:
- A tíz legfárasztóbb beszólás, amit kismamáknak mondanak
- Kilenc mondat, amit a kisbabás szülők nem akarnak hallani
Kapcsolódó cikkek
