A legtipikusabb szülői hibák

nevelés nevelési elvek nevelési tippek nevelési hibák gyermeknevelés szülő szülői magatartás

1. Folyton mások tanácsára hallgatunk

Na jó, ez most kivétel, amit érdemes megfontolni. Szóval felesleges túl sok véleményt meghallgatni, elolvasni. Jól teszed, ha szelektálsz a tanácsadók között. Természetesen meghallgatjuk a tapasztaltabb anyukák, nagynénik, nagymamák, barátnők véleményét, de azért ne töröljük ki teljes mértékben a saját megérzéseinket, ösztöneinket se. A mai világban, amikor az ember megszeppent, bizonytalan lányának az internetes kereső és a közösségi oldal a legfőbb tanácsadója, elég könnyű elveszni és folyamatosan ellentétes nézetekbe ütközni. Mindamellett gyereket nevelni nagyjából annyiféleképpen lehet, ahány gyerek és szülő van…

2. Eljátsszuk, hogy urai vagyunk a helyzetnek

Nemrég hoztunk világra egy emberkét, akivel próbálunk egymásra hangolódni, igyekszünk egymást megismerni, és hát finoman szólva nem mindig zökkenőmentes a kommunikáció. Úgy is mondhatjuk, sok a találgatás. Nem beszélve arról, hogy a kisbabák, persze nem szánt szándékkal, de sokszor keresztbe tesznek: nem alszanak, vagy nem akkor, amikor szeretnénk; túlreagálják a helyzetet, ha bevásárolni visszük őket; és hát általában csak magukra gondolnak (mert ugye másra még nem nagyon tudnak), ami életkori sajátosság.

Az is elég kellemetlen, ha hisztizni kezd a gyerek a játszótéren, de ők már csak ilyenek, nincs más eszközük. Szóval jobb, ha beletörődünk, hogy egy időre a baba kezében van az irányítás, és nem a miénkben.

Ne féljünk a hibáktól, senki sem tökéletes!

3. Úgy gondoljuk, már nem érhet meglepetés

Stresszelni nem érdemes, de nagyon hátradőlni sem. Amikor már úgy érezzük, hogy tökéletesen kiismertük a gyerekünket, megtanultuk kezelni a nehéz szituációkat, akkor biztosan jön valami új dolog, amihez alkalmazkodni kell. Amikor már elbabrál a játszószőnyegen, és végre van egy kis időnk berakni egy mosást, biztosan megfordul és kúszni kezd. Amikor örülünk, hogy átalussza az éjszakát, rohamtempóban kezdenek kibújni a fogacskák, és egy filmet se tudunk végignézni apával.

Vagy amikor kistesó születik, és mi teljes magabiztossággal állunk elébe, aztán rájövünk, hogy mindent újra kell tanulnunk, nulláról, mert az új emberke mindent másképp csinál. Jobb, ha beletörődünk, hogy a gyerekünk fejlődik, változik, nekünk pedig folyamatosan tapasztalni, fejtegetni, elfogadni kell.

4. Elhisszük, hogy a babák alapvetően egyformák

Lehet, hogy nehéz elképzelni, de az igazság az, hogy még a legkisebbek is rendelkeznek velük született személyiségjegyekkel. Vagyis olvasgathatunk mindenféle kézikönyveket, tulajdonképpen – némi túlzással – sokszor akkor is csak a sötétben tapogatózunk. Vannak babák, akik már néhány hetesen lemondanak az éjszakai szopiról, mások meg mintha arra születtek volna, hogy felmérjék a szüleik tűrőképességét, évekig túráztatnak minket éjszaka a hálónk és a babaszoba között. És a legtöbbször rajtunk kívül álló okok miatt.

A barátnőnk kislánya simán elnézelődik, amíg anyukája megfőzi az ebédet, miközben a kisfiunk meg van győződve arról, hogy az anyukája egyszemélyes humorszínház, mely kizárólag az ő szórakoztatására hivatott. Ja, és amikor mi elkönyveljük őket nyugodtnak vagy elevennek, a következő napon teljes fordulatot véve pont ellenkezőleg viselkednek.

5. Hosszú távra tervezünk

Amikor megszületik az első gyerekünk, sokan hajlamosak vagyunk évekre előre tervezgetni, pedig még fogalmunk sincs, mire lesz képes, mit fog szeretni, egyáltalán milyen lesz a cseperedő lurkónk. Például határozott elveink vannak arról, hogy ne legyen túl sok iskolán kívüli elfoglaltsága, nehogy túlterhelje majd magát, miközben elképzelésünk sincs, milyen lesz hét-nyolc év múlva. Ráérünk akkor törni a fejünket dolgokon, amikor aktuálissá válnak, úgyis minden körülmény, beleértve a gyerekünket, is napról napra változik. Egyébként meg így is annyi mindenről kell dönteni, ami most történik velünk, hogy azzal már teljesen felesleges stresszelni magunkat a baba mellett, hogy hány évesen kapjon majd okostelefont.

6. Más szülőkhöz hasonlítgatjuk magunkat

Megnézzük a többi anyukát, naná, és sokakra irigykedünk is. Különösen az idegesítő, ha a szomszéd ágyon fekvő kismama olyan alakkal indul haza a kórházból, mintha sosem szült volna. Pedig lehet, hogy egész terhessége alatt rosszullétektől szenvedett szegény. Más anyukák meg olyan nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak tűnnek, mintha a családanyaság egy tündérmese lenne. Mások meg még akkor is képesek tip-top külsővel belibegni a játszóházba, amikor mi örülünk, hogy egyáltalán hajat mostunk.

A mindig türelmes, sosem kiabáló szülőkről már inkább szót sem ejtünk, az ő látványuk minimum egy hét depresszió. A helyzet az, hogy senkinek nem látunk bele az életébe, vagy ha mégis, hamar kiderül, senki sem tökéletes. Mindenkinek vannak gyengéi és erősségei, mindenki csak részben alkalmatlan. Mármint a szülőségre.

7. Sajnáljuk magunktól az időt

Van az a helyzet, hogy az embernek töltődnie kell. Amikor a baba már néhány hónapos, és mi a születése óta csak a kötelező oltások miatt mozdultunk ki otthonról – na jó, a délutáni háztömb-körbesétálást leszámítva – , akkor bizony ne csodálkozzunk, ha kezdünk becsavarodni. De mért van az, hogy lelkiismeret-furdalást érzünk, ha megkérjük a nagymamát, hogy vigyázzon a gyerekre két szoptatás között, amíg mi megnézünk egy filmet a moziban, vagy elmegyünk uszodába?

Pedig az igazság az, hogy ha nekünk jó, akkor a körülöttünk élőknek is jobb lesz. Használjuk ki, ha van segítség, van kire bízni a babát, és néha merjünk csak magunkra gondolni! Egy lelkileg kiegyensúlyozott anyuka otthon is sokkal türelmesebb, terhelhetőbb. Ja, és apa vacsorameghívását is értékelni kellene, nagyon is, főleg, ha a bébiszittert is megszervezte.

8. Nem tartjuk elég jó szülőnek magunkat

És ezt folyton mondogatjuk is. Nem vagyok elég jó anya, mert csak néhány hónapig tudtam szoptatni. Nem vagyok elég jó anya, mert nem énekelek a gyerekemnek. Vagy: rossz anya vagyok, mert kétévesen bölcsődébe adom, hogy vissza tudjak menni dolgozni. És sorolhatnánk. Először is, felejtsük el, hogy a tökéletes szülő létezik.

Be kell látnunk, hogy a világ, amelyben élünk, iszonyú sok követelményt, elvárást támaszt velünk szemben, ezeknek képtelenség lenne megfelelni. Senki sem lehet rossz anya, aki szereti a gyerekét, és megtesz érte mindent, ami az erejéből futja.

Úgy, hogy közben nem rokkan bele sem testileg, sem lelkileg. Lelkiismeret-furdalásunk van, mert épp nincs kedvünk kisautókat tologatni a szőnyegen, vagy leülünk, de csak nézünk ki a fejünkből? Képtelenség mindig ott lenni fejben, hiszen ezer gondunk van. Legfeljebb este kettőt mesélünk neki. A gyereknek nem robotokra, hanem erős, magabiztos anyukára és apukára van szüksége, akikre felnézhet. Meg családi békére. És neki nincs jó vagy rossz, csak mi. Nyugodjunk meg, még akkor sem cserélne le minket a szomszéd nénire, aki mindig édességgel kínálja, ha néha másképp nyilatkozik.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek gyermeknevelés témában: