Az első néhány nap a babával valóban varázslatos volt, körülvett a család, ajándékokat kaptunk, záporoztak rám a jókívánságok, és persze a tanácsok is. Soha nem éreztem magam ennyire szeretettnek és fontosnak. Miután egyre kevesebb lett a látogató, a párom pedig visszatért dolgozni, egyedül maradtam otthon a titokzatos kis jövevénnyel, aki csak sírt, evett és aludt. Nem volt időm zuhanyozni, enni, és persze a házban is csak egyre nőtt a rendetlenség. És mindennek a tetejében egyre magányosabbnak éreztem magam. Amikor végignéztem a szuperanyukák képeit a közösségi médiában, tökéletes gyerekszobákkal, inkább becsuktam a laptopomat, és a fiammal együtt sírni kezdtem én is.
Az anyaság egyáltalán nem hasonlított arra, amit a közösségi médiában láttam. Az edények ellepték a mosogatót, a szennyes túlnőtt a kosáron, a fiam pedig épp leköpte a legutolsó tiszta rugdalózóját. Fogalmam sem volt, hogy lehet az otthonomat olyan rendezetten és tisztán tartani, ahogy az minden más anyukának sikerült, akik erről képet osztottak meg az online térben, miközben egy telhetetlen, aprócska embert kellett gondoznom. A férjemmel együtt csak az etetésre tudtunk fókuszálni, és éjszaka felváltva aludtunk két órákat – alig volt energiánk olyan alapvető feladatok elvégzésére, mint például a bevásárlás.
Egy héttel azt követően, hogy zokogásban törtem ki a közösségi média miatt, úgy döntöttem, kipróbálom az egyik helyi anyacsoportot. Ahogy bementem a házigazdához, észrevettem, hogy még a gyep is tökéletesen gondozott. Amikor kinyitotta az ajtót, egy olyan ház tárult elém, amely ugyanolyan tökéletes volt, mint a képek, amiket láttam. Az otthona makulátlan volt. Kíváncsi voltam, mit gondolhatott az össze nem illő zoknimról, amikor levettem a csizmám, és követtem a konyhába. A padló ragyogott, a trendi helyiség mosogatójában nem volt edény, a házigazda pedig nyugodtan, egészségesnek, kiegyensúlyozottnak tűnt. Az imádnivaló babája pedig tökéletes, csinos ruhába volt felöltöztetve, pont mint a magazinok képein láttam.
Ezután átmentünk a nappaliba, ahol megtudtam, hogy azt tervezik, hogy minden héten a csoport egy más tagja lát majd mindenkit vendégül. Ezután gyorsan előálltam valami kifogással, felöltöztettem a babát, és elrohantam vele. A gondolat, hogy ezek az anyák jöjjenek el az én rendetlen házamba, lelökjék a kanapéról a szennyest, hogy helyet csináljanak maguknak ahhoz, hogy leüljenek a babáikkal, borzalmas volt. Tudtam, hogy képtelen lennék valaha is házigazda lenni, ezért inkább nem jártam el a csoportba.
A családom, amiben felnőttem, mindig is úgy gondolta, hogy a tisztaság egyet jelent azzal, hogy az ember maga is rendes és jó. A szombatokat mindig a ház nagytakarításával töltöttük. Ezt a kényszeres dolgot vittem magammal tovább a felnőtt életembe is – amíg nem lettem anyuka. Amikor a családom látogatást tervezett, végigtakarítottam az érkezésük előtti hetet: porszívóztam, a testemre kötött csecsemővel, a zuhanyzás és az alvás helyett inkább a szekrényeket rendezgettem, és a ruhákat mostam. Amikor végre megérkeztek, annyira ki voltam merülve a takarítási őrülettől, hogy nem tudtam igazán élvezni a látogatásukat.
Nem tudom elképzelni, mi az a kulturális nyomás, ami miatt a nők kényszert éreznek arra, hogy mindig tiszta és rendezett legyen a ház. A Journal of Sociological Methods & Research magazinban 2019-ben jelent meg egy kutatás, amelyből kiderült, hogy a nőket otthonuk tisztasága alapján ítélik meg, de a férfiakat nem. A tökéletes képek a közösségi médiában csak még inkább mélyítik ezt a mítoszt – hogy az anyák mindig tiszták és rendezettek, akár a házuk, és mindig derűsek, miközben gyermekeikkel vannak. Ezek a képek határozottan megváltoztatták a valóságról alkotott felfogásomat, és azt gondoltam, leszerepeltem, mint új anya: annyira féltem, hogy elítélnek majd a rendetlen házam miatt, hogy inkább a magányt választottam, amikor éppen nagy szükségem lett volna társaságra.
Szerencsére, második gyermekem születésekor, kevesebb, mint két évvel később rájöttem az igazságra. Addigra sikerült találkoznom más valódi, őszinte nőkkel, akik felfedték tökéletlen otthonukat és kaotikus családjukat, és ezzel megkönnyebbültem én magam is. Követni kezdtem néhány hús-vér anyuka blogját, amelyek jelentősen emelték az önértékelésemet. Kétgyermekes anyaként még kevesebb időm volt, ezért döntenem kellett, hogy vagy a lakást tartom makulátlanul tisztán, vagy a józan eszemnél maradok, hiszen lehetetlen lett volna az összes feladatot rendesen ellátni. És ugyan a társadalmi megítélés nem változott, azt megtanultam, hogy nem én vagyok az egyetlen nő, aki így él. Megtanultam felismerni ezeket a nőket a való világban: a boltban, az utcán, a könyvtárban. Ők azok a nők, akik megmentettek.
Végre megértettem, hogy nem kell olyan kritikusnak lennem önmagamhoz, és magányosnak maradnom. A makulátlan ház nem tesz jó anyává, és a rendetlen sem rossz anyukává. Valójában a rendetlenség a legtöbbször azt jelenti, hogy a nagyobb, fontosabb dolgok elvonják az időt a takarítástól, és inkább a gyerekeimmel vagyok. Az anyaság néha rendetlenséggel jár – és az is rendben van, ha ezt másoknak is megmutatom.
(Cikk forrása: todaysparent.com)
Kapcsolódó írásaink:
- Ezért nem baj, ha rendetlen a lakásod
- 10 dolog, amiben megváltozik az életed, ha szülő leszel
- Expressz takarítási tippek
Kapcsolódó cikkek
