Baba

A ringatás így hat a babára

Az édesanyák évezredek óta, a világ minden táján ringatják a babáikat. Ringatni lehet karban, bölcsőben, hintában, ahogy az anyának és a babának kényelmes.
2020. Május 08.
A ringatás így hat a babára (fotó: Getty Images)

Amellett, hogy a ringatás egy nagyon meghitt, közös időtöltés, amely a csecsemő szociális és érzelmi igényeinek kielégítését segíti, számos előnye is van a babára nézve. Sőt, az első évében alapvető fontosságú az egészséges fejlődéséhez.

Egy 2013-ban készült japán kutatás szerint a karban ringatott babák megnyugszanak, és még szívfrekvenciájuk is lelassul a ringatózó mozgásnak köszönhetően. Ez evolúciós ösztönből fakad, hiszen már az őskorszakban is hordozta átkarolva a gyermekét az édesanya, így az enyhe rázogató mozgás arra emlékezteti a babákat, hogy ez segíti az életben maradást. A ringatás fokozza a vérkeringést, így a fázó babát segít felmelegíteni is.

Kalmár Szandi, alvásszakértő, babahordozási tanácsadó szerint a ringató mozgás a baba első évében különösen fontos az egészséges fejlődéshez. – A mozgás, a baba mozgatása nagyon fontos inger a számára, ami fejleszti az idegrendszerét. A folyamatos ringatás tehát azért szükséges a kisbabáknak, mert enélkül nincs egészséges fejlődés, idegrendszeri érés – magyarázta a szakember.

A ringató mozgásnak tehát nem csak az a szerepe, hogy a baba megnyugodjon, elaludjon – a szakember szerint azért alakította úgy az anyatermészet, hogy a baba igényelje az altatásnál a ringatást, hogy ezáltal mozgatásban részesüljön, és megfelelően fejlődjön. – Minél több ringatást kap a kisbaba, neki annál jobb – az pedig szinte teljesen mindegy, milyen módon ringatjuk – fogalmazott Kalmár Szandi.

Altatáshoz például az egyszerű fel-alá járkálás helyett javasolja azt a nagyon hatékony módszert, hogy hordozóban a babával üljünk rá egy fitneszlabdára, és azon hintáztatva nyugtassuk. Ringatni lehet a kicsit puha, függőágyszerű hintában is, de a babakocsi is hatásos. – A legjobb, ha variáljuk a módszereket, így a baba is többféle ingert kap, a szülőnek is egyszerűbb, ha nem állandóan karban van a baba, és kiderül az is. melyik változatokat szereti a baba – javasolta szakember.

A karban ringatásnak a további előnye, hogy a kisbaba testközelben lehet. – Hiszen nem csak magának a ringatásnak, a mozgásnak van szerepe ilyenkor a ringatásnál, hanem a testmelegnek, testközelnek, a bőrkontaktusnak is, melynek stresszcsökkentő hatása van a babára nézve. Ha ugyanis egy pici baba le van rakva, nincs a gondozója közelében, az számára egy stresszes állapot. A WHO is éppen ezért ajánlja, hogy ha lehet, legyünk egy légtérben a babával legalább 6 hónapos koráig folyamatosan, mert így nyugodtabb lehet a kicsi. Az anyukáknak azt lehet tanácsolni – tette hozzá -, hogy annyit ringassák magukon a babájukat, amennyit bírják, figyelembe véve azt, hogy a kicsinek hogy jó: hisz a babák sem egyformák, nem pontosan ugyanazok az igényeik.

Mire van szükség a ringatáshoz?

– Alapvetően ütemes mozgatásra, legyen szó arról, hogy magadon ringatod vagy bölcsőben, hintában…

– Figyelemre, hogy észrevedd, milyen módszer jó neki, mi nyugtatja meg, mi segít neki elaludni.

– Testközelre, testmelegre is szükség van. Ha sír, meg kell nyugtatnod, mert ez csökkenti a stresszt.

– Ha igényli és van kedved hozzá, mondhatsz közben mondókákat, énekelhetsz neki, simogathatod, csiklandozhatod…

Hogy ringathatod a babát?

– A karodban hintáztatva, ölelve, akár pattogó mozdulatokkal,

– fel-alá sétálgatva a szobában,

– enyhén ugráltatva, billegtetve,

– egy fittlabdán ülve, a karodban tartva vagy hordozóban,

– babakocsiban a kertben,

– puha, függőágyszerű hintában,

– vagy bármilyen saját technikával, amit ő is és te is szerettek.