Baba

Alváshiány-teszt

Ha az alábbi ciki helyzetek közül több is előfordult már veled, az annak a jele, hogy valószínűleg alváshiányban szenvedsz. Ne aggódj, a probléma átmeneti (bár évekig is elhúzódhat) és a legtöbb kismamát érinti. Csak senki sem dicsekszik vele.
2016. Október 27.

Alváshiány-teszt

1. Éppen szalad a lakás, bár ez folyamatos, csak most te is éppen szaladnál, hogy odaérj a szülői értekezletre. Képtelen vagy elkészülni, mert a baba folyamatosan sír, a nagyobbak nem találják a tévékapcsolót, anyósod késik. Ekkor megtörténik az, amire senki sem számít: véletlenül a nyolcéves szájába dugod be a cumit.

2. Az orvosi rendelő várójában ülve elbóbiskolsz, nem veszed észre, hogy ti következtek. Az asszisztens szólít, mire felijedve válaszolsz: Rögtön megyek, drágám, már melegítem is a tápot!

3. A bevásárlásból hazatérve odamész a hűtőhöz és gépiesen bepakolsz. Este a férjed rajtad keresi a borotvahabot, hiába, pedig úgy rémlik, vettél neki. Csak másnap reggel derül ki, hogy az intimbetéttel együtt betetted a vajkrém mellé a frigó polcára. Még jó, hogy nem fújtátok rá a sütire.

4. A kisiskolás gyereked megkapja a kulcsos kiképzést, arra az esetre, ha esetleg épp sétálnátok, amikor hazaér. Meg arra, ha véletlenül ledőlnél délután, amikor alszik a baba. Még azt is elmagyarázod szegénykének, hogy majd csendben húzza le a vécét, ha megjön. Épp, hogy elalszol, dörömböl a kisiskolás. Miután engeded szóhoz jutni, kiderül, hogy nem tudta kinyitni az ajtót. Mert te benne hagytad belülről a kulcsot.

5. Egy szobában alszik a pici és a kicsi. Éjjel átmész szoptatni, aztán megsimogatod a kétévest, még be is takargatod. Csak hajnaltájt derül ki, hogy kicsit zavarosra sikerült a logisztika, bár még akkor is azon agyalsz, hogy mászhatott át a négyhónapos babád egyik ágyból a másikba. Aztán amikor látod, hogy a plüssmaci milyen szépen be van takarózva, rájössz, hogy éjjel félálomban egymásra pakoltad a gyerekeket. Ők is csak pislognak értetlenül.

6. A facebookra posztolt utolsó három szelfiden olyan sötétek már a karikák a szemed alatt, hogy anyukád diszkréten rádír, minden rendben van-e otthon. Óvatosan célozgat, hogy ne hagyd magad bántani, és talán ne így próbálj segítséget kérni, ha tettlegességig fajulna a perpatvar.

7. Éjjel már sokadszor ébreszt a fogfájós, hasfájós, vagy csak ki tudja, rosszat álmodós kisbabád. Nincs elég bajod, még a szemüvegedet sem találod, ami nélkül nem tudod rendesen tisztába tenni. Amikor végső elkeseredésedben és némi szolidaritást követelve a pasid feje alól is kirántod a párnát, ő a körülményekhez képest felháborítóan nyugodt és határozott hangon közli veled, hogy ha a szemüvegedet keresed, akkor felesleges, mert két napja írattál fel kontaktlencsét.

8. Egy hét után akad a kezedbe a naptárad, a babatáska takarítása közben. Igazából még azon is gondolkoznod kell, milyen hónap van. De amikor a piros karikákat látva rájössz, hogy két nappal azelőtt volt az ötödik házassági évfordulótok, három nappal korábban pedig a saját névnapod, el kell fogadnod, hogy végleg kicsúszott a kezedből az irányítás.

9. A nagyobbik gyerekért indulsz az iskolába kocsival. Elfordítod a kulcsot, közben mantrázod a leltárat: jogsi, pénztárca, forgalmi, sporttáska az edzésre. Elégedetten nézel a visszapillantó tükörbe: még meg is fésülködtél. Aztán ijedten a hátsó ülésre, ami üresen maradt. A baba a hordozóban ott dekkol a lépcsőház ajtajában.

10. A 9-es szitu van, de most rákoncentráltál, hogy a kicsi se maradjon otthon. Elindulsz, de az első fékezésnél valami barna lötty folyik végig a szélvédőn. Elsőre azt gondolod, mindegy, a múltkori pókos hallucináció után belefér. Csakhogy a következő pillanatban a kávés bögréd is legurul előtted. Néhány napja felejtetted fent az autó tetején. De legalább nem keresed tovább fölöslegesen az összes családtagot az őrületbe kergetve.

Ha 3 vagy annál kevesebb eset ismerős: jobb, ha meg sem szólalsz, neked nincs okod panaszra.

Ha legalább 7 esetben magadra ismertél: már kapizsgálod, milyen az igazi fáradtság.

Ha teljes mértékben rólad szól a cikk: sajnáljuk, zombi vagy, de mélyen együtt érzünk veled.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Kismama magazin